Jason Jordan Segel (Los Angeles, Kalifornia, 1980. január 18. –) amerikai színész, forgatókönyvíró és zenész.
Legismertebb alakítása Marshall Eriksen az Így jártam anyátokkal című szituációs komédiából. A Felkoppintva, a Lepattintva és a Spancserek című filmekben is szerepelt.
Fiatalkora Los Angelesben született, Jill Jordan és Alvin G. Segel gyermekeként és Pacific Palisades-ben nőtt fel. Apja zsidó, anyja pedig keresztény; apja vallása szerint nevelték, de keresztény iskolába is járt. Állítása szerint ő és féltestvére, Adam, fiatalon nem álltak egymáshoz közel.YouTube - Craig Ferguson has Jason Segel serenade his "Wonky Eyed Girl
Az általános iskola után Segel közép- és felsőfokú tanulmányait a Harvard-Westlake Schoolban végezte, ahol 193 cm-es magassága segítette, hogy fontos tagja legyen az állami fiú kosárlabda-csapatnak. A főiskolán arról álmodott, hogy profi színész lesz, a helyi palisades-i színházban játszott darabokban.
Karrier Az NBC rövidéletű dráma-vígjátékával, a Különcök és stréberekben Nick Andopolis szerepével vált ismertté. Ő írta a karakterének, Nicknek is egy dalát, amit a női főszereplőnek, Lindsaynek (Linda Cardellini) énekel. Ő és Segel pár évig jártak a sorozat megszüntetése után."Boyfriends and Girlfriends" (audiókommentár), Freaks and Geeks: The Complete Series (DVD), 2004, Los Angeles, CA: Shout! Factory"Smooching and Mooching" (2. audiókommentár), Freaks and Geeks: The Complete Series (DVD), 2004, Los Angeles, CA: Shout! Factory Elterjedt, hogy a lány azért szakított vele, mert felszedett 10 kilót,"Linda Cardellini Broke Up With Ex Because He Was Overweight " (page), Starpulse.com de közben kiderült, hogy csak vicc volt, amit egy másik szövegkörnyezetből emeltek ki."As writer and star, Jason Segel is fully exposed " (page), Timeout Chicago
Segel később visszatérő szerepet kapott a CSI: A helyszínelőkben és az Undeclaredben is. Marshall Eriksen szerepét alakította az Így jártam anyátokkal című szituációs komédiában. Filmszerepei között van többek között a Svihákok – A nyúl viszi a puskát, az SLC Punk!, az A humor forrása és az Egy hulla a szobatársam. 2007-ben szerepelt a Felkoppintva című filmben, amit a Különcök és stréberek megalkotója, Judd Apatow rendezett. Majd 2008-ban ő volt a főszereplő a Lepattintva című filmben, amit ő írt, és aminek Apatow illetve Shauna Robertson volt a producere. Szintén ő a főszereplő a 2009. március 20-án kiadott Spancserekben.Vilkomerson, Sara (2009-03-10). A Romantic Comedy About Two Straight Men: John Hamburg's I Love You, Man May be the First Dude Flick With a Heart (HTML). The New York Observer.
A 2010-es vígjátéknak, a Felhangolva című filmnek Segel írta a legtöbb betétdalát, amit egy kitalált együttes, az Infant Sorrow adott elő. Craig Ferguson talk showjában is előadott egy teljesen eredeti dalt, a "Wonky Eyed Girl"-t.
2010-ben ő adta a hangját Gru ősellenségének, Vektornak a Universal animációs filmjében, a Gruban.
Filmográfia Film Író és producer Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Író Producer 2008 Lepattintva Forgetting Sarah Marshall 2010 Felhangolva Get Him to the Greek 2011 Muppets Muppets 2012 Ötéves jegyesség Five-Year Engagement 2014 Szexvideó Sex Tape 2022 Váratlan szerencse Windfall
Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 Buli az élet Can't Hardly Wait görögdinnyés srác Egy hulla a szobatársam Dead Man on Campus Kyle SLC Punk! Mike 1999 New Jersey Turnpikes 2002 Svihákok – A nyúl viszi a puskát Slackers Sam Schechter Hegedüs Miklós 2003 11:14 11:14 Leon, rohammentős Garamszegi Gábor Certainly Not a Fairytale (rövidfilm) Leo 2004 LolliLove Jason 2005 A humor forrása The Good Humor Man Smelly Bob 2006 Bye Bye Benjamin Theodore Everest Tenacious D, avagy a kerek rockerek (törölt jelenet) Tenacious D in The Pick of Destiny főiskolás srác 2007 Felkoppintva Knocked Up Jason Háda János 2008 Lepattintva Forgetting Sarah Marshall Peter Bretter Széles Tamás 2009 Spancserek I Love You, Man Sydney Fife Nagy Ervin 2010 Gru Despicable Me Victor "Vektor" Perkins (hangja) Szabó Máté Gulliver utazásai Gulliver's Travels Horatio Nagy Ervin 2011 Rossz tanár Bad Teacher Russell Gettis Csőre Gábor Barátság extrákkal Friends with Benefits Bricestáblistán nem szerepel Kardos Róbert Jeff, aki otthon lakik Jeff Who Lives at Home Jeff Csőre Gábor Muppets The Muppets Gary Pál Tamás 2012 Ötéves jegyesség Five-Year Engagement Tom Solomon Viczián Ottó 40 és annyi This is Forty Jason Nagy Ervin 2013 Itt a vége This Is the End önmaga Csőre Gábor 2014 Szexvideó Sex Tape Jay Hargrove Hevér Gábor 2015 A turné vége The End of the Tour David Foster Wallace Turi Bálint 2017 The Discovery Will Harbor 2018 Come Sunday Henry 2019 A barátunk Our Friend Dane Faucheux Hajdu Steve 2022 Az ég a földig ér The Sky Is Everywhere Big Walker Váratlan szerencse Windfall Senki Makranczi Zalán 2026 A holttesteden át Over Your Dead Body Dan
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1999–2000 Különcök és stréberek Freaks and Geeks Nick Andopolis főszereplő (18 epizód) 2001 North Hollywood leadatlan próbaepizód 2001–2002 Undeclared Eric hét epizód 2004 Harry Green and Eugene Eugene Green leadatlan próbaepizód 2004–2005 CSI: A helyszínelők CSI: Crime Scene Investigation Neil Jansen 3 epizód 2005 Alias Alias Sam Hauser 1 epizód 2005–2014 Így jártam anyátokkal How I Met Your Mother Marshall Eriksen 2009 Family Guy Family Guy Marshall Eriksen (hangja) 2011 Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga (házigazda) 1 epizód Take Two with Phineas and Ferb önmaga 1 epizód 2020 Üzenetek máshonnan Dispatches from Elsewhere Peter Home Movie: The Princess Bride Fezzik 1 epizód 2022-2023 Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése Winning Time: The Rise of the Lakers Dynasty Paul Westhead 14 epizód 2023 Direkt terápia Shrinking Jimmy Laird
Jegyzetek
További információk
Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Los Angeles-iek