Gunda Béla (Temesfüves, 1911. december 25. – Debrecen, 1994. július 30.) magyar néprajzkutató, a történelemtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1990), majd rendes (1991) tagja.

Életútja Elemi iskoláit Békésszentandráson és Szentesen végezte, ahol már korán megismerkedett a szlovák nyelvvel. Érettségit 1930-ban tett Budán, a Márvány utcai felsőkereskedelmi fiúiskolában. Felsőfokú tanulmányait a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte meg, eredetileg geológusnak készülve. Azonban Teleki Pál előadásai felkeltették érdeklődését az emberföldrajz és a néprajz iránt. Ezzel párhuzamosan a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán is tanult szláv nyelveket, török, albán és magyar nyelvészetet, régészetet, őstörténetet és néprajzot hallgatott. Az Ormányság etnogeográfiai problémáiról írt disszertációjával 1936-ban szerezte meg doktori címét.

1934-től 1939-ig Györffy István mellett tanársegédként dolgozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén. 1937-ben a berlini nemzetközi vadászati kiállítás néprajzi részlegének berendezését végezte. 1938–1939-ben Gerhard Lindblom stockholmi professzor javaslatára svéd állami ösztöndíjjal a Stockholmi Főiskolán folytatott tanulmányokat. 1939-től 1943-ig a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársaként újjászervezte a múzeum Ethnológiai Adattárát. 1941-ben a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetemen „Összehasonlító néprajz, különös tekintettel a balkáni népekre” tárgykörből magántanári képesítést szerzett.

1943-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem néprajzi tanszékére, ahol 1948-ig dolgozott. 1944-ben feleségül vette Sándor Évát, a Kolozsvári Református Kollégium földrajztanárának, Sándor Ferencnek a leányát. 1943 őszén indította útjára az Erdélyi Néprajzi Tanulmányok kiadványsorozatot. Ennek keretében 1947-ben jelent meg Miscellanea Ethnographica címmel egy kisebb kötet, amelyben magyar és román nyelven több néprajzi és folklór témájú dolgozatot jelentetett meg. 1947-től 1948-ig Stockholmban Sigurd Erixon néprajzi intézetében dolgozott, és egyetemi előadásokat tartott.

1948-ban a román hatóságok megszüntették kolozsvári állását. 1949-től a Debreceni Tudományegyetem (1952 után Kossuth Lajos Tudományegyetem) újonnan szervezett néprajzi tanszékének tanára, majd tanszékvezetője lett egészen haláláig. A néprajztudomány számos későbbi kutatója az ő tanítványaként indult el a pályán, többek között Bellon Tibor, Paládi-Kovács Attila, Szilágyi Miklós és Ujváry Zoltán. 1951 és 1954 között a Bölcsészettudományi Kar dékáni tisztét is betöltötte. A Néprajzi Tanszéken 1965-ben az akkor alakult budapesti Néprajzi Kutatócsoport osztályaként akadémiai kutatócsoportot szerveztek, melynek vezetését szintén Gunda Béla látta el. Életmód és műveltség című disszertációjával elnyerte a tudományok doktora fokozatot.

1982-ben nyugdíjba ment, de a tudományos életben továbbra is aktív maradt. 1983-ban díjat alapított, amely az ő nevét viseli. A Gunda Béla-díjat a legjelesebb tanítványok kaphatják meg munkásságuk elismeréseként.

Munkássága Pályája során megteremtette Közép- és Kelet-Európa néprajzi vizsgálatának összehasonlító etnológiai műhelyét. Gyűjtőmunkájában nagy hangsúlyt fektetett a terepmunkára, bejárta a teljes magyar nyelvterületet, de gyűjtéseinek körét számos európai országra kiterjesztette. Már az 1930-as évek második felében, dél-európai tanulmányútja során tanulmányozta a horvátországi múzeumokat, ellátogatott Zágráb, Szarajevó és Belgrád múzeumaiba, valamint a Drina menti és szlavóniai falvakba. A Néprajzi Múzeumban töltött évei során (1939–1943) gyűjtő- és kutatóutakat tett Észak-Erdélyben és az Északkeleti-Kárpátokban. Az ezt követő években aztán Kolozsváron kezdte el a Kárpátok és a moldvai magyarság népi műveltségének kutatását. Tanítványaival bejárta a Lápos völgyét, a Gyalui-havasok tájait, megfordult a gyimesi csángóknál, a Szamos mentén, megismerte az Aranyosban aranyat mosó emberek életkörülményeit. Ezenkívül Európa számos országában járt gyűjtőutakon, többek között Ausztriában, Finnországban, Bulgáriában és Jugoszláviában. Különösen fontosnak tartotta a szomszédos népek körében végzett kutatások eredményeinek bemutatását, hangsúlyozva, hogy egymás megismeréséhez elengedhetetlen a népek életének alapos és tárgyilagos feltárása. 1981-ben a Lindner Hellas vállalat támogatásával egy hónapos görögországi kutatóutat tett, amelynek során Kréta, Náxosz és Kárpáthosz szigetein tanulmányozta az antik tradíciókat őrző földművelést. Nem csak szűkebb régiónk vonzotta azonban az érdeklődését: Ford-ösztöndíjjal még 1965–1966-ban Kaliforniában és Arizonában végzett kutatásokat az indiánok körében, ennek köszönhetően a berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatóprofesszora is volt.

Közleményeiben főként az anyagi kultúrával foglalkozott, különös tekintettel az őstörténeti jelentőségű zsákmányoló gazdálkodásra: a halászatra, a hagyományos vadfogásra, a vadászat módszereire, a népi méhészkedésre és a gyűjtögető gazdálkodásra.

1940-től 1944-ig a hazai néprajztudomány központi folyóirata, az Ethnographia szerkesztőjeként tevékenykedett, majd 1960 és 1976 között ő szerkesztette a debreceni egyetem Néprajzi Intézetének Műveltség és Hagyomány című évkönyvét.

Társasági tagságai és elismerései Gunda Béla tudományos közéleti szerepét a Magyar Néprajzi Társaságban betöltött tisztségei is fémjelzik. 1932-ben lett a társaság tagja, majd 1938-tól 1943-ig titkári feladatokat látott el. Később, 1967 és 1982 között a Magyar Néprajzi Társaság alelnökeként tevékenykedett, majd tiszteletbeli taggá választották. A tudományos közösség elismerését jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben levelező, majd 1991-ben rendes tagjai közé választotta.

1970-ben az Osztrák Antropológiai Társaság tiszteletbeli tagjává választották, majd 1973-ban a Svéd Királyi Gusztáv Adolf Akadémia is tiszteletbeli tagjai közé fogadta. Emellett több finn tudományos társaság is levelező tagjává választotta, így a Finn Irodalmi Társaság (Uppsala), a Finn Régészeti Társaság, a Kalevala Társaság (Helsinki) és a Finnugor Társaság. Elismerését fejezte ki továbbá az Osztrák Néprajzi Társaság és a Német Őstörténeti Társaság is levelező tagságával.

Tudományos munkásságát és közéleti tevékenységét számos díjjal is elismerték. 1970-ben a Finn Oroszlán Lovagrend első fokozatát kapta meg. 1971-ben a néprajztudomány területén végzett kiemelkedő munkájáért a Magyar Néprajzi Társaság Györffy István-emlékérmével tüntették ki. Nemzetközi elismerésként 1978-ban a Herder-díjat vehette át, 1988-ban pedig a Pitré-aranyéremmel jutalmazták. A Debreceni Egyetem díszdoktorává avatta, és Debrecen városa is díszpolgárai sorába választotta.

Főbb művei Szerkesztőként Kezdeményezője és aktív résztvevője volt számos nagy jelentőségű gyűjteményes munka, sorozat megjelentetésének. Műveltség és Hagyomány (Ethnographica et Folkloristica Carpathica) a Néprajzi Intézet Évkönyvei I-XVIII. 1960–1976 Magyar néprajzi atlasz (Az 1958-tól indult gyűjtőmunka eredményeként I-IX. kötete 1987–1992 között jelent meg)

Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Mélanges offerts à Zoltán Kodály à l'occasion de son soixantième anniversaire. Budapest. 1943, Magyar Néprajzi Társaság. IV, 369 oldal, l tábla The fishing culture of the world. Studies in ethnology, cultural ecology and folklore 1 (szerk. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984)

Kötetei A gyűjtögető gazdálkodás. Az elvetett magtól a kenyérig (Budapest, 1939) A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása (Budapest, 1948) Néptudományi Intézet, 23 oldal Néprajzi gyűjtőúton (Alföldi Magvető Kiadó, Debrecen, 1956) Ethnographica Carpathica (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966) Bátky Zsigmond. A múlt nagy tudósai. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978) Ethnographica Carpatho-Balcanica (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979) A rostaforgató asszony (Múzsák Kiadó, Budapest, 1989) Hagyomány és európaiság (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994) Unkarilaisesta kansankulttuurista (Universität Jyväskylä, Jyväskylä, Finnország, 1996)

Mindezek mellett több száz tanulmánya jelent meg az 1930-as évektől rendszeresen szlovák, román, lengyel, horvát, finn, szovjet, olasz, német, angol, amerikai folyóiratokban.

Emlékezete Az Egymásért vagyunk című, 2020-ban megjelent tudománytörténeti összeállításban munkásságára történő visszatekintés jelent meg.

Jegyzetek

Források

Selmeczi Kovács Attila: Gunda Béla. In: Nagy Jenő: Gunda Béla. In: Erdélyi Múzeum, 1994. 3-4 füzet Boldog-Bernád István: Erdélytől Kaliforniáig, Svédországtól Krétáig – Gunda Béla hagyatéka a Néprajztudományi Intézet Adattárában

További információk

Korompay Gáborné: A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanárainak munkássága. 2. Gunda Béla. Debrecen, 1971 Lukács László: Gunda Béla In: Ethnogaphia CVI., 1995. 1025-1052. Emléktöredékek Gunda Béláról. Gunda Béla és Lukács László írásai; Szt. István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2011 (A Szent István Király Múzeum közleményei A. sorozat) A néprajztudomány professzora. Gunda Béla (1911–1994); szerk. Bartha Elek; DE Néprajzi Tanszék, Debrecen, 2015 (Studia folkloristica et ethnographica)

Kapcsolódó szócikkek

Romániai magyar néprajzi irodalom

Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Debrecen díszpolgárai Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Györffy István-emlékérmesek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek