A spanyol nyelvjárások (dialectos) alatt a spanyol nyelv különböző területi változatait értjük. A nyelvészek többsége egyetért abban, hogy – a művelt nyelvhasználat és az írott nyelv befolyása, valamint a modern kori kommunikációs lehetőségeknek köszönhetően – a spanyol egységes nyelvi rendszer, amely területi változatokkal rendelkezik. A nyelvjárásokat alapvetően kétféle megközelítésből lehet osztályozni. A hagyományos – nyelvtörténeti szempontú – felosztás szerint spanyol nyelvjárásoknak tekintik a középkori Leóni és Aragóniai királyságok területén kialakult, mára erősen visszaszorult újlatin nyelvváltozatokat (asztúriai és aragóniai) is, illetve a már kihalt mozarabot; a modern nyelvészeti értelmezésben azonban spanyol nyelvjárásokon csak a kasztíliai spanyol nyelv változatait értik, amelyeket Spanyolország legkiterjedtebb részén, továbbá a Kanári-szigeteken és Spanyol-Amerikában is beszélnek.

Homogenitás és változatosság A spanyol nyelvészetileg homogén nyelv. Jóllehet, a kvantitatív nyelvészet erőfeszítései ellenére nehéz egy nyelv homogenitási szintjét meghatározni, s abból kiindulva, hogy a világon minden nyelv folyamatosan változik, ebből eredően pedig geo- és szociolingvisztikai változatokkal is rendelkezik, meg lehet erősíteni, hogy a spanyol viszonylag homogén nyelvi rendszer, és csak gyenge vagy mérsékelt veszélye áll fenn a fragmentációjának. E homogenitás alapjai a magánhangzórendszer egyszerűségében, az egész spanyol nyelvterületen meglévő közös mássalhangzókészlet széles skálájában, valamint a közös alapvető szókincsben és szintaxisban rejlenek. Ezen kívül földrajzilag kompakt nyelv: a spanyol ajkú országok legnagyobb része folytatólagosan egymás mellett fekvő területeket foglal el, ezáltal a világ egyik legkiterjedtebb nyelvterületét alkotja. Bár léteznek a nyelvterületen belül nagy kiterjedésű két- vagy többnyelvű térségek is, általánosságban szólva igen magas kommunikatívitási, és alacsony vagy csak minimális diverzitási mutatóval rendelkezik, aminek különös jelentősége van a nem spanyol nyelvű területekkel történő összehasonlításkor.

A nyelvjárások osztályozása A spanyol nyelvjárások között – a legszélsőségesebb esetektől eltekintve – a nagy távolságok ellenére sem nagyobbak a különbségek, mint a magyar nyelvjárások között, ami lehetővé teszi, hogy mind a közel 400 millió anyanyelvi beszélő megértse egymást. A legtágabb és legáltalánosabb osztályozás szerint spanyolországi (español peninsular), valamint amerikai nyelvváltozatokat (español hispanoamericano) különböztetnek meg, azonban megjegyzendő, hogy – az amerikai indián nyelvek hatásától érintett nyelvjásárokat kivéve – valamennyi amerikai spanyol nyelvjárási sajátosság megtalálható Spanyolországban is (jóllehet némelyik csak szűk területeket érint), hiszen az amerikai nyelvjárások is a spanyolországiakból alakultak ki.

Spanyolország jobbra|400px Spanyolországban a legelfogadottabb felosztás szerint – a történelmi dialektusokat leszámítva – két fő nyelvjáráscsoport különböztethető meg: az északi (dialectos septentrionales), valamint a déli (dialectos meridionales) nyelvjárások. Északról Dél felé haladva elmondható, hogy míg az előbbi területeken összességében konzervatív, addig az utóbbiakon újítóbb nyelvjárásokat találunk; a kettő között pedig mintegy átmenetet alkotnak az Új-Kasztília déli részén beszélt nyelvjárások.

Az alapvető különbség a két nyelvjáráscsoport között inkább a kiejtésben mutatkozik. Míg az északi nyelvjárások ebből a szempontból közel állnak a művelt írott normához, addig a déliekben bizonyos mássalhangzókat, főleg a szó- és szótagvégi /-s/ hangot, valamint jellemzően a magánhangzók közötti /-d-/ hangot igen lazán ejtik, sokszor ki is esnek. Andalúziában fontos jelenség ezen kívül az s és a z – e, i előtt c – hangok nem megkülönböztető ejtése az javára (seseo) a nyugati nyelvjárásokban, illetve a legdélibb, erősen tájnyelvi területeken a hang javára (ceceo). A 15. századi nyugati andalúz nyelvjárásnak – mivel akkoriban a déli Sevilla nyelvhasználatát tekintették az előkelő nyelvi normának – fontos szerepe volt az amerikai spanyol nyelvjárások kialakulásában.

A művelt köznyelvben a nyelvtani eltérések közül a legfontosabb az ún. leísmo, amely annyit jelent, hogy Spanyolországban személyekre hímnemben a tárgyesetű lo, los személyes névmások helyett az etimológiailag részes esetű le, les névmást használják. A népies nyelvben – úgy Spanyolországban, mint Amerikában – előfordul ennek ellenkezője is, azaz, amikor részes esetben a le, les helyett a tárgyesetű lo(s), la(s) névmásokat használják; ennek neve loísmo, illetve laísmo. Az utóbbi Kasztíliában gyakori, és elfogadottabb, mint a loísmo.

Említést érdemel még a ladino vagy zsidóspanyol, a középkori Spanyolországból kiűzött zsidók nyelvváltozata, amely megőrizte a középkori kasztíliai néhány archaikus vonását.

Latin-Amerika

Az amerikai kontinensen szintén a kasztíliai spanyol területi változatait beszélik, amelyeket országonként, illetve – kisebb országokat magába foglaló – területenként (Antillák, Közép-Amerika stb.) szokás csoportosítani. Kialakulásukban fontos szerepet játszott többek között, hogy az anyaországból érkező gyarmatosítók az ország mely részéről és milyen számban érkeztek a földrészre.

Az amerikai spanyol nyelvjárások alakulására kétféle elmélet létezik: az ún. andalúz-elmélet (hipótesis andalucista), mely szerint az Amerikában beszélt spanyol nyelv csak az andalúz nyelvjárásból fejlődött ki. Ezzel szemben az ún. poligenetikus elmélet (hipótesis poligenética) hívei szerint az amerikai nyelvhasználat kialakulálását több Spanyolországban beszélt nyelvjárás alakította. A hiányos dokumentáció és kutatómunka, valamint az azóta eltelt közel öt évszázad miatt egyik elmélet sem igazolható minden kétséget kizáróan, abban viszont egyetértenek a nyelvészek, hogy a csak egyféle [s] hang létezése, vagyis az s, z és a ce, ci csoportokban lévő c magyar sz-hez hasonló nem megkülönböztető ejtése (melyet a spanyol szakirodalom a seseo néven említ) az Andalúziából származó hódítóknak köszönhető. bélyegkép|250px|A tuteo és a voseo elterjedtsége

A gyarmatosítók több hullámban érkeztek Amerika partjaihoz. Legelőször többségében andalúzok voltak, akik – talán a Kanári-szigeteken keresztül – az Antilláknál (Kuba, Puerto Rico, Dominikai Köztársaság) szálltak partra, így ezek a nyelvjárások a spanyolországi andalúzhoz állnak a legközelebb. A későbbi betelepítési hullámok során Spanyolország északi területeiről is érkeztek a kontinensre, aminek következtében többször történt ún. nyelvi kiegyenlítődés (nivelación), amely végső soron a ma beszélt amerikai nyelvjárások kialakulásához vezetett.

Dialektológiai szempontból az amerikai nyelvjárási területek – a spanyolországiakénak megfeleltetve – két fő típusba sorolhatók: az ún. „felsőföldek” (Tierras Altas) nyelvjárásai konzervatívabbak, és közelebb állnak Kasztília nyelvhasználatához (idesorolhatóak Mexikó, Peru, Ecuador, Belső-Kolumbia és Bolívia nyelvjárásai); míg az „alsóföldek” (Tierras Bajas) nyelvváltozatai inkább az andalúzra hasonlítanak (idetartoznak a Karib-térség, Venezuela, Argentína és Uruguay, valamint Chile nyelvjárásai).

Fontos nyelvtani különbség a spanyolországi sztenderd köznyelvhez képest, hogy nem használják a vosotros, -as ’ti’ személyes névmást és megfelelő igealakjait, hanem helyette az ustedes, eredetileg csak ’önök, maguk’ jelentésű névmás és a neki megfelelő többes szám harmadik személyű igealak használatos, amely felvette a bizalmas ’ti’ jelentést is. Ugyanakkor Közép- és Dél-Amerika számos helyén – de legfőképpen Argentínában és Uruguayban – az etimológiailag ’ti’ jelentésű latin és régi spanyol vos névmás használatos (a tú helyett vagy mellett) ’te’ jelentésben a bizalmas nyelvben, amelyhez külön igealak is tartozik: a spanyolországi vosotros névmással használt igealak -i-, illetve (felszólító módban) -d nélküli módosulata. A spanyol szakirodalom a vos névmás használatára a voseo, a tú névmással történő tegezésre pedig a tuteo szavakat használja (a két használat közötti alaktani különbségek vonatkozásában lásd a táblázatot).

Alak Spanyolország Hispano-Amerika jelentés tuteo voseo E/2. tú cantas – ¡canta! tú cantas – ¡canta! vos cantás – ¡cantá! ’te énekelsz’ – ’énekelj!’ T/2. vosotros cantáis – ¡cantad!ustedes cantan – ¡canten! ’ti énekeltek’ – ’énekeljetek!’ T/3. ustedes cantan – ¡canten! ’maguk énekelnek’ – ’énekeljenek!’

Az /-s/ ejtése A szó- vagy szótagvégi /-s/ ejtése az egyik legalapvetőbb kritérium a nyelvjárások osztályozásánál. Azok a területek, ahol az /-s/ ejtése megmarad mint sziszegőhang [s], konzervatívnak, illetve közelinek tekinthetőek a normatív (művelt) nyelvváltozathoz, míg azok a helyek, ahol az /-s/ hehezetté válik vagy kiesik, újítóbbak, illetve jobban eltávolodtak a sztenderd nyelvi normától. Az alábbi táblázat az /-s/ ejtésváltozatainak gyakoriságát szemlélteti a legfontosabb spanyol városokban, illetve nyelvjárási területeken. Az adatok különböző nyelvészek kutatómunkáján alapulnak.Historia de la lengua española, Rafael Cano (coord.), Ariel, Barcelona, 2004, 2005 (2. kiadás), pp. 994–995.

VÁROS VAGY TERÜLET EJTÉSVÁLTOZATOK, % MEGJEGYZÉS [s] [h] ∅ „A” zóna (a sztenderd nyelvhez közeli, konzervatív területek, ún. tierras altas; az /-s/ megőrződik) Barcelona (Spanyolország) 99 1 0 Quito (Ecuador) 98 1 1 Lipski szerint Bogotá (Kolumbia) 97 1 2 Montes (et al.) szerint Mexikóváros (Mexikó) 96 3 1 Lope Blanch szerint Madrid (Spanyolország) 87 12 1 Lipski szerint Buenos Aires (Argentína) 81 8 11 Alvar szerint Veracruz (Mexikó) 80 11 9 Lope Blanch szerint Lima (Peru) 78 13 5 Caravedo szerint San José (Costa Rica) 77 1 21 Quesada szerint Alcalá de Henares (Madrid tartomány, Spanyolország) 64 30 1 Blanco szerint Getafe (Madrid tartomány, Spanyolország) 58 28 1 Martín B. szerint Madrid tartomány falusi részei (Spanyolország) 62 10 23 Ruiz Martínez szerint Salta (Argentína) 60 3 37 Alvar szerint Toledo (Spanyolország) 52 33 14 Calero szerint Tegucigalpa (Honduras) 48 40 12 Lipski szerint Rosario (Argentína) 42 33 25 Donni szerint „B” zóna (nyelvjárási területek, tierras bajas; az /-s/ hehezetként valósul meg) El Hierro (Kanári-szigetek, Spanyolország) 13 84 3 Pérez Martín szerint Santa Cruz de Tenerife (Kanári-szigetek, Spanyolország) 11 77 12 Almeida szerint Cáceres (Andalúzia, Spanyolország) 7 73 20 Lipski szerint Concepción (Paraguay) 10 72 18 Valdivieso és Magaña szerint Las Palmas (Kanári-szigetek, Spanyolország) 3 64 33 Samper szerint Puerto Cabello (Venezuela) 3 63 34 Navarro szerint Havanna (Kuba) 18 61 21 Terrell szerint Córdoba (Andalúzia, Spanyolország) 3 54 43 Iglesias szerint La Jara, Toledo falusi része (Spanyolország) 27 52 17 Paredes szerint San Juan (Puerto Rico) 9 51 38 López Morales szerint Caracas (Venezuela) 14 51 35 Terrell szerint Buenos Aires (Argentína) 36 51 13 Terrell szerint Sevilla (Andalúzia, Spanyolország) 15 49 36 Lipski szerint Granada (Andalúzia, Spanyolország) 1 47 42 Lipski szerint Murcia (Spanyolország) 19 46 35 Lipski szerint Guayaquil (Ecuador) 18 43 39 Lipski szerint Cartagena de Indias (Kolumbia) 26 38 36 Lafford szerint „C” zóna (erősen nyelvjárási területek, tierras bajas; az /-s/ kiesik) Panama 11 41 48 Cedergren szerint Andalúzia általában (Spanyolország) 6 43 49 Moreno Fernández szerint Linares (Andalúzia, Spanyolország) 2 45 50 Gómez Serrano szerint Trelew (Argentína) 35 4 61 Virkel szerint Mérida (Venezuela) 20 18 62 Longmire szerint Málaga (Andalúzia, Spanyolország) 2 31 67 Vida szerint granadai tengerpart (Spanyolország) 1 30 74 García Marcos szerint Jaén (Andalúzia, Spanyolország) 1 13 75 Moya szerint Santo Domingo (Dominikai Köztársaság) 7 18 75 Núñez szerint Melilla (Észak-Afrika, Spanyolország) 3 18 79 Ruiz szerint Santiago (Dominikai Köztársaság) 6 14 80 Alba szerint San Juan (Argentína) 9 1 90 Alvar szerint

Nyelvjárások