Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10.familysearch.org Nyitra katolikus anyakönyv 1858, 6. oldal – Budapest, 1927. április 2.) magyar római katolikus pap, egyházi író, kétszeres, filozófiai és teológiai doktor, politikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, országgyűlési képviselő, 1905-től haláláig Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, az 1920-as évek Magyarországának egyik legbefolyásosabb személyisége, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja, egyben a 20. századi magyar történelem egyik legvitatottabb személyisége is.
1905-ben kapta meg Székesfehérvár püspöki székét. Már főpapi beiktatásakor a magyar közélet egyik legtiszteltebb egyénisége, aki a liberalizmus és az egyház összefonódásának filozófiáját és annak fontosságát hirdette. Székesfehérvár fejlődésének nagy pártolója, az egyházmegye puritán, közvetlen, tevékeny, mecénás és adakozó püspöke. Ezzel szemben nyílt antiszemita, a numerus clausus-törvények magyarországi beiktatásának vezéregyénisége, a magyar antiszemitizmus és végső soron a zsidótörvények megszületéséhez vezető antiszemita közhangulat elsőszámú letéteményese.
1927-ben bekövetkezett hirtelen halála megrendítette a magyar közéletet. Püspöki székvárosában gyorsan kultusza alakult ki: szobra és emlékműve is áll a városban, park és utca őrzi nevét, sírtemploma, a Prohászka Ottokár-emléktemplom Magyarország egyik legnagyobb egyházi épülete. Halálakor Sík Sándor így fogalmazott:
Nem rokona Prohászka Lajos neveléstudósnak.
Származása Édesapja, Prochaska Domokos (1817–1879) Morvaországból származott, ősei német ajkú iparosok, hivatalnokok voltak. Az Osztrák–Magyar Monarchia k. u. k. hadseregének tisztjeként egyre feljebb haladt a ranglétrán; egy vadászezred hadnagyaként került Magyarországra. A negyvenéves, jó megjelenésű vadásztiszt egy 1857-ben, Pozsonyban rendezett bálon találkozott az alig 19 éves Filberger Anna Mária Antónia kisasszonnyal (1838–1888),https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:QVN8-SRMR Filberger András és Ehrengruber Anna (1804–1872) lányával.https://familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-69YQ-ZQ2?i=689&wc=M6WK-LTG%3A101520401%2C102515601%3Fcc%3D1542666&cc=1542666 Mivel a Prochaska család nem rendelkezett a kaucióhoz elegendő anyagiakkal, Domokos kilépett a seregből, s jelentkezett a Pénzügyminisztériumba, ahol tisztviselői álláshoz jutott. Pozsonyba költöztek, de első gyermekük, Ottokár mégsem ott, hanem Nyitrán született, a várandós anya szülei házában. Filbergerék felmenői Svájcból települtek át Nyitrára, s csakhamar a város egyik legtekintélyesebb családjává váltak, az 1800-as években német nyelvű magyaroknak vallották magukat. Ottokár anyai nagyapja, Filberger András fiatalkorában pékmester volt.
Pályafutása Gyermek- és ifjúkora Ottokárt október 13-án Nécsey András káplán keresztelte. A keresztszülők anyai nagybátyja, Filberger Rezső és felesége, Császka Mária, a későbbi kalocsai érsek, Császka György nővére volt.
Az apa áthelyezései miatt a család többször változtatott lakhelyet. 1861-ben a Vág partjára, Rózsahegyre költöztek. Itt születtek testvérei is, Irma és Gusztáv. Ehhez a városhoz kötötték első élményei, itt tanult meg járni, beszélni, a helyi templomban hallgatta élete első szentmiséjét. A környező gyönyörű táj lenyűgözte a hat-hétéves Ottokárt, becenevén Ottót. Szülővárosában járta ki az elemi iskola első osztályát (1865–66).
1866-ban Prohászkáék a színtiszta magyar nyelvű Losoncra költöztek, ahol Ottokár három évet töltött. Itt nemcsak tantárgyként tanulta a magyar nyelvet, de a helyi, az anyaországhoz lojális közösségben megtanult magyarul érezni és gondolkodni is. 1869-től két éven át a Nyitrai Piarista Gimnáziumba járt, ahol a legkiválóbb tanulók közé tartozott.
Két év után otthagyta a gimnáziumot, hogy – szintén két éven át – a kalocsai jezsuita gimnáziumba járhasson. Itt határozta el 14 éves korában, hogy szerzetes lesz, bár családja korainak tartotta az elhatározást. Apja azt tanácsolta neki, hogy ha valóban pap akar lenni, legyen inkább egyházmegyés pap. Ottokár 1873. augusztus 4-én felvételt nyert az esztergomi kisszeminárium tagjai közé, ahol világi papok és bencés szerzetesek is oktattak (utóbbiak csak a vizsgáztatást végezték). 17 éves korában, kitüntetéssel érettségizett.
Német anyanyelve mellett megtanulta a magyart, szlovákot és latint, de tudott franciául, ógörögül és héberül is.
Lelkipásztori pályafutása bélyegkép|Prohászka 1905-ben, újonnan kinevezett püspökként, szentelése előtt Teológiai tanulmányait Simor János érsek kezdeményezésére Rómában végezte, ahol az Esztergomi főegyházmegye kispapjaként a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke és a Gregoriana Pápai Egyetem hallgatója volt. 1881. október 30-án szentelték pappá Rómában. Filozófiai és teológiai doktorátust szerzett.
1882-ben az esztergom-belvárosi plébánián kezdte meg lelkipásztorkodását, káplánként. A plébániahivatal épületén 1934-ben emléktáblát is avattak a tiszteletére. Még ugyanebben az évben, 1882-ben a líceum (kisszeminárium) latin–ógörög nyelvtanára, 1884-ben az Esztergomi Szeminárium dogmatikatanára, 1890-től pedig spirituálisa is lett; forradalmasította a hazai papnevelést. 1901-ben férfiaknak tartott lelkigyakorlataival szerzett országos ismertséget. Esztergomi évei alatt a Magyar Sion társszerkesztője (1887–1904), és az Esztergom című politikai lap főmunkatársa (1895–1898), illetve kiadója (1898–1910) volt. 1904-ben a Budapesti Tudományegyetem dogmatikatanárává nevezték ki.
Püspöki pályafutása 1905. október 17-én Ferenc József király székesfehérvári püspökké nevezte ki, pápai megerősítést december 11-én kapott. December 21-én Rómában szentelte püspökké X. Piusz pápa, elődje, Városy Gyula kalocsai érsek és Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök segédletével. Székét 1906. január 21-én foglalta el.
Farkas Edithtel megalapította a Szociális Missziótársulatot. Püspöki birtokain 1914–1918-ban megvalósította az örökbérletet: mintegy 1500 holdat parcelláztatott fel, elsősorban az első világháborúból hazatérők között. A Katolikus Néppárt egyik alapítója, a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége. 1919-ben a proletárdiktatúra megdöntésére szervezkedő székesfehérvári ellenforradalmárok vezetője. Szociális és reformtervei megvalósítása érdekében szerepet vállalt a világháború utáni első nemzetgyűlésben: 1920–1922 között Székesfehérvár országgyűlési képviselője, és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke volt, ugyanakkor hamar kiábrándult a „keresztény kurzusból”.
1909-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-tól rendes tagja. 1915-ben a Szent István Akadémia alapító tagja volt. 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett.
1927-ben a Központi Papnevelő Intézetben hunyt el. 1938 óta a székesfehérvári Prohászka Ottokár-emléktemplomban nyugszik.
Jelentősége és személye körüli viták Ékes, egyéni stílusa révén a modern katolicizmus egyik legnagyobb hatású képviselője, a 20. század eleji katolikus megújulás egyik programadója. Írásai máig hatóak, gondolatai, személye ma is viták tüzében áll.
Szellemi irányultságát, lelkiségét római neveltetése határozta meg. XIII. Leó pápa Rerum novarum enciklikájának fordítójaként a szociális gondolkodás hirdetője lett; a századfordulón az egyházban megvalósítandó reformokat sürgette.
„Az egyház nem kapaszkodhatik bele a rendiség fönnmaradt törmelékeibe, nem sorakozhatik hív zsoldosként a csupán társadalmi elvet képviselő arisztokráciának zászlai alá; nem rokonszenvezhet a nemességgel mint valami irigyletes intézménnyel; neki egészen, teljesen a polgári társadalom, mondjuk, a nemzet alapjára kell állni. Ez a jelen kornak küzdő porondja; itt az alkotás, itt az érvényesülés tere.
A főpapoknak nem lehet ma már főnemeseknek lenniök; nem lehet a főpapság kiváltságos rendjének korlátai mögé húzódniok; a közjogban, igaz, van még néhány léc a régi korlátszerkezetből, de az is vajmi szúette és korhadt; de a társadalmi életben se maradjanak régi, elévült hagyományaiknál; a társadalmi életben még ma is rendet képviselhetnek, de ez a rendiség nem életrevaló eszmékben, hanem inkább az egyéni hiúság csiklandozásában bírja összes létokát. Míg az elévült fölfogásnak gyöngeségével lépnek föl, addig többé-kevésbé nem fognak bírni érvényesülni; az emberek idegenkedve néznek rájuk, mint nem a mai korba való emberekre; szavaik időszerű tettek híjával tört nyilak; egész létük s kihatásuk árnyszerű.”
Jól látszik, hogy „demokrácián” a feudális főpapi kiváltságoktól való elszakadást, és a hívek felé irányuló olyan lelkipásztori figyelmet értett, amit talán Ferenc pápa szavával lehet megfogalmazni: „a pap legyen bárányszagú”. Társadalmi téren ugyanakkor támogatta az általános és titkos választójogot sőt, a nők választójogát is.
Az egyház megújulásáról olyan nézeteket vallott – az iméntieken túl a modern tudománnyal és kultúrával való párbeszédet, a világiak szerepének fontosságát az apostolkodásban –, amelyeket csak fél évszázaddal később, a második vatikáni zsinaton tett magáévá az egyház. Modern nézeteit több írásában, így a Modern katolicizmus (1907) című könyvében és Az intellektualizmus túlhajtásai (1910) című akadémiai székfoglalójában is kifejtette; utóbbiban Henri Bergson tanítványától, Édouard Le Roy-tól átvett tételek is felismerhetők. Bírálatot írt Karl Marx Tőkéjéről. Úgy látta, hogy ha az egyház nem talál választ a szociális feszültségekre, az az ateista baloldal térnyeréséhez vezet. Miközben kíméletlen harcot folytatott a forradalmi munkásmozgalom és a Nyugat, főként Ady Endre ellen, modernista nézetei miatt Rómában 1911-ben fenti két művét és egy karácsonyi cikkét indexre tették, amiben szerepet játszottak Szabó Szádok, az Angelicum domonkos professzorának elmarasztaló ítéletei és Prohászka hazai ellenfeleinek állásfoglalásai az indexkongregáció titkáránál.
Az első világháború kitörése után azt írta, hogy a háborúnak különböző erkölcsnemesítő hatásai vannak.Prohászka Ottokár: A háború lelke (1915) „A háború, jóllehet nagy baj, de azért Isten céljait, s szándékait szolgálja... kikerülhetetlen az összecsapás az alsóbb, s felsőbb fajok közt.
Nehezen illeszthető politikai-ideológiai kategóriákba, ezért bírálói, védelmezői vannak a legkülönbözőbb gondolkodású körökben. Népszerűsége az ezredfordulón emelkedőben van, elfelejtett műveit újra olvassák. A második világháború utáni korszak történet- és irodalomtörténetírása a Nyugat polgári gondolkodói elleni vitáit, a katolikus egyház és a magyar keresztény hagyomány csökönyös védelmezőjét látta benne. Újraértékelése máig tartó folyamat. Várható, hogy Prohászka tartósan a 20. század magyar történelmének és személyiségeinek értékelése körüli „kultúrharc” középpontjában marad. Műveinek, személyiségének, gondolatrendszerének tudományos igényű értékelése az elmúlt évtizedek egyoldalúságai miatt jelentős elmaradásban van, éppen ezért felszínes ítéletek, tévhitek övezik.
Szoros szellemi kapcsolatban állt az evologika kidolgozójával, az orkesztika nevű mozdulatművészeti iskola alapítójával, a mélyen hívő, matematikusi és zeneakadémiai képzettséggel is rendelkező, katolikus misztikus Dienes Valériával.
Antiszemitizmusa bélyegkép|jobbra|Die Judenfrage in Ungarn (A zsidókérdés Magyarországon) című írása, (Deutschvölkischer Schutz- und Trutzbund, Hamburg, 1920) Prohászka Ottokár életművének legnagyobb belső ellentmondása, hogy ez a számtalan katolikust, közöttük akárhány katolikussá lett zsidót lelkesítő lelkipásztor és politikus ugyanakkor élesen zsidóellenes volt, és Fazekas Csaba szerint indokolatlan szójáték ezt a „zsidóellenességet” megkülönböztetni az antiszemitizmustól. A kérdésről interneten is hozzáférhető, nívós nyilvános disputa olvasható Fazekas Csaba és Mózessy Gergely között.