A Veszprémi evangélikus egyházmegye a Magyarországi Evangélikus Egyház egyik egyházmegyéje, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület hat egyházmegyéjének egyike. Jelenleg 26 egyházközség alkotja. Határai hozzávetőlegesen egybeesnek Veszprém vármegye határaival, de nem tartozik hozzá a sümegi és a tapolcai járás területének nagy része (ezek a Somogy-Zalai Egyházmegyéhez tartoznak), viszont az északi megyehatár mentén fekvő, 1992 után Győr-Moson-Sopron megyéhez csatlakozó települések ma is részét képezik. Az esperesi hivatal székhelye – mint az evangélikus egyházmegyéknek általában – nem állandó, a megválasztott lelkész szolgálati helyétől függ. 2008 óta az esperesi hivatal Pápán működik.

Története jobb|bélyegkép|A pápai evangélikus templom Veszprém vármegyében a reformáció terjedésének központja Pápa mezőváros volt, ahol már 1530 körül meggyökeresedtek a lutheri tanok. A Pápa környéki falvakban, valamint Enyingi Török Bálint, Thurzó Elek és Choron András birtokain is már a XVI. század első felében terjedt a reformáció evangélikus ága, és számos evangélikus gyülekezet jött létre.

Az egyházmegye, maihoz hasonló formájában a XVIII. században alakult. Területe nagyjából megegyezett Veszprém vármegyével. A dunántúli egyházkerület 1786-ban, Nemesdömölkön tartott közgyűlése két veszprémi egyházmegyét nevezett meg: veszprémi felső és veszprémi alsó egyházmegye. Az előbbi Pápa tágabb környékét, az utóbbi Veszprém és Várpalota környékét fedte le. 1792-re viszont már egységes volt a veszprémi egyházmegye, ekkor 19 egyházközséggel. 1803 és 1812 között újra alsó és felső részre tagolódott az egyházmegye, 1813 elejétől viszont véglegesen egyesült a két rész.

Az egyházigazgatás 1952-es átalakításakor a Veszprémi Egyházmegye határát Veszprém megye akkori területével egybeesően állapították meg, így az egyházmegyéhez csatolták az addig a zalai egyházmegyét alkotó balaton-felvidéki egyházközségeket, a győri egyházmegyétől a lovászpatonai gyülekezetet, a kemenesaljai egyházmegyétől pedig a kemeneshőgyész-magyargencsi egyházközséget. Viszont a Fejér-Komáromi Egyházmegyéhez került az enyingi, hántai, lajoskomáromi, a bakonyszombathelyi és a súri gyülekezet, majd 1956-ban a bakonycsernyei is. 1979-ben a keszthelyi egyházközséget a Somogy-Zalai Egyházmegyéhez csatolták, ezzel alakult ki a Veszprémi Egyházmegye jelenlegi határvonala. A rendszerváltás után evangélikus egyházi fenntartású intézmények is újra működhettek: 1990-ben óvoda indult Várpalotán, 1999-re konferencia- és oktatási központ épült Révfölöpön, 2001-ben általános iskolai képzés kezdődött Pápán, 2008-ban a marcaltői óvoda és iskola került egyházi fenntartásba, 2011-ben pedig Veszprémben evangélikus óvoda nyitotta meg kapuit. A megye legnagyobb gyülekezete a pápai, a XX. század második felében szinte végig – 1956 és 1998 között – ennek a gyülekezetnek a lelkészei töltötték be az esperesi tisztséget.

Esperesek Kiss Zsigmond (nagyvázsonyi majd várpalotai lelkész) 1756 körül Szakonyi Ferenc (dabronyi lelkész) 1765-ig Sikos István (várpalotai lelkész) 1765-1772 Erhard György (somlószőlősi lelkész) 1785-ig Tompos Balázs (marcalgergelyi lelkész) a veszprémi felső egyházmegye esperese 1786-tól Kutsány István (várpalotai lelkész) a veszprémi alsó egyházmegye esperese 1786-tól Tompos Balázs (marcalgergelyi lelkész) 1803-ig Szakonyi József (pápai majd dabronyi lelkész) a veszprémi felső egyházmegye esperese 1803-1811 Berke Mihály (pápai lelkész) a veszprémi felső egyházmegye esperese 1811-1812 Hrabovszky György (lajoskomáromi lelkész) a veszprémi alsó egyházmegye esperese 1803-1812170px|bélyegkép|A veszprémi evangélikus templom Berke Mihály (ajkai majd marcalgergelyi lelkész) 1813-1843 Szedenics György (várpalotai lelkész) 1843-1867 Tatay Sámuel (bakonytamási lelkész) 1868-1893 Gyurátz Ferenc (pápai lelkész) 1893-1895 Szalay Ferenc (várpalotai lelkész) 1896-1905 Hofbauer Pál (bakonyszombathelyi lelkész) 1906-1911 Szalay László (somlószőlősi lelkész) 1911-1912 Takács Elek (homokbödögei lelkész) 1913-1948 Hering János (veszprémi lelkész) 1948-1952 Halász Béla (kapolcsi, veszprémi majd pápai lelkész) 1952-1971 Sikos Lajos (pápai lelkész) 1971-1986 Varga György (pápai lelkész) 1986-1998 Pintér Mihály (várpalotai lelkész) 1998-2003 Ördög Endre (bakonyszentlászlói lelkész) 2003-2008 Polgárdi Sándor (pápai lelkész) 2008-2024

Weltler Gábor (malomsoki lelkész) 2024-

Szervezeti felépítés Az egyházmegyét 26 egyházközség alkotja:

Ajkai Egyházközség Bakonyszentlászlói Egyházközség Bakonytamási Egyházközség Balatonfüred–Dörgicsei Egyházközség Csikvándi Egyházközség Csöglei Egyházközség Gecsei Egyházközség Homokbödögei Egyházközség Kemeneshőgyész–Magyargencsi Társult Egyházközség Kertai Egyházközség Kővágóörs–Révfülöp–Kapolcsi (SION) Egyházközség Lovászpatonai Egyházközség Malomsoki EgyházközségMarcalgergelyi–Szergényi Társult Egyházközség Mencshely–Nagyvázsony–Szentantalfa–Zánkai Társult Egyházközség Mezőlaki Egyházközség Nagyalásony–Dabrony–Nemesszalóki Társult Egyházközség Ösküi Egyházközség Pápai Egyházközség Sikátori Egyházközség Somlószőlősi Egyházközség Takácsi–Nagyacsád–Nemesgörzsönyi Társult Egyházközség Tési Egyházközség Vanyolai Egyházközség Várpalotai Egyházközség Veszprémi Egyházközség

Az egyházmegye jelenlegi vezetése: Polgárdi Sándor esperes (pápai lelkész) Henn László egyházmegyei felügyelő

Statisztikai adatok A 2001-es népszámlálás adatai szerint az egyházmegye területén 19 297-en vallották magukat evangélikusnak, a lakosság 5,7%-át teszik ki, ami az országos átlag csaknem kétszerese. Hat olyan település található az egyházmegyében, ahol az evangélikusok többséget alkotnak: Szergény, Kemeneshőgyész, Magyargencs, Csikvánd, Marcalgergelyi és Malomsok. Ezek a falvak mind az északnyugati megyehatár közelében találhatóak, ez is jól mutatja, hogy a megyén belül Pápa környékén élnek a legsűrűbben evangélikusok. A legnépesebb gyülekezetek a négy legnagyobb városban találhatóak: Pápán, Veszprémben, Ajkán és Várpalotán.A 2001-es népszámlálás vallási adatai A 213 településből 76-ban tartanak rendszeresen gyülekezeti alkalmakat.Dunántúli Harangszó 2007. július A 26 egyházközségben 20 lelkész szolgál.

Evangélikus intézmények az egyházmegye területén Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda, Várpalota Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Marcaltő Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ , Révfülöp Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda, Veszprém

Külső hivatkozások Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron, 1924.

Jegyzetek

Kategória:Evangélikus kereszténység Kategória:Protestáns egyházszervezet Kategória:Magyarországi protestantizmus Kategória:Veszprém megye vallási élete