Alberta Brianti (San Secondo Parmense, 1980. április 5. –) olasz hivatásos teniszezőnő. 2000 óta versenyez a profik között. Egyéniben egy, párosban két WTA-tornát nyert eddig. Az egyéni győzelmet 2011 áprilisában érte el a marokkói Fezben. Emellett kilenc egyéni és tizenegy páros ITF-tornát nyert meg. Legjobb egyéni világranglista-helyezése az ötvenötödik volt, ezt 2011 júniusában érte el.
Pályafutása
Hatévesen ismerkedett meg a tenisszel, tizenöt esztendősen indult el az első ITF-tornáján. Első egyéni WTA-döntőjét 2009-ben játszotta Kantonban, a döntőben Sahar Peértől szenvedett vereséget. Ugyanebben az évben került be először a legjobb százba a világranglistán.
Eddigi egyetlen egyéni WTA-győzelmét 2011. április 24-én aratta Fezben, ahol a döntőben a román Simona Halepet győzte le 6–4, 6–3-ra. Páros WTA-győzelmeit 2007-ben szerezte Kalkuttában, Marija Koritcevával az oldalán, valamint 2011-ben Dallasban, Sorana Cîrstea partnereként. (Az eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.) Célja, hogy bekerüljön a legjobb ötvenbe.
Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéniben Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2006–1. kör A. RezaïSelejtezőSelejtező 20071. kör L. Šafářová1. kör Sz. Mirza1. kör Morigami A.1. kör M. Krajicek 2008Selejtező–SelejtezőSelejtező 20092. kör A. IvanovićSelejtező1. kör T. Garbin1. kör S. Vögele 20103. kör S. Stosur1. kör V. Zvonarjova2. kör A. Radwańska1. kör P. Parmentier 20112. kör D. Cibulková1. kör R. Vinci1. kör M. Kirilenko1. kör C. Vandeweghe 20122. kör Ny. Bratcsikova1. kör V. Azaranka1. kör J. MakarovaSelejtező
WTA-döntői Egyéni Győzelmei (1)
DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2011. április 24. Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem, Fez Salak Simona Halep 6–4, 6–3
Elveszített döntői (1) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2009. szeptember 20. Guangzhou International Women’s Open, Kanton Kemény Sahar Peér 3–6, 4–6
Páros Győzelmei (2)
DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben1. 2010. július 17. Internazionali Femminili di Palermo, Palermo Salak Sara Errani Jill Craybas Julia Görges 6–4, 6–12. 2011. augusztus 27. Texas Tennis Open, Dallas Kemény Sorana Cîrstea Alizé Cornet Pauline Parmentier 7–5, 6–3
Elveszített döntői (2) DátumTornaBorításPartnerEllenfelek a döntőbenEredmény a döntőben1. 2007. szeptember 23. Sunfeast Open, Kalkutta Kemény Marija Koritceva Vania King Alla Kudrjavceva 1–6, 4–61. 2012. július 28. Baku Cup, Bakı Kemény Eva Birnerová Irina Burjacsok Valerija Szolovjeva 3–6, 2–6(részletek)
Év végi világranglista-helyezései Év 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Helyezés 982. 801. 649. 814. 368. 283. 386. 300. 331. 295. 106. 144. 173. 74. 92. 71.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:Olasz teniszezők Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz nők