Heinrich Wilhelm Matthias Olbers (Arbergen, 1758. október 11. – Bréma, 1840. március 2.) német orvos és csillagász.

Élete Olbers Arbergenben született, ami most Bréma városrésze, végzettségét tekintve orvos volt. Tanulmányai befejezése után, 1780-tól élete végéig orvosként praktizált Brémában. Éjszakánként az idejét csillagászati megfigyeléseknek szentelte, amivel otthonának felső emeletét obszervatóriummá változtatta.

Munkássága 1802. március 28-án felfedezte a második kisbolygót, és elnevezte Pallasnak. Öt évvel később, 1807. március 29-én szintén ő fedezte fel a negyedik kisbolygót, a 4 Vestát. 1797-ben jelent meg elméleti tanulmánya az üstökösök pályaszámításáról és a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjává választották.A Leopoldina tagkönyvtára Élete során hat üstököst fedezett fel. 1826-ban megfogalmazta a róla elnevezett fizikai paradoxont. Az Olbers-paradoxon szerint ha a világegyetem végtelen lenne, akkor a csillagok fényének összeadódása miatt az égboltnak éjszaka is teljesen világosnak kellene lennie. Ez a valóságban nincs így. Az Olbers-paradoxon ma is a kozmológia egyik fontos alappillére.

Írásait Dissertatio Inavgvralis Physiologica De Ocvli Mvtationibvs Internis. Dissertation. Dieterich, Göttingen 1780 (Digitalisat) Abhandlung über die leichteste und bequemste Methode die Bahn eines Cometen aus einigen Beobachtungen zu berechnen., Industrie-Comptoir, Weimar 1797, J. F. Encke (Hrsg.): Abhandlung über die leichteste und bequemste Methode die Bahn eines Cometen zu berechnen. Mit Berichtigung- und Erweiterung der Tafeln und Fortsetzung des Cometen-Verzeichnisses bis zum Jahre 1847, Landes-Industrie-Comptoir, Weimar 1847 Digitalisat Ueber die Gefahren, die unsere Erde von den Cometen leiden könnte. Gotha 1810 (Digitalisat).

Összegyűjtött művei:

C. Schilling (Hrsg.): Wilhelm Olbers. Sein Leben und seine Werke. (Im Auftrage der Nachkommen herausgegeben). Julius Springer, Berlin. Erster Band. Gesammelte Werke, 1894. Digitalisat Ergänzungsband. Neue Reduktionen, 1899. Digitalisat Zweiter Band. Briefwechsel zwischen Olbers und Gauss. Erste Abtheilung, 1900. Digitalisat Zweiter Band. Briefwechsel zwischen Olbers und Gauss. Zweite Abtheilung, 1909. Digitalisat

Bibliográfia: Walter Stein (Hrsg.): Von Bremer Astronomen und Sternfreunden: zur Einweihung der Sternwarte der Olbers-Gesellschaft am 200. Geburtstag von W. Olbers, am 11. Oktober 1958. Geist, Bremen 1958, S. 57 f.

Jegyzetek

Források

Élet és Tudomány, LXVI. évf. 41. sz. 2011. 1302. o.

Kategória:Német fizikusok Kategória:Német csillagászok Kategória:Német orvosok Kategória:1758-ban született személyek Kategória:1840-ben elhunyt személyek Kategória:Brémaiak Kategória:A Francia Természettudományi Akadémia tagjai Kategória:A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjai Kategória:A Royal Society tagjai