bélyegkép|jobbra|240px|A Zsoltárok könyvének héber szövege bélyegkép|299x299px|Dávid király a zsidó és keresztény hagyományban a zsoltáros király mintaképe lett. A zsoltárok könyve vagy Zsoltárok könyve (rövidítése: Zsolt; héberül: Tehillím, „dicséretek”; görögül: Ψαλμοί, Pszalmoi; latinul: Liber Psalmorum) a Biblia egyik ószövetségi, illetve héber bibliai könyve. A héber Biblia kánonjában a Ketuvim, vagyis az Írások része; a keresztény Bibliákban az Ószövetség költői és bölcsességi könyvei között szerepel. A könyv 150 zsoltárból álló imádság- és énekgyűjtemény, amely a zsidóság és a kereszténység közös imakincsének egyik legfontosabb forrása.Psalms, Book of, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., vol. 11, Gale, Detroit, 2003, 792–797.Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése I–II., Szent István Társulat, Budapest, 1999.
A zsoltárok a vallási líra különböző műfajait egyesítik: dicsőítő himnuszokat, könyörgéseket, panaszénekeket, hálaadó imákat, királyzsoltárokat, Sion-énekeket, bölcsességi elmélkedéseket, bűnbánati zsoltárokat és liturgikus énekeket. Témáik között szerepel a szenvedés, betegség, üldöztetés, bűnbánat, bűnbocsánat, hála, öröm, teremtés, történelem, királyság, igazságosság, templom, zarándoklat, ellenség, halál, remény és Isten dicsérete.
A Zsoltárok könyve nem egyetlen szerző műve, hanem több évszázad alatt keletkezett imák és énekek szerkesztett gyűjteménye. A hagyomány különösen Dávidhoz kapcsolta, mert a bibliai történeti könyvek Dávidot költőként, zenészként és a kultusz megszervezőjeként mutatják be. A modern kutatás szerint a zsoltárok között lehetnek királyság kori, fogság előtti, fogsági és fogság utáni darabok is; végső gyűjteményük a második templom korában nyerte el kanonikus alakját.Frank-Lothar Hossfeld – Erich Zenger: Psalms 1–2: A Commentary, Fortress Press, Minneapolis, 2005.
Elnevezése
A héber cím, Tehillím, „dicséreteket” jelent. Ez a cím nem írja le a könyv összes műfaját, mivel a zsoltárok jelentős része panasz, könyörgés vagy tanító jellegű imádság, mégis találó, mert a gyűjtemény egészét a dicséret felé irányítja. A könyv végén álló zsoltárok, különösen a 145–150. zsoltár, fokozatosan egyre teljesebb dicsőítéssé alakítják a zsoltáros imádságot.
A görög pszalmoi szó húros hangszerrel kísért éneket jelent. A Septuaginta ezt a címet adta a gyűjteménynek, és innen származik a latin psalmus, majd a magyar „zsoltár” szó. A héber címfeliratokban gyakori mizmor szó szintén hangszerrel kísért énekre utal, de a könyvben más megjelölések is előfordulnak: ének, imádság, tanítás, zarándokének, Dávid-zsoltár vagy Aszaf-zsoltár.
A teljes gyűjtemény keresztény latin neve Psalterium vagy Liber Psalmorum. A „zsoltároskönyv” kifejezés a könyv kéziratos, liturgikus vagy imakönyvi használatára is utalhat, különösen a középkori latin és bizánci hagyományban.
Helye a kánonban
A héber Bibliában a Zsoltárok könyve a Ketuvim, vagyis az Írások csoportjában áll. A zsidó hagyományban a könyv imádságos, liturgikus és tanító használata rendkívül fontos volt, de a zsoltárok a személyes jámborságban is különleges helyet kaptak.
A keresztény kánonban a Zsoltárok könyve minden nagy felekezeti hagyományban az Ószövetség része. A könyv kánoni helyzete a keresztények között nem vitatott: a katolikus, ortodox és protestáns hagyomány egyaránt elfogadja a 150 zsoltárt. A görög Septuaginta több kézirata egy 151. zsoltárt is közöl, de ennek kánoni megítélése hagyományonként eltér. A katolikus és protestáns Bibliák általában nem sorolják a 150 zsoltár közé; az ortodox hagyományban viszont liturgikus és bibliai függelékként nagyobb szerepet kapott.
Az Újszövetség több helyen a Zsoltárok könyvét a Szentírás tekintélyével idézi. A Lk 24,44 „Mózes törvénye, a próféták és a zsoltárok” hármas megjelölése valószínűleg az Írások egészére vagy azok egyik legfontosabb részére utal. A 2. századi keresztény írók, köztük Jusztinosz, Ireneusz és Alexandriai Kelemen is a Szentírás részeként használják a zsoltárokat.
Keletkezése és szerkesztése
Izrael költői hagyománya
Az ókori Izrael vallási életében a költészet és ének kezdettől fontos szerepet játszott. A Biblia több történeti és prófétai könyve is őriz lírai betéteket: Mózes és Mirjam énekét (Kiv 15), Debóra győzelmi énekét (Bír 5), Anna imáját (1Sám 2), Dávid siratóénekét Saul és Jonatán halálára (2Sám 1), valamint több prófétai himnuszt és jajkiáltást. Ezek azt mutatják, hogy a zsoltáros imádság nem elszigetelt jelenség, hanem Izrael tágabb vallási költészetének része.
A zsoltárok rokoníthatók az ókori Közel-Kelet más imáival és himnuszaival is. Mezopotámiai, egyiptomi és kánaáni szövegekben szintén találhatók dicséretek, királyi énekek, panaszok és templomi imák. A Zsoltárok könyvének sajátossága azonban az, hogy ezeket a formákat Izrael monoteista hitének, szövetségi történetének és jeruzsálemi kultuszának keretében használja.
Dávid és a zsoltárok
A könyv számos zsoltárának címfelirata Dávid nevét tartalmazza. A héber le-David kifejezés jelentheti azt, hogy „Dávidé”, „Dávidhoz tartozó”, „Dávidnak ajánlott” vagy „dávidi gyűjteményből való”. A hagyományos zsidó és keresztény olvasás sok zsoltárt Dávid személyes imájának tekintett, különösen azokat, amelyek címfelirata Dávid életének eseményére utal. A modern kutatás óvatosabb: a címfeliratokat fontos hagyománytörténeti adatoknak tartja, de nem minden esetben tekinti őket közvetlen szerzői bizonyítéknak.James L. Mays: Psalms, Interpretation, John Knox Press, Louisville, 1994.
Dávid szerepe mindazonáltal nem pusztán késői legenda. A bibliai történeti hagyomány Dávidot zenésznek, költőnek és a templomi kultusz előkészítőjének mutatja be; a későbbi zsidó és keresztény hagyomány ezért természetesen kapcsolta hozzá a zsoltáros imádság mintáját. A „dávidi” jelleg teológiai értelemben is fontos: a királyzsoltárok és messiási értelmezések a Dávid házának adott ígéretekhez kapcsolódnak.
Gyűjtemények és szerkesztés
A Zsoltárok könyve nem egyszerre keletkezett. A mai gyűjteményben több kisebb zsoltárgyűjtemény nyomai láthatók. Ilyen például a Dávid-zsoltárok csoportja, Aszaf zsoltárai, Korach fiainak zsoltárai, a zarándokénekek, valamint a Halleluja-zsoltárok. A szerkesztésben fontos szerepe lehetett a templomi liturgiának, a zsinagógai imádságnak és a magánjámborságnak.
A könyv egészét tudatosan öt nagy részre osztották, amelyek végén doxológia, vagyis Isten dicséretét tartalmazó záró formula áll. Ez az ötkönyvű szerkezet valószínűleg a Tóra öt könyvére is emlékeztet, és azt sugallja, hogy a zsoltárok a törvényre adott imádságos válasz könyvei. Az 1. és 2. zsoltár a teljes gyűjtemény bevezető kapujaként is olvasható: az első a törvényen elmélkedő igaz emberről, a második az Úr felkent királyáról szól.
Könyv Zsoltárok Záró doxológia Főbb jellegzetességek I. könyv 1–41 41,14 Sok Dávidhoz kapcsolt zsoltár, személyes panaszok és könyörgések. II. könyv 42–72 72,18–19 Korach fiainak és Dávidnak zsoltárai, Elohim-használat, királyi és közösségi témák. III. könyv 73–89 89,53 Aszaf-zsoltárok, közösségi válság, templom és szövetség kérdése. IV. könyv 90–106 106,48 Az Úr királysága, Mózes-zsoltár, teremtés és Izrael története. V. könyv 107–150 150 Hálaadás, zarándokénekek, Hallel-zsoltárok, a végső dicsőítés csúcspontja.
A zsoltárok végső kánoni szerkesztésének ideje nem állapítható meg teljes bizonyossággal. Korábban gyakran a Kr. e. 4–3. századot feltételezték, de a holt-tengeri tekercsek zsoltárkéziratai azt mutatják, hogy a második templom korában több zsoltárgyűjtemény és sorrend is forgalomban lehetett. A kanonikus 150 zsoltáros forma a zsidó és keresztény hagyományban végül megszilárdult, de a zsoltárok gyűjteményének kialakulása fokozatos folyamat volt.Peter W. Flint: The Dead Sea Psalms Scrolls and the Book of Psalms, Brill, Leiden, 1997.
Címfeliratok és zenei jelzések
A zsoltárok több mint fele címfelirattal kezdődik. Ezek a feliratok személyneveket, gyűjteményi megjelöléseket, zenei utasításokat, hangszert, dallamot, liturgikus alkalmat vagy történeti helyzetet említhetnek. Ilyen jelölések például: „Dávidé”, „Aszaf zsoltára”, „Korach fiainak éneke”, „a karvezetőnek”, „húros hangszerre”, „a szombat napjára”, vagy „amikor Dávid Saul elől a barlangba menekült”.
Ezek a feliratok fontos hagyománytörténeti adatok, de értelmezésük sokszor bizonytalan. Egyes zenei kifejezések pontos jelentése elveszett, mert az ókori templomi zene gyakorlata csak töredékesen rekonstruálható. A feliratokat ezért nem célszerű sem figyelmen kívül hagyni, sem minden esetben szó szerinti történeti jegyzetként kezelni. Sokszor a zsoltár imádkozásának hangulatát, használati körét vagy gyűjteményi helyét jelzik.
Szöveghagyomány és fordítások
Héber szöveg és holt-tengeri kéziratok
A Zsoltárok könyvének alapvető szövege a maszoréta héber szöveg. A holt-tengeri tekercsek között számos zsoltárkézirat került elő, köztük a 11QPsa jelű nagy zsoltártekercs. Ezek a kéziratok megerősítik a zsoltárok ókori használatát, de azt is mutatják, hogy egyes gyűjtemények sorrendje és terjedelme a második templom korában változatosabb lehetett, mint a későbbi maszoréta kánoni forma.
A héber szöveg néhány helye nehezen értelmezhető. Ez részben a költői nyelv régiségével, részben a ritka szavakkal, részben a kéziratos hagyomány bonyolultságával magyarázható. A szövegkritika ilyenkor a holt-tengeri kéziratokat, a Septuagintát, a Pesittát, a Vulgatát, a targumokat és más ókori fordításokat is figyelembe veszi.
Septuaginta és a 151. zsoltár
A Septuaginta görög zsoltárfordítása a hellenisztikus zsidóság és az ókereszténység egyik legfontosabb bibliai szövege volt. A görög fordítás általában hűségesen követi a héber hagyományt, de több helyen eltérő szövegértelmezést, más számozást vagy fordítói megoldást őriz. Az Újszövetség zsoltáridézetei gyakran a Septuaginta görög szövegével állnak közel kapcsolatban.
A Septuaginta több kézirata a 150 zsoltár után közli a 151. zsoltárt. Ez Dávid kiválasztásáról és Góliát legyőzéséről szóló rövid költemény. Héber megfelelőjének részletei Kumránból is előkerültek. A 151. zsoltár a görög és keleti keresztény hagyományban fontosabb szerepet kapott, de a héber maszoréta, katolikus és protestáns zsoltároskönyvek 150 zsoltárt tartalmaznak.
Pesitta
A Pesitta a Zsoltárok könyvének klasszikus szír fordítását is tartalmazza. Az Ószövetségi Pesitta általában héber forrásból készült, de a Septuaginta és más hagyományok hatása helyenként megfigyelhető. A szír zsoltárok a szír keresztény liturgia, költészet és szerzetesi imádság alapvető szövegei lettek.
A Pesitta szövegkritikai szempontból önálló tanú, de nem minden helyen független a görög vagy más hagyományoktól. Könyvenként és szakaszonként kell vizsgálni, hogy egy adott szír olvasat a héber előzményre, fordítói értelmezésre vagy későbbi szövegfejlődésre vezethető-e vissza.
Latin zsoltároskönyvek és a Vulgata
A latin egyházi hagyományban a Zsoltárok könyvének több változata is különösen fontos lett. A régi latin, Vetus Latina zsoltárszöveg a Septuaginta alapján készült, és a korai latin liturgiában széles körben használták. Szent Jeromos több zsoltárszöveggel is foglalkozott. A hagyomány három változatot kapcsol hozzá: a római zsoltárszöveg revízióját, a hexapláris görög szöveghez igazított Psalterium Gallicanum változatot, valamint a héberből készített Psalterium iuxta Hebraeos fordítást.Bonifatius Fischer – Robert Weber – Roger Gryson (szerk.): Biblia Sacra iuxta Vulgatam versionem, Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart, 5. kiadás, 2007.
A középkori nyugati egyházi használatban főként a Psalterium Gallicanum vált meghatározóvá. Ez került a Vulgata legtöbb kéziratába, és hosszú időn át a latin zsolozsma és a gregorián énekek zsoltárszövegének alapja lett. Jeromos héberből készült zsoltárfordítása filológiailag jelentős volt, de nem vált általános liturgikus szöveggé.Sebastian P. Brock: The Bible in the Syriac Tradition, Gorgias Press, Piscataway, 2006.