Nicolás Terol Peidro (Alcoy, 1988. szeptember 27. –) spanyol motorversenyző, sportigazgató.
Karrierje A MotoGP-ben 2004-ben mutatkozhatott be, a Derbi színeiben. Első győzelmét a hurrikán okozta heves esőzések miatt lerövidített 2008-as indianapolisi versenyen szerezte meg. 2011-ben a 125 köbcentiméteres géposztály világbajnoka.
2012-től 2014-ig a Moto2-ben indult. Első évében egy dobogós helyre tellett az erejéből, 2013-ban viszont már háromszor is győzni tudott. 2014 egy óriási visszaesés volt számára, ugyanis mindössze egyetlen alkalommal tudott pontot szerezni, akkor is kettőt, ez pedig csak az összetett huszonnyolcadik helyére volt elegendő.
2015-re a Superbike-világbajnokságban kapott szerződést a Althea Racingtől, azonban a kölcsönös elégedetlenség miatt nem töltötte ki kontraktusát. Legjobb eredménye egy 6. hely volt. Az idény hátralévő részében az eggyel kisebb géposztályban az MV Agusta Corse színeiben szerepelt.
2016-ban maradt a Supersport-világbajnokságban és a Schmidt Racing szerződtette le, ahol szintén egy MV Augustával versenyzett. Dobogós, 3. helyezést ért el a spanyolországi Aragónban, majd saját döntése után távozott anélkül, hogy a szezon véget ért volna, mivel úgy vélte, hogy az MV Agusta nem elég versenyképes.
2017 februárjában bejelentette visszavonulását és egykori csapata, az Aspar Team versenyzői tanácsadója lett a Moto3 kategóriában. 2019-ben azonban visszatért, hogy rajthoz álljon a vadonatúj, elektromos MotoE-világkupában, ahol a bajnokság 12. helyén végzett. 2020-ban és 2021-ben a motoros Hosszútávú-világbajnokságon (FIM EWC) indult néhány futamon.
2022. szeptember 18-án ismertették, hogy az Aspar sportigazgatója lett, Gino Borsoi helyén.
Eredményei Statisztika SzezonGéposztályMotorVersenyekGyőzelemDobogóPolePontHely 2005 125 cm³ Derbi 13 0 0 0 1 36. 2006 125 cm³ Derbi 16 0 0 0 53 14. 2007 125 cm³ Derbi 17 0 0 0 19 22. 2008 125 cm³ Aprilia 17 1 5 0 176 5. 2009 125 cm³ Aprilia 16 1 4 0 179,5 3. 2010 125 cm³ Aprilia 16 3 14 1 296 2. 2011 125 cm³ Aprilia 16 8 11 7 302 1. 2012 Moto2 Suter 17 0 1 0 37 17. 2013 Moto2 Suter 17 3 4 1 150 7. 2014 Moto2 Suter 16 0 0 0 2 28. 2019 MotoE Energica 6 0 0 0 33 12. Összesen 168 16 39 9 1248,5
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2004 125 cm³ Aprilia RSA SPA FRA ITA CAT NED BRA GER GBR CZE POR JPN QAT MAL AUS VAL 22 HN 0 2005 125 cm³ Derbi SPA 15 POR 23 CHN 26 FRA 22 ITA 21 CAT Ki NED 16 GBR 21 GER Ki CZE 19 JPN MAL QAT AUS Ki TUR 16 VAL 16 36. 1 2006 125 cm³ Derbi SPA 19 QAT 16 TUR 27 CHN 19 FRA Ki ITA 18 CAT 11 NED 15 GBR 9 GER 7 CZE 7 MAL 10 AUS 11 JPN 10 POR Ki VAL 11 14. 53 2007 125 cm³ Derbi QAT 16 SPA 14 TUR 16 CHN Ki FRA 19 ITA 12 CAT 23 GBR 24 NED 17 GER 22 CZE 22 SMR 18 POR Ki JPN 17 AUS 13 MAL 11 VAL 11 22. 19 2008 125 cm³ Aprilia QAT 10 SPA 2 POR 3 CHN 8 FRA 3 ITA 7 CAT Ki GBR 18 NED 9 GER 7 CZE 5 SMR 5 IND 1 JPN 5 AUS Ki MAL 9 VAL 2 5. 176 2009 125 cm³ Aprilia QAT7 JPN17 SPA10 FRA9 ITA2 CAT2 NED5 GER4 GBR4 CZE1 IND4 SMR2 PORKi AUS6 MAL5 VAL10 3. 179,5 2010 125 cm³ Aprilia QAT1 SPA2 FRA2 ITA2 GBR4 NED2 CATKi GER CZE1 IND1 SMR2 ARA2 JPN2 MAL3 AUS3 POR2 VAL3 2. 296 2011 125 cm³ Aprilia QAT1 SPA1 POR1 FRA2 CAT1 GBR8 NEDNi ITA1 GER4 CZEKi IND1 SMR1 ARA1 JPN2 AUS6 MAL5 VAL2 1. 302 2012 Moto2 Suter QAT23 SPA27 POR16 FRA13 CAT15 GBR20 NED17 GER14 ITA13 IND13 CZE12 SMR15 ARA13 JPN19 MALKi AUS18 VAL3 18. 36 2013 Moto2 Suter QAT14 AME1 SPA5 FRAKi ITA2 CAT16 NED17 GERKi IND12 CZE6 GBR11 RSM10 ARA1 MAL18 AUS9 JPN6 VAL1 7. 150 2014 Moto2 Suter QATKi AMEKi ARG14 SPANi FRA21 ITA24 CAT20 NED22 GER19 IND21 CZE25 GBR RSMKi ARA29 JPN22 AUS18 MAL24 VAL18 28. 2 2019 MotoE Energica GER10 AUT14 RSM18 RSM29 VAL113 VAL29 12. 33
Teljes Superbike-eredménylistája Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Helyezés Pont V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 2015 Ducati AUS8 AUS6 THA12 THA12 SPA7 SPA10 NED9 NEDKi ITA ITA GBR12 GBRKi POR15 POR15 SMR SMR USA USA MAL MAL SPA SPA FRA FRA QAT QAT 17. 54
Teljes Supersport-eredménylistája Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2015 MV Agusta AUS THA SPA NED ITA GBR POR ITA MAL SPA5 FRA14 QAT6 18. 23 2016 MV Agusta AUS11 THAKi SPA3 NED13 ITA9 MALKi GBRKi ITA18 GER FRA SPA QAT 17. 31 Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldala
Kategória:Spanyol motorversenyzők Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:Élő személyek