Az UE Sant Julià andorrai labdarúgócsapat Sant Julià de Lòria-i közösség Aixovall falucskájából, mindössze 4 kilométerre a spanyol határtól. Az andorrai labdarúgó-bajnokság 1995-ös indulása óta az élvonalban szerepel.
Eddig két alkalommal nyerte meg az andorrai labdarúgó-bajnokságot, illetve 6-6 alkalommal diadalmaskodott a két nemzeti kupában.
Története Klubalapítástól az első bajnoki címig (1982–2005) Az UE Sant Juliàt 1982-ben alapították, és az első andorrai labdarúgó-bajnokság indításáig spanyol területi bajnokságokban szerepelt.
Az Andorrai labdarúgó-szövetség 1995-ben írta ki az első nemzeti bajnokságot, amelyre az UE Sant Julià is nevezett. A bajnokság 10 csapat részvételével zajlott, a csapat a 8. helyen végzett. A következő idényben még bejutott az andorrai kupa döntőjébe, majd évekig az andorrai labdarúgás középcsapataként szerepelt.
Az első sikert a 2000–2001-es idény hozta meg. A csapat az alapszakasz első helyén végzett, majd a bajnoki rájátszást a második helyen fejezte be, így kivívta a nemzetközikupa-szereplés jogát.
A 2001-es Intertotó-kupában a svájci Lausanne Sports ellen mutatkozott be az európai kupaporondon. Hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett, majd Svájcban 6–0-s vereséggel búcsúzott az Intertotó-kupától. A bajnoki szezon az előző forgatókönyve szerint zajlott: az alapszakaszban az első helyen végzett, a bajnoki rájátszásban azonban csak a második helyet érte el.
A 2002–2003-as idényben újra az Intertotó-kupában indulhatott, és mindmáig egyetlen nemzetközi pontját ekkor szerezte: az északír Coleraine elleni idegenbeli 5–0-s vereséget követően hazai pályán 2–2-es döntetlen ért el. A bajnokságot a dobogó alsó fokán zárta.
2003-ban, 2004-ben és 2005-ben egyaránt FC Santa Coloma–Sant Julià-kupadöntőt rendeztek, mindhárom alkalommal a Santa Coloma sikerével zárult, gyógyírt egyedül a 2004-es szuperkupa-döntő sikere jelentette.
A csapat első átütő sikerét 2005-ben aratta, amikor az alapszakaszbeli elsőséget követően megnyerte az andorrai bajnokságot, és az UEFA-kupában indulhatott.
Az első UEFA-kupa-szerepléstől napjainkig (2005–) A 2005–2006-os UEFA-kupa első selejtezőkörében a román Rapid Bucureștivel találkozott, és mind hazai, mind az idegenbeli mérkőzésen 5–0-s vereséget szenvedett, így 0–10-es összesítéssel kiesett Európa második legrangosabb kupájából. A bajnokságban már a bajnoki rájátszás első fordulóit követően elvesztette az esélyt a címvédésre, a dobogó második fokáért harcolt a csapat „fekete báránya”, az FC Santa Coloma ellen. A végül bajnoki ezüstérmet ünneplő Sant Julià az elődöntőben búcsúzott az andorrai kupától.
A következő szezon mind az európai kupaporondon, mind a nemzeti szereplésben sikertelennek számított. Az NK Maribor 8–0-s összesítéssel búcsúztatta az Intertotó-kupából, a bajnokságban a dobogó legalsó fokára szorult, majd újra az FC Santa Coloma ellen tizenegyesekkel bukta el a nemzeti kupát.
A 2007–2008-as szezon biztatóan kezdődött. Az Intertotó-kupában mindkét mérkőzésen szoros eredményt ért a szerb Slavija ellen (2–3, 2–3), az alapszakasz első felét az élen zárta. A kezdeti jó szereplés az alapszakasz végére fokozatosan negatívba fordult, és bár a bajnokságot a második helyen zárta, csak az utolsó fordulóban biztosította újabb ezüstérmét. Gyógyírt a nemzeti kupa jelentette, amit – 6 korábban elvesztett döntő után – hatalmas különbséggel, 6–1-es győzelemmel hódított el a Lusitanos ellenében.
Az újdonsült kupagyőztes előbb 3–0-ra elbukta a szuperkupa-döntőt, majd az UEFA-kupától 9–0-s összesítéssel búcsúzott a bolgár Cserno More ellenében, végül már a negyeddöntők során kiesett az andorrai kupából. A borzalmas kupaszereplés a bajnokságban nem éreztette hatását. A Sant Julià alapszakaszbeli első helyét a bajnoki rájátszásban is magabiztosan őrizte, így második alkalommal szerezte meg az andorrai bajnokcsapat címét.
Sikerei Andorrai labdarúgó-bajnokság (Primera Divisió) Bajnok (2 alkalommal): 2005, 2009 Ezüstérmes (6 alkalommal): 2001, 2002, 2004, 2006, 2008, 2011 Bronzérmes (3 alkalommal): 2003, 2007, 2010
Andorrai kupa (Copa Constitució) Győztes (6 alkalommal): 2008, 2010, 2011, 2014, 2015, 2021 Ezüstérmes (8 alkalommal): 1997, 2001, 2003, 2004, 2005, 2007, 2013, 2018
Andorrai szuperkupa (Supercopa andorrana de futbol) Győztes (6 alkalommal): 2004, 2009, 2010, 2011, 2014, 2018 Ezüstérmes (3 alkalommal): 2003, 2005, 2008
Eredményei Bajnoki múlt Az UE Sant Julià helyezései az andorrai labdarúgó-bajnokság élvonalában.
Idény Helyezés 1995–96 8. hely1996–97 7. hely1997–98 9. hely1998–99 6. hely1999–00 5. hely 2000–01 2. hely Idény Helyezés 2001–02 2. hely 2002–03 3. hely 2003–04 2. hely 2004–05 1. hely 2005–06 2. hely 2006–07 3. hely Idény Helyezés 2007–08 2. hely 2008–09 1. hely 2009–10 3. hely 2010–11 2. hely 2011–12 4. hely2012–134. hely+IdényHelyezés2013–143. hely2014–154. hely2015–163. hely2016–172. hely2017–183. hely2018–192. hely+IdényHelyezés2019–204. hely2020–212. hely2021–22
Nemzetközi Összesítve Kupa Bajnokok Ligája 4 0 2 2 2–11 Európa-liga 2 0 0 2 0–8 UEFA-kupa 4 0 0 4 0–19 Intertotó-kupa 10 0 1 9 7–41UEFA Konferencia Liga20203–5 Összesen 21 0 5 17 12–84
Szezonális bontásban Kupa Idény Forduló Klub 1. mérk. 2. mérk. Össz. Intertotó-kupa 20011. forduló Lausanne Sports 1–3 0–6 1–9 20021. forduló Coleraine 0–5 2–2 2–7 20041. forduló FK Smederevo 0–8 0–3 0–11UEFA-kupa 2005–20061. selejtezőkör Rapid București 0–5 0–5 0–10Intertotó-kupa 20061. forduló NK Maribor 0–3 0–5 0–8Intertotó-kupa 20071. forduló Slavija Istočno Sarajevo 2–3 2–3 4–6UEFA-kupa 2008–20091. selejtezőkör Cserno More 0–4 0–5 0–9 Bajnokok Ligája 2009–20101. selejtezőkör Tre Fiori 1–1 1–1 2–2Tizenegyesekkel 5–4-es arányban jutott tovább.2. selejtezőkör Levszki Szofija 0–4 0–5 0–9Európa-liga 2010–20112. selejtezőkör MYPA 0–3 0–5A mérkőzés 1–0-s MYPA vezetésnél a rossz időjárási körülmények miatt a 80. percben félbeszakadt. AZ Európa Labdarúgó-szövetség döntése értelmében a mérkőzést újrajátszották. 0–8Európa-liga2011-20122. selejtezőkör MK Bné Jehúdá Tel-Aviv0–20–20–4Európa-liga2014–20151. selejtezőkör FK Čukarički0–00–40–4Európa-liga2015–20161. selejtezőkör Randers FC0–10–30–4Európa-liga2017–20181. selejtezőkör KF Skënderbeu Korçë0–10–50–6Európa-liga2018–2019Előselejtező Gżira United Football Club0–21–21–4Európa-liga2019–2020Előselejtező College Europa FC3–20–43–6UEFA Konferencia Liga2021–20221. selejtezőkör Gżira United Football Club0–01–11–1 (3:5 bünt.) Megjegyzés: Az eredmények minden esetben az UE Sant Julià szempontjából értendők, a dőlten írt mérkőzéseket hazai pályán játszotta.
Jegyzetek
További információk Az UE Sant Julià hivatalos oldala Adatlapja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Adatlapja a foot.dk-n Adatlapja a Weltfussballarchivon Legutóbbi mérkőzései a Soccerwayen
Kategória:Andorrai labdarúgócsapatok Kategória:1982-ben alapított labdarúgócsapatok