Dzsafar Námdár (, nemzetközi sajtóban Jafar Namdar; Teherán, 1934. július 2. – 2014. január 1.Veteran referee Namdar dies ) iráni nemzetközi labdarúgó-játékvezető.
Pályafutása Labdarúgóként Fiatalon ismerkedett meg a labdarúgással, a Sáhinban 12 éven keresztül szerepelt. A nemzeti válogatottnak 1956–1966 között 10 éven keresztül volt tagja. Tokióban részt vett az Ázsiai Játékokon. A labdarúgást kiöregedése miatt hagyta abba.
Nemzeti játékvezetés A labdarúgást befejezve úgy döntött, hogy a zöld gyepen játékvezetőként folytatja pályafutását. A játékvezetői vizsgát 1969-ben tette le. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói tevékenységet is végzett. Az I. Liga játékvezetőjeként 1978-ban vonult vissza.
Nemzetközi játékvezetés Az Iráni labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1970-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt beszélte. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Az iráni nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság sorrendjében az első helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1978-ban búcsúzott.
Labdarúgó-világbajnokság Az 1972-es nyári olimpián és az azt követő időszakban nyújtott kiegyensúlyozott, megbízható teljesítménye alapján a FIFA JB meghívta a világbajnokságra. A világbajnoki döntőkhöz vezető úton Nyugat-Németországba a X., az 1974-es labdarúgó-világbajnokságra, valamint Argentínába a XI., az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta.
A második ázsiai játékvezető (az első Govindasamy Suppiah), aki a labdarúgó-világbajnokságon mérkőzést vezethetett. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. 1974-ben a bronztalálkozón egyes számú besorolást kapott, játékvezetői sérülés esetén továbbvezethette volna a találkozót. 1978-ban egy csoportmérkőzésen 2. számú, a második kör egyik találkozóján egyes számú besorolást kapott. Selejtező mérkőzéseket az AFC és az UEFA zónákban vezetett. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 2 + 3 (partbíró).
1974-es labdarúgó-világbajnokság Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1974. június 22. Olimpiai Stadion, Nyugat-Berlin csoportmérkőzés (1. csoport) Ausztrália–Chile 0 – 0
1978-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 1977. február 28. Központi Stadion, Szingapúr előselejtező (1. csoport) Hongkong–Indonézia 4 – 1 1977. október 29. Városi Stadion, Babelsberg előselejtező (3. csoport) NDK–Málta 9 – 0
Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1978. június 10. Gigante de Arroyito Stadion, Rosario csoportmérkőzés (2. csoport) Lengyelország–Mexikó 3 – 1
Olimpiai játékok Az 1972. évi, valamint az 1976. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájának mérkőzésein a FIFA JB mérkőzésvezetőként foglalkoztatta.
1972. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1972. augusztus 28. Központi Stadion, Regensburg csoportmérkőzés (B. csoport) Szovjetunió–Burma 1 – 0 1971. szeptember 5. Városi Stadion, Ingolstadt egyik középdöntő NDK–Mexikó 7 – 0
1976. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1976. június 21. Municipal Stadion, Sherbrooke csoportmérkőzés (B. csoport) Franciaország–Guatemala 4 – 1
Sportvezetői pályafutása Aktív nemzetközi pályafutása mellett 1970-1978 között az Iráni Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottság elnöke.
Szakmai sikerek 1978-ban a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.
Hivatkozások
Források
További információk
Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Iráni labdarúgó-játékvezetők Kategória:Teherániak