Milla Jovovich (születési nevén: Milica Bogdanovna Jovovich) (Kijev, Ukrán SZSZK, 1975. december 17. –) orosz-szerb származású színésznő, modell, énekesnő, dalszövegíró és divattervező.
Legismertebb szerepei Leeloo Az ötödik elem című francia sci-fiben, valamint Alice a Kaptár-sorozatban.
Élete és pályafutása
Édesanyja Galina Loginova orosz színésznő, édesapja Borgi Jovovich szerb orvos. 1981-ben, Milla és családja elhagyta a Szovjetuniót, és Londonba költözött. Gyermekkorát az angol fővárosban (ahol apja dolgozott) és Oroszországban (ahol anyja élt) töltötte. Családja hamarosan Kaliforniába költözött.
Gyermekorvos apja és színésznő anyja nem sokkal később elváltak. 1988-ban, apja és egy argentin asszony kapcsolatából megszületett féltestvére, Marco.
Kilencévesen kezdett el színészkedni, majd 11 éves korában modellkedni. Az első címlapfotója az olasz Lei divatlapnál volt. Az első évben 15 divatlap címoldalán jelent meg fotója. A modellkedés mellett folytatta a tanulást. Tanulmányait az Excelsior High Schoolban végezte. Nagyon fontos volt számára a műveltség. Első filmje az 1988-ban bemutatott Vágyak találkozása volt. Ezt A nepáli herceg követte. Óriási tehetségnek tartották. Szerepelt a Calvin Klein, az Escape, és más híres cégek reklámjában, valamint több bulvármagazinban.
Színészi karrierjét három filmmel folytatta: Visszatérés a kék lagúnába (1991); Kuffs, a zűrös zsaru (1992), Chaplin (1992).
Magánélete 2003-tól Paul W. S. Anderson jegyese volt, 2009. augusztus 22-én összeházasodtak. 2007. november 3-án született meg gyermekük, Ever Gabo J. Anderson.
Oroszul, szerbül, angolul és franciául beszél.
Filmográfia bélyegkép|170px|A 2002-es cannes-i fesztiválon bélyegkép|170px|A három testőr című filmben (Würzburg, 2010) bélyegkép|A 2012-es WonderCon-kongresszuson bélyegkép|170px|A 2013-as cannes-i fesztiválon Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1988 Vágyak találkozása Two Moon Junction Samantha Delongpre Zalman King 1991 Visszatérés a kék lagúnába Return to the Blue Lagoon Lilli Hargrave Nyírő Beáta William A. Graham 1992 Kuffs, a zűrös zsaru Kuffs Maya Carlton Dudás Eszter Bruce A. Evans Orosz Helga Chaplin Chaplin Mildred Harris Szitás Barbara Richard Attenborough 1993 Tökéletlen idők Dazed and Confused Michelle Burroughs Richard Linklater 1997 Az ötödik elem The Fifth Element LeeLoo de Sabat Orosz Helga Luc Besson (1.) 1998 A játék ördöge He Got Game Dakota Burns Csere Ágnes Spike Lee 1999 Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz The Messenger: The Story of Joan of Arc Jeanne d’Arc Kéri Kitty Luc Besson (2.) 2000 Aranybánya The Claim Lucia Ruttkay Laura Michael Winterbottom A millió dolláros hotel The Million Dollar Hotel Eloise Kéri Kitty Wim Wenders Ruttkay Laura 2001 Zoolander, a trendkívüli Zoolander Katinka Ingabogovinanana Kiss Virág Magdolna Ben Stiller (1.)2002 A Kaptár Resident Evil Alice Détár Enikő Paul W. S. Anderson (1.) Papagájok – Szerelem második látásra You Stupid Man Nadine Kiss Virág Magdolna Brian Burns Bábu Dummy Fangora "Fanny" Gurkel Murányi Tünde Greg Pritikin A csapda mélyén No Good Deed Erin Solecki Janka Bob Rafelson 2004 A Kaptár 2. – Apokalipszis Resident Evil: Apocalypse Alice Détár Enikő Alexander Witt 2006 Ultraviola Ultraviolet Violet Song jat Shariff Kéri Kitty Kurt Wimmer .45, A bosszú íze .45 Kat Kéri Kitty Gary Lennon 2007 A Kaptár 3. – Teljes pusztulás Resident Evil: Extinction Alice Détár Enikő Russell Mulcahy 2008 Halál Palermóban Palermo Shooting önmaga Wim Wenders 2009 Pokoli édenkert A Perfect Getaway Cydney Anderson Németh Borbála David Twohy Negyedik típusú találkozások The Fourth Kind Dr. Abigail "Abbey" Tyler Solecki Janka Olatunde Osunsanmi 2010 Stone Stone Lucetta Creeson Kéri Kitty John Curran A Kaptár – Túlvilág Resident Evil: Afterlife Alice Détár Enikő Paul W. S. Anderson (2.) Dirty Girl Sue-Ann Edmondston Abe Sylvia 2011 Vykrutasy Nadya Levan Gabriadze Bringing Up Bobby Olive Famke Janssen A három testőr The Three Musketeers Milady de Winter Szinetár Dóra Paul W. S. Anderson (3.) Arcmásvezető producer Faces in the Crowd Anna Marchant Kéri Kitty Julien Magnat 2012 A Kaptár – Megtorlás Resident Evil: Retribution Alice Détár Enikő Paul W. S. Anderson (4.) 2014 Cymbeline Királynő Michael Almereyda 2015 A túlélő Survivor Kate Abbott Détár Enikő James McTeigue Száva – A szív harcosa Савва. Сердце воина Száva (angol hangja) F. Nagy Erika Maxim Fadeev 2016 Zoolander 2. Zoolander No. 2 Katinka Ingabogovinanana Bognár Anna Ben Stiller (2.) A Kaptár – Utolsó fejezet Resident Evil: The Final Chapter Alice / Alicia Marcus Détár Enikő Paul W. S. Anderson (5.) 2017 Háborúra készülve Shock and Awe Vlatka Németh Kriszta Rob Reiner 2018 A remény földjén Future World Drogbáró Kéri Kittyfilm végén elhangzó stáblista alapján James Franco Bruce Thierry Chung 2019 Paradise Hills Paradise Hills Hercegné Kéri Kitty Alice Waddington Hellboy Hellboy Vivienne Nimue, a Vérkirálynő Ruttkay Laura Neil Marshall The Rookies Bruce ügynök Alan Yuen 2020 Monster Hunter – Szörnybirodalom Monster Hunter Natalie Artemis százados Détár Enikő Paul W. S. Anderson (6.) 2024 Lélegezz Breathe Tess Solecki Janka Stefon Bristol 2025 A Kárhozott Vidék In the Lost Lands Gray Alys Détár Enikő Paul W. S. Anderson (7.) World Breaker Willa anyja Brad Anderson Védelmező Protector Nikki Halsted Détár Enikő Adrian Grünberg
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1988 A nepáli herceg(Éjszakai vonat Katmanduba) The Night Train to Kathmandu Lily McLeod Paradise Katie 1 epizód 1989 Egy rém rendes család Married... with Children Yvette 1 epizód 1990 Parker Lewis sohasem veszít Parker Lewis Can't Lose Robin Fecknowitz 2002 Texas királyai King of the Hill Serena Shaw (hangja) 1 epizód 2005 Trailer for a Remake of Gore Vidal's Caligula Drusilla rövidfilm 2009 Leendő divatdiktátorok Project Runway önmaga 1 epizód 2016 Playback párbaj Lip Sync Battle önmaga 1 epizód(Milla Jovovich vs. Ruby Rose) 2018 Robotcsirke Robot Chicken Nanny McPhee / Megan Hipwell / Mintie (hangja) 1 epizód
Diszkográfia Stúdióalbumok 1994 – The Divine Comedy 1998 – The People Tree Sessions Kislemezek 1994: Gentleman Who FellMilla Jovovich – Discography Discogs 1994: Bang Your Head 1994: It's Your Life 2012: Electric Sky
Filmzenék +ÉvDalFilm2000Satellite of LoveA millió dolláros hotel2002"The Gentleman Who Fell"A vonzás szabályai"Shein VI Di l'Vone"Bábu"Mezinka"2003"Rocket CollectingUnderworld2009Underneath the Stars (feat. Maynard James Keenan és The Cure)Underworld – A vérfarkasok lázadása2010The Mission (feat. Puscifer & Renholder)Blood into Wine
Jegyzetek
További információk
Istenek és istennők
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Orosz színészek Kategória:Orosz nők Kategória:Amerikai modellek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai divattervezők Kategória:Emigráns ukránok Kategória:Kijeviek