A megint nyugat kortárs irodalmi lap. A címben a kis kezdőbetűk szándékoltak, arra utalva, hogy nem a legendás Nyugat folytatóiként tekintenek magukra a szerkesztők.

Az első szám 2007 júliusában 30 000 példányban, a második szám 2007 októberében 15 000 példányban, a harmadik szám 2008 márciusában – a Nemzeti Kulturális Alap pályáztatási rendszere elleni tiltakozás jegyében – egyetlen példányban jelent meg. A lap megjelentetése azóta szünetel.

Csapat Mártonyi Zoltán – alapító-főszerkesztő, a lap kiadója Pajtók Ágnes – szerkesztő Lukács Emese – művészeti vezető

Küldetés A szerkesztők küldetésükről és az irodalomtörténeti előzményekről az alábbiak szerint vallanak:

„A kortárs irodalom nem önmagáért való, vagy ünnepnapokra tartogatott ínyencség, hanem mindennapi fogyasztásra szánt táplálék, ami egészségessé tesz, amit házhoz vinni, kézbe adni kell, hogy úgy ne járjunk, mint a hosszú hajóutak matrózai, akik zöldségek és gyümölcsök hiányában fogatlan vérző ínnyel, lepedékes szájjal vicsorogva átkozták a sorsukat.

Nem újra- vagy újjáéleszteni, folytatni vagy másolni kívánunk, az egyszerre lenne képtelenség és szemtelenség. Tisztelettel tekintünk a Nyugatra, de a Válaszra is, és Ignotus vagy Sárközi Márta példája egyaránt lelkesít és alázatra int. S ha a ”megint nyugat„ mégis egy lapra kerül majd a Nyugattal, s nemcsak az abc rendje miatt, az nem a kiadó érdeme, hanem a költőké és az íróké, akik ezt a kezdeményezést felkarolják, akik soraikkal megtöltik az oldalakat, gondolataikkal a fejeket, szellemükkel a szíveket.”

Források Kultúra grátisz (Népszabadság, 2009/03/19) Lessing és Modiano (litera.hu, 2007/11/20) Megint nyugat: Lessing és Modiano (kultura.hu, 2007/11/19) Új nyugatosok születnek (index.hu, 2007/08/30) Megint Nyugat (kultura.hu, 2007/08/24) Csatolt irodalom (Népszabadság, 2007/08/24) Biztosan lesz "megint nyugat" (Népszava, 2007/08/08) kulthírek (Magyar Narancs, 2007/08/02) Mit fogok olvasni? (manna.ro, 2007/02/28) Zsebre vágható Megint Nyugat (Népszava, pdf 6. oldal, 2007/02/28) Megint nyugat (litera.hu, 2007/02/07) Az irodalom Beatlese (index.hu, 2007/01/25)

Kategória:Magyarországi irodalmi folyóiratok