Az ŠK Slovan Bratislava (a Slovan név magyarul szlávot jelent) a legismertebb és legeredményesebb szlovák labdarúgócsapat, székhelye Pozsonyban található.

A klubot 1919. május 3-án alapították. A klub első elnöke Richard Brunner rendőrkapitány lett. A csapat eleinte csak az amatőr csehszlovák labdarúgó-bajnokságban és az ugyancsak amatőr szintű szlovák bajnokságban szerepelt és 1927-ben megnyerte a csehszlovák amatőr bajnokságot. Az 1935–36-os szezontól azonban a klub bekapcsolódott a csehszlovák labdarúgó-bajnokság első osztályának küzdelmeibe, ezzel az első profi bajnokságban szereplő szlovák klub lett. Az egy évszázados történelem folyamán a klub több névváltoztatáson ment keresztül. Csehország német megszállása után a szlovák csapatok saját bajnokságot alapítottak. Ez az időszak hozta el az első aranykort a klub történetében. 1939-től 1944-ig a csapat négy bajnoki címet szerzett és két alkalommal lett ezüstérmes. A második világháborút követően Csehszlovákia újraalakult, és az 1945–46-os szezontól 1993-ig a klub ismét a csehszlovák labdarúgó-bajnokságban szerepelt. Szlovákia 1993-as önállóvá válása után az újra megszervezett szlovák labdarúgó-bajnokságban vett részt. A csehszlovák labdarúgó-bajnokság első osztályát nyolc, a szlovákot pedig tizenöt alkalommal nyerte meg a csapat. A csehszlovák és a szlovák labdarúgókupában összesen tizenhét alkalommal diadalmaskodott a klub. A nemzetközi kupák tekintetében a legnagyobb sikert a kupagyőztesek Európa-kupájának elhódítása jelentette az 1968–69-es szezonban egy alkalommal pedig megnyerték a Közép-európai kupát is. Az 1984–85-ös szezonig az egyetlen csapat volt amely nem esett ki az élvonalból.

A Slovan jelentősen kivette a részét a csehszlovák, majd a szlovák labdarúgás válogatott sikereiből is az Európa- és a világbajnokságokon. Az 1976-os Európa-bajnokságon győztes csapatában hét szlovák labdarúgó volt, ebből hat a németek elleni döntőben is pályára lépett. A klub színeiben több, a csehszlovák és szlovák labdarúgás jelentős alakjai közé sorolható labdarúgó viselte és a legtöbb válogatott játékost is a Slovan adta a történelem során. Bár futballklubként alapították, a kezdetektől fogva más sportágak szakosztályai is működnek a klub égisze alatt, így atlétika, úszó, kézilabda, birkózó, vívó, jégkorong, tenisz, asztalitenisz, röplabda, kosárlabda, ökölvívó, műkorcsolya, rögbi, jégkorong, baseball, sakk és futsal szakosztálya is van a csapatnak.

A Slovannak, illetve szurkolóinak többször volt összetűzése magyar klubokkal és szurkolóival. Az első és talán leghírhedtebb ilyen eset az 1992. szeptember 16-án bekövetkezett volt. A Slovan–Ferencváros Bajnokcsapatok-Európa-kupája-mérkőzésen a 60. percben szlovák kommandósok előzmények nélkül támadtak a Ferencváros szurkolóira. Az események kiváltó oka a szlovák-magyar ellentét, a Felvidék magyarok lakta embereinek identitása, magyarságtudata volt. A történtek nagy visszhangot keltettek, akkori híradások szerint 14 embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. A klub a 2010-es években kezdett rivalizálásba a dunaszerdahelyi DAC csapatával és a két klub szurkolói között hasonló okokra visszavezethetően állt fenn ellentét, amely többször is akár tettleges incidensekbe torkollott. 2008. november 1-jén a DAC-Slovan mérkőzés kezdetén szlovák szurkolókkal csaptak össze rendőrök, a mérkőzés közben pedig a DAC szurkolóit érte rendőri támadás. Az atrocitások következtében 31 embert állítottak elő és ötven sérültet láttak el.

Ezen ellentétek ellenére főképp a 2010-es években a Slovannak több meghatározó magyar labdarúgója volt Priskin Tamás, Saláta Kornél és Holman Dávid személyében, míg az 1940-es évek közepén Kubala László, az 1990-es évek végén pedig Keresztúri András viselte a klub mezét.

Története A kezdetektől a professzionalizmusig bélyegkép|300px|A 1. ČsŠK Bratislava csapata 1919-ben Csehszlovákia függetlenségének kikiáltása után, mely 1918. október 28-án következett be, felmerült az igény egy új, pozsonyi központú szlovák klub megalapítására. A kezdeményezés cseh tisztviselőktől eredt, akik részt vettek az új közigazgatás kiépítésében. Az 1. ČsŠK Bratislava nevet az előkészítő bizottság tagjai hagyták jóvá a Panonia kávézóban 1919. április 1-jén (más források szerint az új sportklub alapítása 25 rajongóhoz köthető, akik 1919. március 29-én Grajciar fogadójában ültek össze). Az egyesület hivatalos megalapítására végül 1919. május 3-án került sor. Ekkor tartották a nagygyűlést és az alapszabályzatot is ekkor fogadták el.

A csapat az első másfél évtizedben az amatőr csehszlovák és az ugyancsak amatőr szintű szlovák labdarúgó-bajnokságban szerepelt. Az előbbiben két ízben sikerült a klubnak a bajnoki címet elnyernie: az 1927-es és az 1929–30-as évadokban. Az utóbbiban kilenc szezon alatt összesen öt alkalommal végzett a csapat az első helyen, bár ezek nem tekinthetőek hivatalos bajnoki címeknek. A csehszlovák labdarúgó-bajnokság első osztályának átszervezésével az 1. ČsŠK Bratislava az 1935–1936-os szezontól vehetett részt a csehszlovák élvonal küzdelmeiben.

A Braun-korszak bélyegkép|100px|Braun József

A professzionális bajnokságra való felkészülést a magyar Braun József edzővel kezdte meg a csapat. Braun 1934-ben érkezett a klubhoz, amely az 1935–36-os szezontól végre bekapcsolódott a csehszlovák labdarúgó-bajnokság első osztályának küzdelmeibe, ahol viszonylag jól is szerepelt. Az első idényben az 1. ČsŠK Bratislava csak némi balszerencsével lett hetedik helyezett, a következő szezonokban pedig a negyedik és az ötödik helyen végzett a csapat. Braunt az 1937–38-as szezonban az ugyancsak magyar Jávor Pál váltotta az edzői poszton, 1938-ban azonban ismét a Csibi becenevű Braun lett a csapat edzője. Bár a magyar edző eredményesen látta el a feladatát, a sorsa kedvezőtlenre fordult a pozsonyi klubnál, és még ugyanebben az évben távoznia kellett. A nácizmus előretörése következtében Európában, így Szlovákiában is felerősödött az antiszemitizmus, és ennek hatására Braunt zsidó származása miatt eltávolították a csapat éléről.

Először a szlovák labdarúgó-bajnokságban A világpolitikai változásoknak köszönhetően 1939-ben, Csehország német megszállása után, sor került az első önállónak tekinthető szlovák labdarúgó-bajnokság megrendezésére. Az új bajnokság elhozta az első osztály küzdelmeiben ŠK Bratislava néven szereplő klub első aranykorát. Az erősebb cseh klubok nélkül a csapat szinte egyeduralkodóvá vált az élvonalban, és a második világháború végéig megrendezett hat szezon alatt négy bajnoki címet szerzett, valamint kétszer ezüstérmes lett. A korszak legkiemelkedőbb játékosa Ján Arpáš volt, aki három alkalommal is elnyerte a gólkirályi címet. Rajta kívül még Tomáš Porubský emelkedett ki a mezőnyből, aki 27 góljával szintén az élvonal legeredményesebb játékosa volt. Az 1944–45-ös szezon 1944 szeptemberében a hadi eseményeknek köszönhetően megszakadt.

Újra a csehszlovák élvonalban Az első bajnoki címek A második világháborút követően a politikai változások következtében Csehszlovákia újraalakult, és a klub ismét a csehszlovák élvonalban folytatta a szereplését. Az 1940-es évek közepétől a csapat a Braun-korszakhoz hasonlóan viszonylag jó teljesítményt nyújtott. Az 1949-es szezonban a nevét Sokol NV Bratislavá-ra változtató klub Leopold Šťastný vezetésével megszerezte az első csehszlovák bajnoki címét. Ezt a bravúrt a következő két évadban is sikerült megismételni. Šťastný távozása után a csapat teljesítménye némileg visszaesett. Egy ezüstérem után előbb a kilencedik, majd az ötödik helyen végzett a bajnokságban. Az 1955-ös szezonban azonban az időközben visszatérő sikeredzővel, Leopold Šťastnýval ismét bajnoki aranyat nyert, majd az 1950-es években még két ezüstérmet sikerült elérni. A csapat 1955-ben mutatkozott be a nemzetközi kupákban. A közép-európai kupában többször is szerepeltek az égszínkékek, legeredményesebb szezonjuk az 1955-ös volt, amikor az elődöntőig jutottak. Az 1956–57-es idényben sor került a bajnokcsapatok Európa-kupájában való bemutatkozásra is, bár a klub nem tudott átütő sikert elérni.

Az 1969-es kupagyőztesek Európa-kupája győzelem Az 1961-ben az egyesület felvette a Slovan CHZJD Bratislava nevet, és az 1960-as években is a bajnokság meghatározó tagja maradt. Az 1960–1961-es szezonban a harmadik helyen végzett, majd négy alkalommal második helyezett lett. Az 1969–1970-es szezonban Michal Vičan vezetésével ismét sikerült elnyernie a bajnoki címet. A csapat a csehszlovák labdarúgókupában három alkalommal is elnyerte a trófeát (1962-ben, 1963-an és 1968-ban).

A klub legnagyobb nemzetközi sikere is ehhez az évtizedhez fűződik, mely során négy alkalommal indult a kupagyőztesek Európa-kupájában. Az 1962–1963-as és az 1963–1964-es szezonban a Slovan a negyeddöntőig jutott. Az igazi áttörés azonban az 1968–1969-es szezonban történt. 1968-ban került sor Csehszlovákiában a prágai tavaszra, melyet a Szovjetunió és csatlósai később fegyveres erővel levertek. Ez a légkör némileg befolyásolta a kupa menetét, mivel számos nyugati csapat nem volt hajlandó pályára lépni a keleti blokk klubjai ellen, és az első kör párosítását regionális alapon újra kellett szervezni. Azonban az események nem voltak negatív hatással a Slovanra. A csapat a jugoszláv FK Bor, a portugál FC Porto, az olasz Torino FC és a skót Dunfermline Athletic FC legyőzésével a döntőbe jutott, ahol az ellenfele a katalán FC Barcelona lett. Michal Vičan csapata közel 20 ezer néző előtt játszotta a döntőt Bázelben. A Slovan meggyőző játékával 3–2-es arányban nyerte a mérkőzést és megérdemelten lett kupagyőztes. Ezzel a teljesítménnyel a Slovan volt az első a keleti blokk csapatai közül, amely az Európai Labdarúgó-szövetség által is elismert kontinentális kupát nyert.

Az Intertotó-kupában ebben az évtizedben három alkalommal indult, és 1968-ban pedig megnyerte azt. A közép-európai kupában négy alkalommal indult a Slovan, legnagyobb sikerét az 1964-es szezonban jegyezte, amikor a döntőbe jutott. Ellenfele az ugyancsak csehszlovák TJ Spartak Praha Sokolovo együttese volt. Az első mérkőzés döntetlenre végződött, azonban a visszavágót elveszítette a Slovan.

Hullámvölgyben