Tab (németül: Tabau) város Somogy vármegyében, a Tabi járás központja.
Fekvése Tab a Kelet-Külső-Somogy dombvidékének központi települése, a Kis-Koppány partján. Huszonnégy község tartozik a vonzáskörzetéhez.
A Balatontól délre, Siófoktól mintegy 25 kilométerre terül el, az északi szélesség 46,7 és a keleti hosszúság 18,0 fokán található.
A város főutcája, a 6511-es út északkelet-délnyugati irányban húzódik, mivel a hajdani szalagtelepülés párhuzamosan épült a patakkal. Az északi szomszédságában fekvő településekkel, és azokon keresztül Zamárdi térségével a 6501-es út, délkeleti szomszédaival és a Tolna vármegyei Iregszemcsével a 6509-es út köti össze. Belterületének nyugati szélén ágazik ki a 6511-es útból a Zala községbe vezető 65 122-es számú mellékút.
Közigazgatási területéhez három puszta tartozik: Csabapuszta, Gyurgyókapuszta és Ugajpuszta.
Története A település első említését egy 1211-ben kelt oklevélből ismerjük villa Thob elnevezéssel. A helységet 1320-ban a Szent Péter apostol tiszteletére emelt templom birtokai sorában említik. E terület benépesülésére utal, hogy a templomépítés már korábbi évekre vonatkozó betelepülést feltételez, hiszen a földrajzilag szomszédos települések létéről oklevelek már a 11-12. században említést tesznek.
Az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok során a mindenkori hatalmi erőviszonyokat követve a vidék gyakran cserélt gazdát. Thobot 1385–86-ban az Ugali család birtokai között találni. A nevet a Tab határában lévő Ugajpuszta jelzi, amely a középkorban falu volt. 1428–35: Rozgonyi István bakonyi főispán és neje, Szentgyörgyi Cecília, 1438-ban a Batthyányak és a velük vérrokon Fajszyak nyertek Tab határában adományt. A török hódoltság előtt még Ewleweldi Lászlónak és Tharródy Demeternek is voltak itt birtokaik.
Az ország három részre szakadását követően e vidék is török uralom alá került. Az első támadások már 1542-ben elérték a települést, de csak 1551–53 között foglalta el véglegesen a budai pasa, és a koppányi náhije (járás) birtokába helyezte. Az itt élők egy része a török elleni harcokban elesett, más része elmenekült, az itt maradottak a mocsarak, erdők lakói lettek. A török kincstári adólajstrom szerint Tab 1573–74-ben 12 adózó házból állott. Rendszeressé váltak a magyar–török végvári csatározások. A harcokban Nádasdy Ferenc és Zrinyi György a pápai várőrséggel rajtaütött a koppányi agán, és a törököket rövid időre kiűzték a vidékről.
A helységről 1660-ig nincs írott forrás, ettől az időtől a szigligeti vár tartozékai között sorolják fel. Nem sokkal Buda felszabadítását követően, 1689-ben újra magyar kézre került Tab is. Itt és a szomszédos falvakban (Csaba, Ugaj) a Fajszky család leszármazottai, a Nyitrából visszatért Mérey és Lengyel családok örökösei és a vérségileg hozzájuk tartozó Nyitrayak, Gussitsok, felsőbüki Nagyok és Révayak települtek le.
Az 1715. évi összeírásból ismert, hogy Tab 1712-től népesült be újra magyarokkal, németekkel és tótokkal. A bevándorlás és a telepítések során a lakosság száma folyamatosan emelkedett. Tabon nagyobb számú zsidóság megtelepülésére utal, hogy 1762-ben itt épült meg Somogy vármegye egyik legrangosabb zsidó imaháza. Tabot az országos kereskedelmi útvonalak ugyan nem érintették, de a helyi hatóságok – értékelve a zsidó polgárok kezdeményező és kereskedő szellemét – támogatták megtelepedésüket. 1798–1800 között Nagy Ferenc veszprémi kanonok támogatásával barokk stílusban helyreállították és kibővítették a katolikus templomot, melynek szentélyét és kegyúri oratóriumait Franz Xaver Bucher freskói (1799) díszítik. A fő- és mellékoltárak, a szószék és a padok copf stílusúak.
A helység 1847 elején mint mezőváros országos és hetivásárok tartására lett jogosult. Gazdasági fejlettségére és földrajzi központi szerepére hivatkozva következetes erőfeszítéseket tett azért, hogy a vármegye által javasolt Karád helyett Tab legyen a járási székhely. A települést 1871-ben a járási székhelyek közé sorolták. A századforduló ipari, kereskedelmi fejlődése, valamint a közigazgatási növekvő igénye tette lehetővé Zuckermandel Jakabnak, hogy nyomdát alapítson. Pallós Ignác – aki az 1906. október 23-án megnyitott Mocsolád-Tab-Siófok HÉV fő építője is volt – 1908-ban a vasútállomás szomszédságában modern gőztégla- és cserépgyárat hozott létre, amely Tab és környékének szabad munkaerejét tavasztól őszig foglalkoztatta. Termékeiből ausztriai és kelet-európai exportra is jutott. Vesztergál Lajos Tab és Vidéke címmel, 1909-ben lapot indított. 1913 februárjában az Otthon Kávéházban megkezdte vetítéseit a mozi. Megalakult a hitelszövetkezet. Egy évvel később, 1914-ben létrejött a tabi sportegyesület.
20. század Az első és a második világháború súlyos emberveszteséget okozott. Az I. világháborúba Tabról 754 munkaképes férfit vonultattak be katonának. Ennek is következménye lett, hogy sok kisgazdaság fizetésképtelenné vált, tönkrement.A háború után került Tabra a Szociális Missziótársulat. Apácák vezetésével a hit- és erkölcsoktatás mellett (ősztől tavaszig) az ifjúság és a felnőtt nőlakosság részére kézimunka-, háztartásvezetési és betegápolási tanfolyamokat szerveztek. A társulat helyébe 1928-ban a Népművelő Testvérek Társasága lépett, akik az óvoda és a népház építésére szereztek támogatást. Népapostol címmel, 1930-ban folyóirat indult, amely 1933-ig jelent meg. A két világháború között (bár kulturális intézménye nem volt a településnek) jelentős volt a közművelődési élet. A felekezeti elemi oktatás három intézményben folyt: a katolikus, az evangélikus és a zsidó iskolában.
A II. világháború első tabi következménye volt 670 zsidó lakos tevékenységének korlátozása. Lengyelország leigázását követően nagyszámú lengyel menekült érkezett Tabra, akiket a lakosság szívesen fogadott, sokakat bújtatott. 1944 májusában gettót létesítettek a térség zsidó lakosságának. Az 57. szovjet gárda lövészhadtest 1944. december 2-án érte el a települést.
Az 1950-es évek elején, a tanácsok létrejöttével a Tabi járás területe is megváltozott. Siófok járási székhelyként Somogy megyéhez került, Tab pedig Tolnából és a megszűnt igali járásból kapott falvakat, ezzel egészítve ki járása területét. Tab 1984. január 1-jei hatállyal városi jogú nagyközséggé vált, majd 1989. március 1-jével városi rangra emelkedett. 1994-től 2014-ig a Tabi kistérség székhelye volt, 2013-tól az újjáalakult Tabi járásé.
Közélete Polgármesterei + Terminus Név Jelölő szervezet(ek) Megjegyzés1990–1994Farkas Istvánfüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006Schmidt Jenőfüggetlen2006–2008függetlenhivatalától megfosztották2008–2010Fideszidőközi választás: 2008. május 18.2010–2014Fidesz-KDNP2014–2019Fidesz-KDNP2019–2024Fidesz-KDNP2024–2025Nagy Gyulafüggetlena képviselő-testület feloszlatta magát.2025–Csizmadia Nándorfüggetlenidőközi választás: 2025. december 14. A településen 2008. május 18-án időközi polgármester-választást kellett tartani, mert az addigi városvezetőnek megszűnt a polgármesteri pozíciója, a tisztséggel összefüggő bűncselekmény miatt. Schmidt Jenő polgármesteri tisztsége 2008. január 9-én szűnt meg, a polgármesterek jogállásáról szóló törvény szerint, egy rágalmazási ügy kapcsán meghozott bírósági ítélet alapján. A választáson ennek ellenére elindulhatott, és egyedüli jelöltként meg is nyerte azt.
Ugyancsak időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani a városban 2025. december 14-én is, az előző képviselő-testület néhány hónappal korábban kimondott feloszlása miatt. A választáson a hivatalban lévő településvezető is elindult, de 34,37 %-os eredménnyel, három jelölt közül csak a második helyet érte el.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,5%-a magyarnak, 0,9% németnek, 0,5% cigánynak, 0,2% románnak mondta magát (16,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 43,6%, evangélikus 7,7%, református 6,8%, felekezet nélküli 10% (31% nem nyilatkozott).Tab Helységnévtár
2022-ben a lakosság 90,8%-a vallotta magát magyarnak, 0,9% németnek, 0,4% ukránnak, 0,3% cigánynak, 0,3% románnak, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 37% volt római katolikus, 6,1% evangélikus, 5,6% református, 0,2% görög katolikus, 0,1% ortodox, 0,5% egyéb keresztény, 0,9% egyéb katolikus, 12,3% felekezeten kívüli (37% nem válaszolt).Tab Helységnévtár
Nevezetességei Tabon található Nagy Ferenc fafaragó és Erényi Alajos festő galériája. Híres a tabi római katolikus templom falfreskójáról, amelyet Franz Xaver Bucher festett. Szintén ebben a templomban található a magyar Szent Korona élethű mása, melyet Erényi Alajos művész készített, akinek egy festménye a Vatikánban is megtalálható. A Takács Lajos apátplébános által készített szobrok díszítik a templomkertet. 2007. június 10-én (a tabi búcsú napján, az ez évi Úrnapján) nyitották meg újra a befalazott kriptát. Welsersheimb-kastély (ma szociális otthon működik benne)
Szent István-szobor (2000)
Iskolák Tabi Takáts Gyula Általános Iskola és AMI Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Somogyi TISZK Rudnay Gyula Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Testvértelepülései Dettenhausen - Németország Szímő - Szlovákia Pered - Szlovákia Tusnádfürdő - Románia
Itt született Igmándy-Hegyessy Géza (1882–1980) testőr altábornagy, a Magyar királyi nemesi testőrség parancsnoka Igmándy-Hegyessy László (1884–1941) testőralezredes, Somogy vármegye főispánja Kőhalmi István sebész Nagy Ferenc (1920–1998) fafaragó Stern Sámuel Miklós (1920–1969) nyelvész, orientalista Takáts Gyula (1911–2008) költő, író, műfordító, kritikus, tanár Zilahi Simon (1849–1913) újságíró, kiadóhivatali igazgató, a magyar bulvársajtó megteremtője. Egyed Attila (1969-) Jászai Mari-díjas színművész
Jegyzetek
További információk Tabi kilátó 2004-2005 Hivatalos honlap Utolsó Vacsora Római Katolikus Plébánia Tab Zichy Mihály Művelődési Központ Tabi Városi SC Műholdkép Tabról
Kategória:Magyarország városai Kategória:Somogy megye települései Kategória:Somogy vármegye települései