A Number Ones Michael Jackson válogatásalbuma, melyet 2003 végén jelentetett meg a Sony Music. Több országban vezette az eladási listát. Az Egyesült Államokban 2005 novemberére platinalemez lett, és a Nielsen SoundScan szerint 2007 áprilisáig további 227 000 példány kelt el. Világszerte több mint hatmillió példányt adtak el belőle. Ugyanezzel a címmel DVD is megjelent.
Az albumot érte némi kritika, amiért nem került rá több olyan Jackson-szám, amelyek vezették a slágerlistákat, főként amelyek nem az Egyesült Államokban kerültek a lista élére. Szerepel rajta a legtöbb olyan Jackson-szám, ami vezette a slágerlistákat, de érdekes módon nem került rá Jackson több legnagyobb slágere, például a Wanna Be Startin’ Somethin’ és a Remember the Time, de felkerült rá a 2001-es Invincible albumon megjelent Break of Dawn, ami sosem jelent meg kislemezen. Szerepel rajta ezen kívül egy új dal, a One More Chance melyet R. Kelly írt. Az amerikai kiadáson a Ben című dal egy koncertfelvétele is megtalálható.
Számlista
Amerikai kiadás Don’t Stop ‘til You Get Enough (2003 edit) Rock with You Billie Jean Beat It Thriller (2003 edit) I Just Can’t Stop Loving You Bad Smooth Criminal The Way You Make Me Feel Man in the Mirror (2003 edit) Dirty Diana Black or White (single edit) You Are Not Alone (radio edit) Earth Song (radio edit) You Rock My World (radio edit) Break of Dawn One More Chance Ben (2003 live edit)
Európai kiadás Don’t Stop ‘til You Get Enough (2003 edit) Rock with You Billie Jean Beat It Thriller (2003 edit) Human Nature I Just Can’t Stop Loving You Bad The Way You Make Me Feel Dirty Diana Smooth Criminal Black or White (single edit) You Are Not Alone (radio edit) Earth Song (radio edit) Blood on the Dance Floor You Rock My World (radio edit) Break of Dawn One More Chance
Number Ones DVD Don’t Stop ‘til You Get Enough Rock with You Billie Jean Beat It Thriller Bad The Way You Make Me Feel Man in the Mirror Smooth Criminal Dirty Diana Black or White You Are Not Alone Earth Song Blood on the Dance Floor You Rock My World
Korábbi helyezések Az albumon szereplő számok a következő országok slágerlistáit vezették:
DalOrszág Don’t Stop ‘til You Get Enough USA, Ausztrália, Norvégia, Új-Zéland Rock with You USA Billie Jean USA, Ausztrália, Belgium, Egyesült Királyság, Kanada, Írország, Olaszország, Spanyolország, Svájc Beat It USA, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Kanada, Új-Zéland Thriller Belgium, Franciaország, Spanyolország Human Nature I Just Can’t Stop Loving You USA, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Írország, Norvégia, Olaszország Bad USA, Belgium, Dánia, Kanada, Hollandia, Írország, Olaszország The Way You Make Me Feel USA, Írország Man in the Mirror USA Dirty Diana USA, Belgium Smooth Criminal Belgium, Dánia, Hollandia, Spanyolország Black or White USA, Ausztrália, Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország,Írország, Kanada, Olaszország, Norvégia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Új-Zéland You Are Not Alone USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Írország, Svájc, Új-Zéland Earth Song Egyesült Királyság, Lettország, Németország, Svájc Blood on the Dance Floor Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Hollandia, Spanyolország, Új-Zéland You Rock My World Franciaország, Hongkong, Portugália, Spanyolország Ben USA, Ausztrália
Az album egyetlen új dala, a One More Chance Moldovában és Venezuelában lett listavezető.
Listavezető számok, amelyek nem kerültek az albumra DalOrszág One Day in Your Life Belgium, Dél-Afrika, Egyesült Királyság, Hollandia, Írország The Girl Is Mine Spanyolország Wanna Be Startin’ Somethin’ Dánia, Hollandia Leave Me Alone Írország Liberian Girl Írország Remember the Time Új-Zéland Give In to Me Új-Zéland Scream Finnország, Magyarország, Olaszország, Spanyolország, Új-Zéland They Don’t Care About Us Németország, Olaszország Stranger in Moscow Olaszország, Spanyolország
Helyezések OrszágLegmagasabbhelyezésMinősítésElkeltpéldányszámEurópa Top 100 album lista3x platina3 000 000USA Billboard 200 album lista133x platina1 745 757Ausztrália ARIA Album lista55x platina210 000Ausztria album lista11arany15 000Argentína album listaarany20 000Brazília27Arany50 000Egyesült Királyság Top 75 album lista16× platina1 800 000Írország15× platina75 000Japán6Arany150 000MexikóArany60 000NémetországBundesverband Musikindustrie: Gold/Platin-Datenbank16Arany150 000Spanyolország17Arany50 000SvájcThe Official Swiss Charts and Music Community14Arany20 000SzingapúrPlatina17 650TörökországArany80 000Új-Zéland103× platina45 000
Jegyzetek
Kategória:Michael Jackson-albumok Kategória:Epic Records-albumok Kategória:Válogatásalbumok Kategória:2003 nagylemezei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:American Music Awards-győztes albumok