Póla (horvátul Pula, olaszul Pola) város és község (járás) Horvátországban, Isztria megyében. Legfőbb nevezetessége az amfiteátrum.

A község (járás) települései Póla és Stinjan.

Fekvése A város az Isztriai-félsziget délnyugati felén fekszik. Átlagos tengerszint feletti magassága 30 méter.

A város mellett hét domb található: Monte Zaro, Monte Serpente, Monte Ghiro, Monte Magno, Monte Paradiso, Monte Rizzi és Monte Vidal. Északon két nagyobb sziget fekszik: a Szent Jeromos-sziget és a Kozada.

Városrészek: Šijanska šuma és Veli Vrh.

Története A történelem előtti időkben Az emberek megjelenését a vidéken 1 millió évvel Krisztus előttre teszik.A short historical overview of Istria and, especially, Pula A neolitikum idején települést alapítottak a vidéken. A több mint háromezer éves hagyományokkal rendelkező Póla Isztria legnagyobb városa. Az első írásos emlék Póláról az i. e. 10. századból való. Az első települést az illírek alapították.

A város ismert volt a görög utazóknak. Póla a görög mitológiában is szerepel, Iaszón történetében, aki Médeiával együtt elrabolta az aranygyapjút Kolkhiszból. Az őket üldöző kolkhisziaknak végül nem sikerült elfogni egyikőjüket sem, ezért a büntetéstől tartva nem tértek vissza Kolkhiszba, hanem az Adriai-tenger vidékén új hazát alapítottak Isztriában Póla néven, amely a "szökevények városát" jelentené.

Az ókorban

A rómaiak az Isztriai-félszigetet i. e. 177-ben foglalták el. A kolónia azonban i. e. 46-45-ben érte el a 30 000 fős létszámot. Virágkorát Augustus idején élte, ekkor építették a kikötőt, az amfiteátrumot, a színházat, több templomot és palotát. Ekkor a város teljes neve Colonia Pietas Iulia Pola Pollentia Herculanea, amelyet Augustus lányáról, Iuliáról neveztek el.

425-ben püspökséget alapítottak a városban.

A középkorban A Nyugatrómai Birodalom bukása után a keleti gótok foglalták el a régiót. Ők 60 évig uralkodtak a vidéken, amikor Póla a Ravennai uradalomhoz került. Ez idő alatt a város fejlődni kezdett a bizánci tengerészeknek köszönhetően, akik a várossal kereskedtek. A Szűz Mária-székesegyházat ekkor kezdték el építeni.

A szlávok a 7. században érkeztek.

788-ban a frankok hódították meg a várost, akik Isztriai Őrgrófság székhelyévé tették és 1077-ig az is maradt. A velenceiek 1148-ban és 1150-ben is elfoglalták a várost. 1192-ben a pisaiak bevették a várost, azonban a velenceiek rövid időn belül visszafoglalták.

1238-ban IX. Gergely pápa szövetségbe gyűjtötte Genovát és Velencét a császárság ellen ill. később Pisa ellen. Póla Pisa oldalára állt, ezért a velenceiek 1243-ban kifosztották. 1267-ben majd 1397-ben le is rombolták Pólát.

Póla ettől kezdve hanyatlani kezdett. A hanyatlás idején a két legnagyobb család, a Sergiusok és az Inotasok összetűzésbe kerültek (1258-1271), majd a 13-14. század fordulóján Velence és Genova is háborúzni kezdett a város fölötti fennhatóság megszerzéséért.

bélyegkép|jobbra|A város látképe 1584-ben

A velenceiek 1331-ben ismét elfoglalták a várost és 1797-ig a Velencei Köztársaság része is volt. A 14., 15. és 16. században többször megostromolták Pólát genovai, magyar és Habsburg-hadseregek,Ivelja-Dalmatin, Ana. Pula. Tourist Monograph. 2005-2009 Turistička naklada d. o. o., Zagreb. . emiatt sok közeli falu elnéptelenedett. A városban a sok járvány miatt 1750-es évekre 300 ember maradt.

Az újkorban A Velencei Köztársaság 1797-ben megszűnt, Napóleon császár Isztriát a birodalmához csatolta 1805-ben.

1813-ban a város és a félsziget az Osztrák Császárság része lett, mint a Tengermellék tartomány egyik területe. 1859-ben a városi kikötőt hadikikötővé nyilvánították, és megindult a hajóépítés.

Mali Lošinjban, a Lošinj szigeten lett a Habsburg-család nyári rezidenciája. Számos, abban az időben korszerűnek számító üzem létesült, hadikikötőt és hajógyárat hoztak létre. A velencei stílusú épületek lebontásával és átalakításával létrejött a város mai képe.

Ausztria–Magyarország birtokában bélyegkép|jobbra|Osztrák–magyar csatahajók Pólában

1813-ban Póla és Isztria Ausztriához került. Ez az idő Pólának prosperitást hozott. 1859-től Póla nagy természetes kikötője lett a Habsburg Birodalom fő hadikikötője és fontos hajógyártó központja.Cresswell, Peterjon: 2006, Page 117 Póla megfakult antik ragyogású kisvárosból modern iparvárossá nőtte ki magát. Brioni szigete a Habsburg királyi család nyaralóhelyévé vált.

A 20. században bélyegkép|jobbra|Hotel Riviéra 1904-ben

Az első világháború alatt a kikötő lett az osztrák-magyar csatahajók és az egész Császári és Királyi Hadiflotta fő bázisa.First World War - Willmott, H.P., Dorling Kindersley, 2003, Page 186-187 A kikötőt több légitámadás érte a háború alatt. 1918. október 31-én, amikor a háború már véget ért, és a hadihajókról levonták az osztrák–magyar hadilobogót, két olasz tengerésztiszt, nem tudván arról, hogy a hajók már nem ellenségesek, elsüllyesztette a Viribus Unitis csatahajót.

Az első világháború után Póla az Olasz Királyság része lett. Ez az időszak politikai és gazdasági békétlenség időszaka volt. A fasiszta kormány a nem olaszokat háttérbe szorította, megjelent az olaszosítás.

1943-ban az olaszok kapituláltak, és a németek szállták meg a várost. A háború utolsó napjaiban, 1945. május 5-én foglalta el Isztriát és Pólát is Josip Broz Tito hadserege. A háborút követő katonai igazgatás alatt a Morgan-vonal alapján az A zónához tartozott a város mint a nyugati szövetséges igazgatás része. A város területe így a B zónán belüli enklávé volt. A párizsi békeszerződés alapján kijelölt zónákat 1954-ben megszüntették, és a határok véglegesítése során Jugoszlávia kapta meg a félszigettel együtt.

A háború után 1946-ban a város olasz lakossága elmenekült Olaszországba (isztriai exodus). Carlo Schiffrer 1946-os adatai szerint a város lakosság 87 787 fő, amelyből 64% olasz, 32% horvát. 1948-ban viszont csak 19 595 fő a város lakossága.

1991-ben Póla a független Horvátország része lett.

Éghajlata Póla éghajlata nedves szubtrópusi(Köppen klímarendszere szerinti „Cfa klíma”),Országos Meteorológiai Szolgálat - A Föld éghajlatának osztályozása Köppen szerint amely enyhe téllel és meleg nyárral jár. Évente 2 316 vagy naponta 6,3 órát süt a nap. Az évi középhőmérséklet 13,2 °C.

Lakosság Póla a megye legnagyobb városa, agglomerációval együtt 2007-ben több, mint 100 000 lakosa volt. A 2001-es népszámlálás szerint a városban 58 594 fő lakott, ezzel a 9. legnagyobb város volt Horvátországban. A népsűrűség 2001-ben 1093 fő/km², ezzel az 5. legsűrűbben lakott település az országban.

Nemek megoszlása a következő: A férfiak száma 28 033 fő (47,84%), míg a nők száma 30 561 fő (52,16%).

Nemzetiségek tekintetében a lakosság 71,65%-a horvát, 5,83%-a szerb, 4,82%-a olasz, 1,67%-a bosnyák, 1,25%-a szlovén, a többi egyéb nemzetiségű.

A lakosság többsége római katolikus (68,34%).

Közigazgatási beosztás A város 16 városrészből áll, ezek:

Név körzetei területe (m²) lakosság (2001) népsűrűség (fő/km²) Óváros Pula negyed, Sveti Martin, Portarata és Arsenal 1 803 570 4 803 2663,1 Kaštanjer Kaštanjer negyed 688 533 5 166 7502,9 Monte Zaro Monte Zaro negyed 323 720 3 502 10 818 Sv. Polikarp – Sisplac Sveti Polikarp negyed, Tengerészek kórháza és Sisplac 794 822 7 776 9783,3 Veruda Veruda negyed, Valsaline, Monsival, Saccorgiana i Verudella 1 807 715 5 .698 3152 Stoja Musil negyed, Vergarola, Sveti Petar, Barake, Valkane, Valovine és Stoja 2 955 950 1622 548,7 Nova Veruda Vidikovac negyed, Marina Veruda, Fischerhutte és Bunarina 1 369 152 2 748 2007,1 Šijana Šijana negyed, Monteghiro és Valica-Ilirija előváros, Vidrijan és Vernal 3 421 918 6 897 2015,5 Štinjan Szt. Jeromos-sziget, Kozada, Szt. Katarina-sziget 6 055 036 1366 225,6 Veli Vrh Veli Vrh előváros, Paganor, Karšiole és Vallelunga 3 596 220 2 944 818,6 Busoler Busoler előváros, Škatari, Šikići, Valmade, Monteserpo-Komunal, Kaiserwald és Valtursko-mező 11 070 417 2 376 214,6 Valdebek Valdebek negyed és Dolinka 4 715 057 2 226 472,1 Arena Arena negyed, Croatia és a pályaudvar 467 687 4 971 10628,9 Vidikovac Monte-rizzi és Drenovica negyedek 1 098 976 5 883 5353,2 Gregovica Pragrande, Sveti Mihovil, kórház és Gregovica 1 408 490 2 680 1902,7 Monvidal Monvidal negyed 349 259 2 044 5852,4 Összesen 41 926 522 62 702 1495,5

Gazdaság bélyegkép|jobbra|300px|Póla hajóátrakodója A fő iparág a városban a hajóépítés és kereskedelem és a turizmus. Nagyobb cégek a városban: Uljanik-hajógyár Tehnomont-hajógyár Istra cement d.o.o. (cementgyár) Brionka d.d. (élelmiszeripar) Schott Boral d.d. (műszaki üveggyártás) Bina Istra d.d. (építőipar) Istragradnja d.d. (építőipar) Cesta d.o.o. (útépítés) Arenaturist d.d. (turizmus) Uniline d.o.o (turizmus)

A város magyar vonatkozásai Salamon magyar király (1063-1074) hatalma elvesztése után a városban halt meg és a legenda szerint a helyi Mária mennybevétele székesegyházban temették el. Itt született Horthy István kormányzóhelyettes. K.u.k. , Osztrák Magyar Monarchia haditengerészeti temetőjében sok magyar nyugszik

Nevezetességei thumb|A pólai amfiteátrum A város közelében fekszik a Brijuni Nemzeti Park.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-5983.

1870-ben hajómúzeum nyílt a világon elsőként.

bélyegkép|jobbra|Augustus-templom

Póla legfontosabb látnivalója a hatalmas római amfiteátrum.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-863. A 23 000 nézőt befogadó ellipszis alakú építmény hosszabbik tengelye 132 méter, a rövidebbik 105 méter. Mivel részben domboldalra épült, ezért a szárazföld felőli oldala kétszintes, a tenger felőli viszont három; bejárata ez utóbbi oldalon van. A küzdőtér szintén ellipszis alakú, 68×42 méteres. A római kori amfiteátrumok közül az öt legnagyobb között található. Az épület ma viszonylag távol helyezkedik el a tengertől, ennek oka, hogy az öböl egy részét az évszázadok folyamán feltöltötték. A római korban még közvetlenül a part mellett állt, a viadalok során megölt emberek és állatok egy rövid csatornán át a tenger vizébe kerültek. Az egykoron brutális rendezvényeknek otthont adó amfiteátrum ma koncertek, operaelőadások, fesztiválok, sportrendezvények színhelye.

bélyegkép|jobbra|Sergius-diadalív

További két ókori római látnivaló a Sergius-diadalívÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-862. és az Augustus és Róma-templom az 1. századból, amelyeket Augusztus idején építettek a fórumon. A diadalív a római klasszikus művészet egyik legfontosabb műemléke. A Sergiusok családjából származó Salvius Postumus építette családja három tagjának tiszteletére. Egy egyszerű boltíves kapu, attikával, amelyen a Sergiusok szobrai álltak. Mára már csak a feliratai maradtak meg. A központi íves nyílás gazdagon profilozott és túlnyomórészt növényi motívumokkal díszített. Az ív tetején egy kígyóval harcoló sas domborműve található. Az ív és a koszorú egyenes irányát két háromszög alakú felület zárja le, amelyekben a Győzelem – Viktória szimbólumok szimmetrikusan vannak ábrázolva. A frízen a „Salvia Postuma” felirat található. Az Augustus-templomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-861. 16 méter széles, 8 méter magas. Róma isteneinek és Augustus császárnak van szentelve. Valószínűleg a Fórum capitoliumi triászának része volt. A római kultuszépítészet egyik legszebb példája, a késő hellenisztikus művészet erős hatásával, melyek a frízek és az oszlopfők díszítésében láthatók. Négyszög alaprajzú épület, mely magas posztamensen áll, amelyen egy mély tornác található, a homlokzaton pedig négy oszlop tartja az oromzatot.

A kettős kapu (Porta Gemina) az egyik kapu, amely megmaradt a városi fal lerombolása után a 19. században. Ez a kapu a 2. századból származik, a város legrégibb kapuja. A kaputól nem messze a régi városi fal egy maradványa áll.