A nyelvészetben a fonológia mint fogalom és terminus a strukturalista prágai nyelvészeti iskola révén terjedt el. Ennek meghatározása szerint a fonológia a nyelvészet azon ága, amely a beszéd hangjelenségeit egy adott nyelvben betöltött jelentésmegkülönböztető funkciójuk szempontjából vizsgálja, megállapítja az ezek között létrejövő viszonyokat és azokat a szabályokat, amelyek szerint szavakban és mondatokban kombinálhatók.Vachek 2003, 128. o. Az elsősorban vizsgált hangjelenségek a beszédhangok voltak, és a jelentésmegkülönböztetőket „fonémáknak” nevezték.
A prágai nyelvészeti iskola megkülönböztette a fonológiát a fonetikától, amely szerinte nem hivatott foglalkozni a hangjelenségek szemantikai (jelentésre vonatkozó) funkciójával.Vachek 2003, 124. o.
Nincs egység a hangjelenségek tanulmányozásával foglalkozó diszciplínák elnevezését, sem mindegyikük meghatározását illetően. A magyar szakirodalomban megvan a „hangtan” terminus, amelynek egyes nyelvészek szerint két területe van: a fonetika és a fonológia, amelyek meghatározásai megfelelnek a prágai nyelvészeti iskola nézetének.A. Jászó 2007, 74. o. Siptár 2006 szerint is a „hangtan” összefoglaló elnevezés, és a fonetikát „beszédhangtannak”, a fonológiát pedig „nyelvi hangtannak” is nevezi.Siptár 2006, 14. o. Bolla 2006 szerint „hangtan” a „fonetika” szinonimája, és ezenkívül van a fonológia a fenti meghatározással.Bolla 2006, 14. o.
Más nyelvészetekben nagyobb terminológiai gondok vannak. A prágai nyelvészeti iskola szótára szerint az angol phonology ’fonológia’ terminus ritkábban használt szinonimái a phonemics ’fonemika’ és a phonematics ’fonematika’. Dubois 2002 szerint az Európában használt legelterjedtebb terminológiában a phonématique ’fonematika’ főnév a fonológia egyik ágát nevezi meg, amely a fonémákat mint minimális megkülönböztető egységeket vizsgálja, megállapítja egy vagy több adott nyelv fonémakészletét, a fonémákat osztályozza, kombinációikat tanulmányozza stb.,Dubois 2002, 359. o. a phonématique ’fonematikai’ melléknevet „fonémára vonatkozó” jelentéssel használják, a phonémique ’fonemika, fonemikai’ pedig főnévként és melléknévként a phonématique ’fonematika, fonematikai’ szinonimája.Dubois 2002, 361. o. Az angol nyelvű nyelvészetben Bussmann 1998 szerint a phonology ugyanaz, mint a phonemics, de megemlíti, hogy megtalálható az az értelmezés is, hogy a phonology a beszédhangokat tanulmányozza, és két ága van: a phonetics és a phonemics.Bussmann 1998, 898. Ez például Eifring – Theil 2005 nézete. Eszerint a phonetics a hangok létrehozásának, akusztikai tulajdonságainak és észlelésének a tanulmányozása, a phonemics pedig a hangok rendszerének és a nyelvben való használatának a vizsgálata.Eifring – Theil 2005, 2. fejezet, 45. o.
A fonológia történeti áttekintése
A „fonológia” szakszó a 19. század közepe táján jelent meg, és a „fonetika” terminussal párhuzamosan használták, anélkül hogy megkülönböztették volna őket, ugyanis jelentésük eredetüket illetően valójában ugyanaz: „a hangok tudománya”.Dubois 2002, 162–163. o.
A fonológia a fonetikától való elkülönítése a beszédhang és a fonéma megkülönböztetésének nyomán jelent meg. A beszélők azt észlelik, hogy vannak hangok, amelyek megkülönböztetnek lexikai és nyelvtani jelentéseket, de nem észlelik azt, hogy ezek a hangok konkrétan többféleképpen valósulnak meg. A prágai iskola nyelvészei a már 1893-ban Jan Baudouin de Courtenay munkáiban előforduló „fonéma” terminust alkalmazták arra a hangzási vonások együttesére, amely jelentésmegkülönböztető, olyan absztrakt (elvont) nyelvi egységként kezelve, amely az összes konkrét megvalósulását képviseli. Ugyanakkor a fonémához viszonyítva ezeket a változatokat „allofónoknak” nevezték. Azt, hogy fonémáról és nem allofónról van szó, elsősorban úgy állapítják meg, hogy megvizsgálják azt a képességét, hogy meghatározhatja-e ún. minimális párok létezését,Dubois 2002, 159–160. o. azaz olyan szópárokét (olykor szósorokét), amelyek jelentését csak egy beszédhang megváltoztatása különbözteti meg.Dubois 2002, 340. o. Ez a nézet abba a nézetbe illeszkedik, amelyet Ferdinand de Saussure, a strukturalista nyelvészet megalapítója fogalmazott meg a prágai iskola megjelenése előtt. Szerinte a nyelv absztrakció, amit konkrétan a beszéd valósít meg.Bolla 2006, 17.
A fonetikát elhatárolták a fonológiától (amit „funkcionális fonetikának” is neveznek)Crystal 2008, 365. o. azzal, hogy az előbbit a hangokat tanulmányozó diszciplínaként határozták meg, a fonológiát pedig a fonémákat tanulmányozóként. Mindazonáltal szoros viszony van közöttük, mivel a fonetika szolgáltatja a fonológia anyagát, miközben a fonológia is foglalkozik a hangokkal, bár csak allofóni minőségükben.
A fonológia a prágai iskola, főleg Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj és Roman Jakobson munkái révén vált a nyelvészet különálló ágává. Ezek nagy visszhangot keltettek az 1928-ban Hágában megtartott 1. Nemzetközi Nyelvészeti Kongresszuson. Az új nyelvészeti diszciplína főleg Trubeckoj A fonológia alapelvei című munkája 1939-ben való megjelenése után érvényesült. Tovább fejlődött a hozzávetőlegesen ugyanabban az időszakban folyó franciaországi és amerikai kutatások révén, hasonló eredményekkel, bár egyes elvi és módszertani különbségekkel, valamint a koppenhágai nyelvészeti iskola , főleg Louis Hjelmslev munkáival.
Magyar nyelvészek már az 1930-as években érdeklődtek a fonológia iránt. Laziczius Gyula 1933-ban jelentette meg Bevezetés a fonológiába című munkáját.Laziczius Gyula: Bevezetés a fonológiába. Budapest: A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 33. sz. Különlenyomat a Nyelvtudományi Közlöny 48. kötetéből. Kelemen József erről írta meg 1935-ben Fonológiai alapfogalmak című cikkét, amelyben megemlíti, hogy Gombocz Zoltán is helyet adott a fonológiának egyetemi előadásaiban.Kelemen 1935, 188. o., 3. lábjegyzet.
A fonológia néhány ága
A Dubois 2002 értelmezésében vett fonológiának több ága van a fonematikán kívül.
A fonológiai kutatásoknak főleg szinkrón jellege van. Egy adott nyelv egy bizonyos időszakban meglévő fonémáinak rendszerét térképezik fel. Például a mai sztenderd magyar nyelv A. Jászó 2007 szerint 65 fonémával rendelkezik.A. Jászó 2007, 120. o. A fonémai minőség megállapításának egyik példája az /n/-é. Ez kiejthető [n]-ként, amely alveoláris nazális mássalhangzó, például a vén szóban, de [ŋ]-ként (veláris nazálisként) is hangzik, pl. a munka szóban. Olyan minimális pár nincs, amelyben csak az [ŋ] és egy másik mássalhangzó különböztetné meg két szó jelentését, viszont olyan van, amely esetében az [n] ezt teszi, pl. véd vs. vén. Következésképpen van /n/ fonéma, de az [ŋ] csak ennek allofónja.A. Jászó 2007, 115. o.A fonémákat a fonetikai átírásban használt szimbólumuk ferde vonalak közé, az allofónokat pedig szögletes zárójelbe tételével szokták jelezni.
Diakrón fonológia is van, amely új fonémák megjelenését, illetve egyesek esetében a fonémajelleg elvesztését tanulmányozza a nyelvtörténet során.Bidu-Vrănceanu 1997, 206. Ilyen jelenségek az alábbiak. A fonologizációKelemen 1935 által használt magyarított terminus (202. o.). révén új fonéma jelenik meg a nyelvben az alapnyelvéből való kifejlődése során vagy kölcsönzés nyomán. Például a román nyelvben van egy, a latin hangsúlytalan /a/-ból származó /ə/ fonéma.Közepes, középen képzett, ajakkerekítés nélküli magánhangzó, mint az angol a a Tina keresztnévben. Ez megkülönbözteti az /a/-val való oppozíciója révén a legtöbb határozott végartikulus nélküli nőnemű egyes számú főnevet a végartikulusosoktól, pl. casă [kasə] ’ház’ vs. casa [kasa] ’a ház’. A defonologizáció nyomán egy bizonyos fonéma elveszíti definíció szerinti minőségét. Egy ilyen folyamat gyakorlatilag már végbement a mai francia nyelv /ɑ/Nyílt, hátul képzett, ajakkerekítés nélküli magánhangzó. fonémájának esetében. Ezzel például a patte [pat] ’láb’ (állaté) és a pâte [pɑ:t] ’paszta’ már nem különböznek hangzásukban, mindkettő kiejtése [pat].Dubois 2002, 136. o.
Egy adott nyelv fonológiáján kívül van általános fonológia is, amely a világ főbb fonológiai rendszereit és ezek működésének általános szabályait vizsgálja. Létezik még ezeken kívül kontrasztív fonológia is, amely két vagy több nyelv fonológiai rendszerével foglalkozik.
A beszédhangokra vonatkozó fonológiai nézetet a prozódiai, más néven szupraszegmentális tényezőkre is kiterjesztették, és a jelentésmegkülönböztetőket „prozodémáknak” nevezték el. Az erre vonatkozó terület a „szupraszegmentális fonológia” elnevezést kapta, ezzel szemben a fonémákkal foglalkozó a „szegmentális fonológia” elnevezést.A. Jászó 2007, 139. o.
Például ami a hangsúlyt illeti, a szabad hangsúlyos nyelvekben a hangsúly helye különböztethet meg lexikai vagy grammatikai jelentéseket. Példák (a hangsúlyos hang félkövér betűvel): ancora ’még’ vs. ancora ’horgony’,Dubois 2002, 3. o. canto ’énekelek’ vs. cantò ’(ő) énekelt’;Bussmann 1998, 1127. o. мyка muka ’kín’ vs. мукa muka ’liszt’, реки reki ’a folyó vmije’ vs. реки reki ’folyók’.A. Jászó 2007, 140. o.
A tonális nyelvek esetében, mint a kínai, jelentésmegkülönböztető lehet a tónus típusa, ami ez esetben tonéma. A Kína északi részén beszélt kínai, a mandarin, négyféle tónussal rendelkezik. Például a ma hangsor megvan mindegyikkel, és ezekkel az alábbi minimális szósor keletkezik:Eifring – Theil 2005, 4. fejezet, 18–19. o. egyenletesen magas: mā ’anya’; emelkedő: má ’kender’; eső-emelkedő: mǎ ’ló’; hirtelen eső: mà ’szid’.
A szó tónus nélkül is megvan, és akkor mondat végén kérdőpartikula.
Jegyzetek
Források
A. Jászó Anna: Hangtan. In A. Jászó Anna (szerk.): A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. . 73–162. o. (Hozzáférés: 2021. december 24.)2021. december 24.) Bidu-Vrănceanu, Angela et al.: Dicționar general de științe. Științe ale limbii (Tudományok általános szótára. Nyelvtudományok). Bukarest, Editura științifică, 1997. (Hozzáférés: 2021. december 24.) Bolla Kálmán: Magyar fonetikai kislexikon. 2006. www.bollakalman.hu (Hozzáférés: 2023. május 16.) Bussmann, Hadumod (szerk.): Dictionary of Language and Linguistics (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York, Routledge, 1998. (Hozzáférés: 2021. december 24.) Crystal, David: A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing, 2008. (Hozzáférés: 2021. december 24.) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. május 16.) Eifring, Halvor – Theil, Rolf. Linguistics for Students of Asian and African Languages (Nyelvészet ázsiai és afrikai nyelveket tanulmányozó hallgatók számára). Oslói Egyetem. 2005 (Hozzáférés: 2021. december 24.) Kelemen József: Fonológiai alapfogalmak. Megjegyzések Laziczius bevezető tanulmányára. In Népünk és Nyelvünk, VII. évf. (1935), 186–216. o. (Hozzáférés: 2021. december 24.) Siptár Péter: 2. fejezet – Hangtan. In Kiefer Ferenc (főszerk.): Magyar nyelv . Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006. . 14–33. o. (Hozzáférés: 2023. május 16.) Vachek, Josef – Dubský, Josef: Dictionary of the Prague School of Linguistics (A Prágai nyelvészeti iskola szótára). Szerk. Dušková, Libuše. Amsterdam – Philadelphia: John Benjamins, Studies in Functional and Structural Linguistics, 50.
További információk
Siptár Péter (szerk.): Szabálytalan fonológia. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2001. Varga László: Metrikus fonológia és a ritmikai hangsúlyváltozás. Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2005.
Kapcsolódó szócikkek
Fonéma Fonetika Hangtan Prozódia (nyelvészet) Szupraszegmentális tényezők