Az Európai Közösség (EK) egy nemzetközi szervezet. Az Európai Unió (EU) három pillére közül ez az első pillérnek, az Európai Közösségeknek a legfontosabb része.
Története Az EK-et a Maastrichti szerződés hozta létre 1992-ben az Európai Gazdasági Közösségből (EGK) úgy, hogy nevéből kivette a „gazdasági” jelzőt. Az EK szinte azonos az 1992 előtti Európai Közösségekkel, mivel abban az EGK melletti másik két közösség hatásköre nagyon korlátozott volt. Ugyanakkor az EK az 1992 utáni Európai Közösségeknek is legfontosabb eleme. Az elnevezések hasonlósága sok zavar forrása.
A 12 alapító ország thumb|right|200px|EK/EU 1957-2020 Belgium Dánia Egyesült Királyság Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Németország Olaszország Portugália Spanyolország
Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó 1951-es Párizsi szerződés hatálya 2002. július 23-án lejárt, és mivel feleslegesnek ítélték, nem is próbálták megőrizni; kötelezettségei és jogai az Európai Közösségre szálltak.
Gazdaságpolitikája Az EGK-hoz hasonlóan célja a tőke, a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásának megteremtése, az egységes belső piac létrehozása, a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolása az Európai Unióban.
További információk
Az Európai Közösség és Magyarország közötti kereskedelem származási szabályai; tan. Bodnár Bertalan, Kállóné Gallé Júlia, Miklósi Endréné; Viva Kiadó és Reklámügynökség, Bp., 1992 Az Európai Közösség és Magyarország az 1990-es évek közepén; szerk. Izikné Hedri Gabriella, Palánkai Tibor; Aula–BKE, Bp., 1993 Kecskés László: Az Európai Közösség intézményi alapjainak kialakulása és fejlődése; JPTE, Pécs, 1994 Molnár Margit: Az Európai Közösség szociális jogalkotása; JPTE TK Kiadói Iroda, Pécs, 1996 Az Európai Közösség kereskedelmi joga; szerk. Király Miklós; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1998 Egyed Mária–Gyulavári Tamás: Az Európai Közösség szociálpolitikája a kezdetektől a Maastrichti Szerződésig; ISM, Bp., 1998 (Európai tükör. Műhelytanulmányok) Tóth Tihamér: Az Európai Közösség versenyjoga; JATEPress, Szeged, 1999 (Európajog) Balázs Péter: Az Európai Közösség külkapcsolatai és a magyar – EK viszony története; Magyar Posta, Bp., 1999 (A postai ágazat és az Európai Unió) Az Európai Közösség adójoga; KJK-Kerszöv, Bp., 2000 Király Miklós: Az Európai Közösség jogának hatása a magánjogra. Tanulmányok; ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Bp., 2002 Intézmények Európában. Hágai Nemzetközi Bíróság, Európai Közösség intézményei, Európai Jogok Európai Bírósága; szerk. Lomnici Zoltán; HVG-ORAC, Bp., 2002 Giannantonio Benacchio: Az Európai Közösség magánjoga. Polgári jog, kereskedelmi jog; ford. Földi András, Csizmazia Norbert; Osiris, Bp., 2003 (Osiris tankönyvek) Dán Judit: Bevezetés az Európai Közösség versenyjogába; SZTE ÁJK Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék, Szeged, 2005 (Szegedi Európa-jogi szakkönyvtár) Kállóné Gallé Júlia: A közösség származási szabályrendszere; Saldo, Bp., 2005 (Vám és biztosítás)
Kapcsolódó szócikkek Az Európai Unió története
Kategória:Európai Unió