Felsőhegyi Dégen Titusz (Pest, 1836. augusztus 18. – Budapest, 1894. február 19.)A budapest-erzsébetvároi róm. kath. plébánia halotti anyakönyve, 193/1894. folyószám. ferences plébános, egresi címzetes apát. 180px|bélyegkép|Sírja a Fiumei úti sírkertben (Jobb oldali falsírboltok, J-405) Családja Apja Degen János, dr. egyetemi jogtanár, testvérei: Degen Gusztáv jogász, politikus és Degen Jenő szintén plébános voltak.

Pályafutása 1881-ben az ő vezetésével szakadt le a Terézvárosi plébánia területéről az önálló Erzsébetvárosi plébániai kerület, amikor a Rózsák tere északi részén egy templom épült Czigler Győző tervei szerint. Később e templom kicsinynek bizonyult az egyre növekvő lélekszámhoz, s ezért 1900-1901-ben Steindl Imre tervei alapján nagyobb templom épült, s a korábbit pedig a görögkatolikusoknak ajándékozták. A templom filiálisa volt az Erzsébetvárosi plébánia megalakulása óta a Hermina kápolna, melyet Degen Titusz lelkiismeretesen gondozott, 1885-ben hozták helyre a kápolna megrongálódott lépcsőzetét.

1892-től az egresi ciszterci apát címét viselte. Halálát idült hörghurut okozta. A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Több jótékony egyesület tagja volt. Szervezte az erzsébetvárosi sápadt, vézna gyermekek üdültetésének akcióit.

Művei Idézetgyűjtemény (Kézirat). Magyar, német, latin nyelvű. OSzK. Kézirattár. Oct. Hung. 1309.

Jegyzetek

Források Vasárnapi Újság 1888. évi melléklete Katolikus lexikon. Egresi ciszterci apátság, Torontál vármegye Katolikus lexikon. Erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia Zugló honlapja. A Hermina kápolna története Lengyel Géza: Degen Árpád emlékezete, Pécs, 1936. Klny. a Botanikai Közlemények 1936. XXXIII. kötetének 1-3. füzetéből.

További információk

Beke Margit: Az esztergomi (esztergom-budapesti) főegyházmegye papsága 1892-2006. Bp., Szent István Társulat, 2008.

Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:1836-ban született személyek Kategória:1894-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek