Ábrahám István (Szeged, 1945. november 4. – Miskolc, 2002. augusztus 22. ) magyar színész.
Élete és munkássága 1968-ban végezte el prózai színésznek indulva a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Viszont a vele játszott filmek rendezői legfőképpen zenei darabokban helyezték fel a színpadra, ugyanis minden zenés műfajban fellépett, az operettől kezdve a musicalen keresztül az operáig. Három évad erejéig színészkedett a Katona József Színházban, Kecskeméten, majd 1971-ben tagja lett a Miskolci Nemzeti Színháznak. Ezek után színész volt a Pécsi Nemzeti Színházban is, később visszatért Miskolc városába.
Színpadi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 117. Ugyanitt négy színházi fotón is látható.2011. május 23-i lekérdezés
Bodnár Péter (Németh László: Bodnárné) George (John Steinbeck: Egerek és emberek) Edvin, Feri bácsi (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő) Danilo (Lehár Ferenc: A víg özvegy) Dankó Pista (Dékány András– Baróti Géza–Vaszy Viktor: Dankó Pista) Bolingbroke (Eugéne Scribe: Egy pohár víz) Seres Rezső (Müller Péter: Szomorú vasárnap) Mauler, húskirály (Bertolt Brecht: A vágóhidak Szent Johannája) Isten (Bertolt Brecht: A Jólélek) Gratiano (William Shakespeare: A velencei kalmár) Dragotin (Lehár Ferenc: Cigányszerelem) Nagyherceg (Jacobi Viktor: Sybill) Collot D'Herbois (Georg Büchner: Danton halála) Főúr (Oldřich Daněk: Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanság) Escamillo (Mérimée: Carmen) Rocher (Robert Thomas: A hölgy fecseg és nyomoz) Szeniczey Miklós (Eisemann Mihály–Szilágyi László: Tokaji aszú) Mister (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő) Montfleury (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac) Kapitány (Büchner: Woyzeck) Sir Harold (Jean Genet: Paravánok) Színészkirály (Shakespeare: Hamlet) Douphal báró (Verdi: Traviata) Gróf Carnero (Johann Strauss: A cigánybáró) Herceg (Shakespeare: Rómeó és Júlia) Gruntorad doktor, elnök (Bohumil Hrabal: Sörgyári capricco) Gróf Rottenberg (Jacobi Viktor: Leányvásár) Von Kalb, udvarmester (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem) Csikós (Hámos György: Aranycsillag)
Otto Katz tábori lelkész alias Miroslav Ruzicka (Horváth Péter: Svejk vagyok) Falke, ügyvéd (Strauss: A denevér) Schober, költő (Franz Schubert: Három a kislány) Le Beau, Frigyes udvarmestere (Shakespeare: Ahogy tetszik) Celestin, az orgonista (Hervé: Nebáncsvirág) Fetyukovics ügyvéd (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek) Siegfried, mainzi érsek (Füst Milán: IV. Henrik király) Jancsó Bálint (Huszka Jenő: Mária főhadnagy) Vincent (Anouilh: Eurüdiké) Obolski, cirkuszigazgató (Burkhard: Tűzijáték) Vadászpuskás férfi (Gáli József: Daliás idők) Fráter Timoteus (Niccolò Machiavelli: Mandragóra) Berényi István, újságíró (Kálmán Imre: Marica grófnő) Plantagenet (Ferdinand Bruckner: Angliai Erzsébet) Sam, menedzser (Bolton–McGowan: Vadnők) Csermlényi Viktor (Örkény István: Macskajáték) Manuel (Suassuna: A kutya testamentuma) Hajduffy, prefektus (Kriston Béla: A megszállott) Lothar gróf (Dörmann–Jacobson: Varázskeringő) Robert de Charance (Poplewell–Thomas: Az áldozat visszatér) Ollendorf ezredes (Millöcker: A koldusdiák) Szaniszló, testőrkapitány (Carl Zeller: A madarász) Hangai Sándor, hősszerelmes (Görgey Gábor: Handabasa avagy a fátyol titkai) Ifj. Biky (Barta Lajos: Szerelem) Elio (Aldo Nikolaj: Festett pillangók) Csató, rendőrfogalmazó (Molnár Ferenc: A doktor úr) Kovács Ágoston, tanító (Gárdonyi Géza: A lámpás) Misi (Abay Pál: Luftballon – az ügyeletes zseni)
Filmjei Elsietett házasság (1968)
Jegyzetek
Források
Miskolci Nemzeti Színház
További információk
Kategória:Magyar színészek Kategória:Szegediek Kategória:Miskolciak Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek