Kovács Kálmán (Budapest, 1965. szeptember 11. –) magyar válogatott labdarúgó, csatár. Az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokság résztvevője. Tagja 1984-ben az ifjúsági Európa-bajnokságon első helyet szerző csapatnak.

Pályafutása Klubcsapatban 1974-ben 9 évesen kezdte a labdarúgást Kispesten. 1983-ban mutatkozott be az élvonalban és tagja volt a nyolcvanas évek Honvéd sikereinek: 5 bajnoki címnek és 2 MNK-győzelemnek.

1989-ben Franciaországba szerződött, az AJ Auxerre együtteséhez. 1990-91-es idényben harmadikak lettek a bajnokságban. 1992 tavaszán egy rövid időre visszatért Kispestre és a csapattal bronzérmet szerzett a bajnokságban. A következő szezonban a francia FC Valenciennes csapatát erősítette, majd a rákövetkezőben a belga Royal Antwerpen színeiben szerepelt mindössze 4 bajnoki mérkőzésen.

1994-ben egy idényre ismét Kispesten játszott és 28 bajnoki mérkőzésen szerzett 19 góljával segítette a csapatot, de csak negyedikek lettek.

1995-96-ban a ciprusi APÓEL csapatában szerepelt Kiprich Józseffel és Kozma Istvánnal együtt. Bajnokok és kupagyőztesek lettek. Ezt követően a svájci SR Delémont-ban játszott és 1998-ban Kispesten fejezte be az élvonalbeli szereplését.

A válogatottban 1984-ben az ifjúsági válogatott tagjaként Európa-bajnoki címet szerzett. A magyar válogatottban 1985 és 1995 között 56 alkalommal szerepelt és 19 gólt szerzett. Tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon részt vevő csapatnak.

Sikerei, díjai Magyarország Ifjúsági Európa-bajnokság aranyérmes: 1984, Szovjetunió

Bp. Honvéd Magyar bajnokság bajnok (5 alkalommal): 1983–84, 1984–85, 1985–86, 1987–88, 1988–89 3.: 1991–92 Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) győztes: 1985, 1989 döntős: 1988

AJ Auxerre Francia bajnokság 3.: 1990–91

Apoel Nicosia Ciprusi bajnokság bajnok: 1995–1996 Ciprusi kupa győztes: 1996

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Források

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Royal FC Antwerp labdarúgói Kategória:Az Auxerre labdarúgói Kategória:Az Apoel Nicosia labdarúgói Kategória:Az SR Delémont labdarúgói Kategória:A Valenciennes labdarúgói Kategória:Az 1986-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Magyar testnevelő tanárok Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók