I. Dávúd Kilidzs Arszlán (eredetiben داود قلج أرسلان – Dāwūd Qiliğ Arslān, modern törökül Kiliç Arslan; 1079 – 1107 júniusa) az Ikóniumi Szultánság (Rüm) uralkodója (uralkodott 1092-től haláláig), I. Szulejmán fia volt.

Apja, I. Suleiman ibn Kutalmiş szultán halála után Malik Sah szeldzsuk szultán udvarában szigorúan őrzött túszként tartották, ahonnan csak a szultán halálakor, 1092-ben szabadult ki.

Ezt követően Nikaiába (ma İznik) vonult, ahol meggyilkolta nagybátyját, Saka szmirnai emírt. Ezzel stabilizálta szultáni uralmát a birodalomban.

Amikor Remete Péter és Walter Sans-Avoir keresztes hadai Nikaiát elérték, Kilidzs Arszlán fáradhatatlanul küzdve, s a város polgáraival összefogva visszafoglalta a várost. Mintegy 20.000 keresztes harcos pusztult el a küzdelemben, a megmaradtakat pedig rabszolgaként adták el. Ennek a váratlan és könnyű győzelemnek a hatására a keresztesek – fő haderejük későbbi Kis-Ázsiába érkezéséig – jelentősebb veszélyeztetést nem jelentettek a szeldzsuk birodalomra.

Ezért I. Kilidzs Arszlán a kelet-anatóliai Dánismandidák birodalmára csapott le, ahol Dánismand Gází volt hatalmon. Mivel Kildzs Arszlán keleten volt elfoglalva, az első keresztes háború megérkező fő hadereje 1097 májusában megostromolta Nikaiát. Ekkor visszasietett a fővároshoz, azonban a keresztes lovagok észrevéve ezt, bekerítették csapatait és a következő, május 21-i csatában le is győzték. Ezért a város és környéke visszakerült a Bizánci Birodalomhoz. A csatavesztés következményeként a szultán felesége és gyermekei fogolyként Konstantinápolyba kerültek.

Mivel a keresztes hadak Anatóliában tovább folytatták előrenyomulásukat, I. Kilidzs Arszlán június 29-én Dorülaionnál kelepcébe csalta őket. Mivel azonban íjászainak erőteljes csapásaival sem tudta áttörni a keresztesek védelmi vonalait, Tarantói Bohemund vezetésével a keresztes lovagok egy csoportjának július 1-jén sikerült a törökök táborát elfoglalnia (dorylaeumi csata, 1097). A szultán visszavonult és a kereszteseket tovább nem zaklatta. Megelégedett csupán azzal, hogy a keresztesek vonulási útjai mentén a termést és a vízvételezési lehetőségeket megsemmisítette, tönkretette.

1101-ben egy újabb keresztes haderővel sikeresen csapott össze Ereginél (Hérakleia/Konya). A törököknek ez a fontos győzelme végleg megsemmisítette a keresztes csapatok legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt. Ezen nagy győzelmet követően helyezte át a fővárost Konya városába (Ikonion). 1104-ben Kilidzs Arszlán visszatért a Dánismandidákkal folytatott korábbi háborúskodáshoz, amely Dánismand közbejött halála miatt nem volt könnyű eset.

1107-ben Kilidzs Arszlán meghódította Moszult, azonban a Radván aleppói emírrel és Muhammad Tapar nagyszeldzsuk szultánnal folytatott harcokban vereséget szenvedett. A haderő birodalomba történő visszavonulása során I. Kilidzs Arszlán a Hábúr folyóba fulladt.

Források és irodalom H. Stierlin. Türkei. - Taschen Weltarchitektur - M. Roalf. A Mezopotámiai világ atlasza (Helikon K.) Chadwik – Ewans. A keresztény világ atlasza - (Helikon K.) - .K.

Britannica Hungarica - DVD. ver.2005. - LEXIKON K. David Luscombe, Jonathan Riley-Smith: The New Cambridge Medieval History (Band IV), (S. 541-566) - 2004 - Runciman, S.: A keresztes hadjáratok története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002, (eredeti: Steven Runciman: A History of the Crusades - 1987 - ) S. Svan: Törökország (Utitárs-sorozat) - Panemex Grafo. - . Museum für Anatolische Zivilisationen - (Museumsführer 1997) - Luciana Savelli Listri: Türkei. Kunst und Turismus - Kina Becolli - .

További információk

Kategória:Ázsia történelme Kategória:Törökország történelme Kategória:Szeldzsuk uralkodók Kategória:1079-ben született személyek Kategória:1107-ben elhunyt személyek Kategória:Szeldzsuk-dinasztia