Bencsik Sándor (Budapest 1952. szeptember 15.Egyes források szerint: szeptember 5. – Traiskirchen, 1987. szeptember 23.) – becenevén Samu – magyar gitáros, zeneszerző.
Pályafutása Az 1970-es évek elején a Sygma nevű sashalmi zenekarban kezdett, majd egy ideig a Beatrice tagja lett. Innen a Gesarolba került, ez a zenekar vette fel 1973. május 1-jén a P. Mobil nevet.
Bencsik a P. Mobillal 1980. szeptember 15-én Ajkán játszott utoljára, Cserháti István billentyűssel kilépett és megalapították a P. Box zenekart. A P. Box 1986-ban párhuzamosan létezett a Metal Company nevű zenekarral, majd Deák Bill Gyula belépését követően felvették a Bill és a Box Company nevet.
Bencsik Sándor 1987 nyarán először Svédországba ment, majd egy ausztriai menekülttáborban halt meg, azóta is tisztázatlan körülmények között. Nevéhez fűződik számtalan, azóta klasszikussá vált rocksláger.
Diszkográfia P. Mobil Kétforintos dal / Menj tovább (kislemez, 1978) Forma-1 / Utolsó cigaretta (kislemez, 1979) Miskolc / Csizma az asztalon (kislemez, 1980) Honfoglalás (1984, a címadó szvit negyedik tételében gitározik, valamint a 2003-as CD-kiadás bónuszdalaiban) Az „első” nagylemez '78 – (1999 – 1978-as koncertfelvétel) Mobilizmo (2003, a felújított kiadás bónuszanyagában) Heavy Medal (2003, a felújított kiadás bónuszanyagában) Múlt idő 1973–1984 (2003, demó- és koncertfelvételek, Az Örökmozgó lettem... című P. Mobil könyv 1. CD-melléklete)
P. Box Halálkatlan/A bolond (kislemez, 1981) P. Box (1981) A zöld, a bíbor és a fekete/Valami rock and roll (kislemez, 1982) Kő kövön (1983) Ómen (1985)
Egyéb GM49 – Digitális majális (1985, Bencsik a Horror video című számban gitározik) Vikidál Gyula – Vikidál Gyula (1985, a P. Box tagjai vendégként zenélnek az albumon; az egyik számot a P. Box írta és adja elő) Gitárpárbaj (1986) A dongó/Szép társaság – Metal Company (kislemez, 1987) Illés Lajos – Kicsit keserű (1988, Bencsik halála után jelent meg) A zöld, a bíbor és a fekete – Bencsik emlékére készült válogatásalbum, a P. Box, a P. Mobil valamint a Bill és a Box Company dalaiból (1995)
Jelentősebb zenésztársai Cserháti István (P. Mobil, P. Box) Deák Bill Gyula (Bill és a Box Company) Kékesi László (P. Mobil) Mareczky István (P. Mobil) Mr. Basary (Metál Company/Bill és a Box Company) Pálmai Zoltán (P. Mobil, P. Box, Metál Company/Bill és a Box Company) Sáfár József (P. Box) Schuster Lóránt (Gesarol, P. Mobil) Szabó István (P. Box) Tunyogi Péter (P. Mobil) Varga Miklós (P. Box) Vikidál Gyula (Gesarol, P. Mobil, P. Box) Zselencz László (P. Box, Metál Company/Bill és a Box Company)
Emlékezete bélyegkép|Bencsik Sándor emléktáblája a Bp.-i Lecke utcában bélyegkép|Bencsik Sándor síremléke 2011-ben Debrecenben utcát neveztek el róla,https://hvg.hu/itthon/20110304_Debrecen_rockzenesz_utcanev 2017-ben pedig születésének 65. évfordulóján emléktáblát kapott Újbudán.https://budafokteteny.hu/hir/bencsik-sandor-emlektabla-avato-ujbudan-budafok-tetenyi-reszvetellel
Jegyzetek
Források Zenerégész P. Mobil rajongói oldal P. Mobil és P. Box koncertfelvételek Előrementek Bencsik Sándor utca Bencsik Sándor – A zöld, a bíbor és a fekete
Kategória:1952-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:Magyar gitárosok Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:A P. Box tagjai Kategória:A P. Mobil tagjai Kategória:A Beatrice tagjai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Öngyilkos zenészek, énekesek