A Miss Balaton Fővárosa egy évenként megrendezésre kerülő, Keszthely központú magyar országos szépségverseny volt. Győztese (a "királynő") egy éven át viseli a "Miss Balaton Fővárosa" címet. 2008 és 2011 között rendezték meg Keszthelyen. Az esemény honlapján meghirdették a 2012. évi versenyt is, ám a tényleges megrendezésről nincs információ.
Internetes nevezés útján jelentkezhettek a versenyzők. A nagyközönség hetente leadott szavazatai alapján lehetett bejutni az elődöntőbe. Ez a "beszavazás" több hónapon keresztül zajlott. Az elődöntőből egy szakmai zsűri válogatta ki azokat a versenyzőket, akik a döntőn felléphettek. A döntő a verseny nevéhez hűen Keszthelyen került megrendezésre. Az elődöntő a 2009-es évtől élő helyszínen zajlik, 2009-ben Budapesten.
Története
A verseny 2008-ban került első alkalommal megrendezésre. Helyszíne Keszthely, Balaton Színház és Kongresszusi központ volt. A döntő időpontja 2008. június 28. Jelentkezők száma: 326
2009-ben elődöntővel bővült a rendezvény, mely 2009. július 18-án került megrendezésre Budapest egyik exkluzív helyszínén a Lidóban. A döntő a verseny nevéhez méltóan a Balaton fővárosában 2009. augusztus 15-én volt. A szabadtéri rendezvény helyszíne Keszthely, Viviera Beach. Jelentkezők száma: 502
2010-ben az elődöntőt 2010. július 3-án rendezték meg a budapesti a Kaméleon Clubban. A döntő 2010. augusztus 7-én volt. A szabadtéri rendezvény helyszíne ismét a keszthelyi Viviera Beach volt. 2010. július 12-14. között felkészítő tábor volt Sikondafürdőn a Sikonda Wellness Hotelben. Jelentkezők száma: 344
2011-ben az elődöntő 2011. július 9-én került megrendezésre Budapesten a Creol dinner and barban. A döntő 2011. augusztus 6-án volt a keszthelyi Viviera Beach-en. 2011 júliusában a felkészítő tábornak a Hotel Wellamarin adott otthont Zamárdiban. Jelentkezők száma: 300
A verseny győztesei 2008 Lakatos Anikó Miss Balaton Fővárosa Miták Margit Bernadett és Seres Tímea udvarhölgyek Nagy Noémi város különdíjasa 2009 Németh Nikolett Miss Balaton Fővárosa Réthi Éva és Verner Adrienn udvarhölgyek Gál Ildikó különdíjas Miss Bikini 2010 Boczek Nikolett Miss Balaton Fővárosa Bede Barbara és Horváth Alexandra udvarhölgyek 2011 Hankó Cynthia Miss Balaton Fővárosa Hajdu Anett és Kalmár Flóra udvarhölgyek
Források Miss Balaton Fővárosa hivatalos honlapja Interjú Lakatos Anikóval
Kapcsolódó szócikkek Miss Balaton További információk Interjú Lakatos Anikóval (2019)
Balaton