Versec (szerbül Вршац / Vršac, németül Werschetz, románul Vârşet) város Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben.

Nevének eredete Versec mint település csak a 15. század elején tűnik fel okiratokban, melyek szerint többségében szláv lakossága volt. Neve is szláv eredetű, a podvrsan („orom alatt”) vagy vrhsácz („hegyes hely”) elnevezésekből származtatják. A középkorban volt itt egy erődítmény, amit Érdsomlyónak (Erdesumulu), vagy Érsomlyónak neveztek.Versec – Vajdaság.rs

Fekvése Belgrádtól 85 km-re északkeletre, az Alföld peremén, a Verseci-hegység lábánál, a román határtól 14 km-re fekszik.

Története bélyegkép|jobbra|250px|A várhegy A régészeti leletek tanúsága szerint már az újkőkorban laktak itt emberek. Később trákok, kelták, szkíták, dákok, gepidák és avarok szállásterülete volt.

A települést 1427-ben Zsigmond egyik oklevelében említik először. 1439-ben Verschecz néven említik. A 15. században szláv település, várát Zsigmond király építtette. A török a falut teljesen elpusztította, 1552-ben pedig Ahmed pasa a várat is bevette. A gyakori török és erdélyi ostromok következtében 1658-ban romba dőlt, csak egyetlen tornya maradt.

1690-ben Csarnojevics Arzén pátriárka vezetésével szerbek települtek le és püspökséget alapítottak. 1699-ben a karlócai béke értelmében 1716-ig ismét török kézre került.

A török kiűzése után A török uralom megszűnésével a város a Temesi Bánság egyik kerületi székhelye lett. 1717-ben szőlőművelő németek települtek le. A 18. században a város fejlődésnek indult, ekkor alapították első iskoláját, gyógyszertárát és postáját.

1757-ben az ortodox, 1766-ban az Uspenska, 1785-ben a Nagy Saborna templomot szentelték fel. 1788-ban a város magát csellel védte meg a török ellen. 1817-ben szabad királyi város lett.

1840-ben 15 503 lakosával a Temesi Bánság legnépesebb települése volt.

1851-ben Fényes Elek ezt írta a településről: „Versecz, nagy és népes város, Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 10 mérföldnyire, saját postahivatallal. Lakja 13,868 lélek, kik 5596 római katholikus, 180 hébert, 100 protestánst kivéve óhitűek… Székhelye a verseczi görög püspöknek. Van itt postahivatal, sótisztség, kamarai uradalmi tiszttartóság, számos kézműves. A selyemtenyésztés nagy divatban. Gazdag határa első osztálybeli, s van 373 egész úrbéri állománya. Roppant szőlőhegyén jó és sok bort termeszt. Egy hegytetőn valami kastély omladéka most is látható, de kié lehetett, nem tudhatni. Földesura a kamara.”

1848. július 11-én itt zajlott le a szabadságharc első csatája a szerbek ellen. 1849-ben a császári rendelettel létrejött Szerb Vajdaság és Temesi Bánság része lett.

Versecre a vasút 1858-ban érkezett meg. 1880-ban Bernard Staub svájci kereskedő megalapította a Helvécia pincészetet és borait Európa szerte ismertté tette.

1910-ben 27 370 lakosából 13 556 német, 8602 szerb, 3890 magyar, 879 román, 127 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Temes vármegye Verseci járásának volt a székhelye.

Az első világháború után 1918-ban a Monarchia háborús vereségével a város a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1944-ben a német lakosságot elűzték a városból.

Népesség 1948: 23 038 fő 1953: 26 110 1961: 31 620 1971: 34 256 1981: 37 513 1991: 36 885 2002: 36 623 2011: 36 040

Népcsoportok 2002-ben a város lakosságának 77,5%-a szerb, 4,9%-a magyar, 4,7%-a pedig román nemzetiségűnek vallotta magát.

Látnivalói Nevezetességei Római katolikus temploma - 1860-1863. között épült Schulek Frigyes tervei szerint. Határában állnak Érsomlyó várának romjai. A várat 1323-ban említik először királyi várként, majd Perényi Miklós szörényi báné, 1411-ben a szerb despoták kapták meg, 1444-ben Hunyadi János szerezte meg, de 1448-ban visszaadta. A várostorony - a 14. században épített vár maradványa A városi múzeumát 1882-ben alapították, 300 000 kiállítási tárgya van. Versec vasútállomás - a felvételi épületét Pfaff Ferenc, a MÁV főépítésze tervezte

Rendezvényei A városban szeptemberben nagy szüreti fesztivált rendeznek. Októberben zenei fesztivált tartanak.

Testvértelepülései Besztercebánya, Szlovákia Helvécia, Magyarország Lugos, Románia

Itt születtek, itt éltek Augusztin Mária bárónő, költő és festőművész 1810. december 23-án Melegh Gábor festőművész, Versec 1801. május 14. - Trieszt, 1835 v. Bécs, 1832. ápr. 4. Grecsák Károly ügyvéd, országgyűlési képviselő, igazságügyi miniszter, jogi szakíró 1854. november 15-én Herczeg Ferenc író 1863. szeptember 22-én Kerpel-Fronius Ödön Kossuth-díjas orvos, gyermekgyógyász, fiziológus, az MTA tagja 1906. január 14-én Milleker Bódog (Félix), régész, helytörténész 1858. január 14-én Bernátsky Jenő botanikus 1873. február 10-én itt született. Milleker Rezső, földrajztudós, egyetemi tanár 1887. április 17-én Oblath Richárd, a matematikai tudományok kandidátusa 1882. június 11-én Ivan Radović, teniszező, festő 1894-ben Reiner Imre tipográfus 1900. augusztus 18-án Robert Hammerstiel osztrák festőművész 1933. február 18-án Sztójay Döme (szül. Dimitrije Sztojakovich) 1883. január 5-én Weninger Richárd hárfás, zenetanár 1934. december 21-én Wodetzky József csillagász, matematikus 1872. március 15-én Richter Aladár - botanikus, egyetemi tanár 1891-től Versecen volt reáliskolai tanár Börcsök Erzsébet - író, tanár. Versecen élt és tanított 1965-ig, nyugdíjazásáig I. Tóth Zoltán (1911-1956) történész, akadémikus, az ELTE Történettudományi Karának dékánja, az 1956-os forradalom mártírja. Itt hunyt el 1886-ban Sipos László tanító, tiszthelyettes, Herczeg Ferenccel párbajozott Versecen. Itt dolgozott Romhányi János (1865-1918) levéltáros.

Képek Szent Gellért Püspök és Vértanú római katolikus templom

Egyéb templomok

Középületek

A vár

Jegyzetek

Források Versec története Versec története 1900-ig – Banaterra.eu Dr. Szöllősy Vágó László: Egy kisváros a nagytörténelem sodrában: Versec

Külső hivatkozások

Versec község hivatalos honlapja

Kategória:A Dél-bánsági körzet települései Kategória:Temes vármegye települései