Szabó Ferenc (Kálócfa, 1931. február 4. – 2022. október 3.) jezsuita szerzetes, teológus, tanár, költő, publicista, rádióműsor-szerkesztő, a Távlatok c. folyóirat főszerkesztője, A Szív folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Élete, tanulmányai
A Zala vármegyei Kálócfán született 1931-ben. 1950-ben érettségizett, majd egy-egy évet az egri és a szombathelyi szemináriumban töltött. 1953-ban belépett a jezsuita rendbe. Francia és magyar irodalmat tanult Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az 1956-os forradalmat közvetlen közelről megélte, mert a jezsuiták rendháza, ahol lakott már akkor is Budapest szívében, a Szentkirályi utcában volt. Elöljárói kérésére távozott az országból ugyanez év novemberében. Rendi tanulmányait a Leuven melletti eegenhoveni főiskolán végezte 1957 és 1963 között. 1962-ben szentelték pappá Brüsszelben. 1966-ban teológiai doktorátust szerzett Párizsban az Institut Catholique-on. Tézise: Le Christ créateur chez Saint Ambroise (Róma, 1968). 1992-ben jött haza Magyarországra és élete végéig írt és tanított.
Munkássága
1967-től a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztője volt egy negyed századon át. Római évei alatt rádiós szerkesztőként és magyar nyelvű, filozófiai, teológiai és irodalmi ihletettségű munkáival a nyugati szakirodalomtól elzárt hazai hallgatók és olvasók számára hozzáférhetővé tette a kortárs szellemi élet legértékesebb irányzatait (Teológiai kiskönyvtár sorozat), és evvel rendkívül fontos kultúrmissziót töltött be. 1992-ben tért haza Magyarországra, akkor lett a Távlatok című negyedéves folyóirat főszerkesztője. 1993 és 1994 között a Magyar Rádió Felügyelőbizottságának tagja volt. 1994-től a Magyar Püspöki Kar médiabizottságának tagja. 2000-től 2005-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen óraadó volt a kommunikáció szakon („Kereszténység és kultúra”).
Rendkívül termékeny író, az 1970-es évektől kezdődően alig volt olyan év, amelyben ne jelent volna meg könyve vagy verseskötete. Nevéhez számtalan filozófiai, teológiai, irodalomkritikai tanulmány, műfordítás és vers fűződik itthon és külföldön is.
Verseket már 1950-től kezdődően írt és Tűz TamástólBaráti kapcsolatuk egyik kedves példája az Őszi ámulat kötetben található Tűztamásosan c. remek "baráti paródia" (84. oldal) bátorító kritikákat kapott; ám amikor a jezsuita rendbe belépett, elöljárói tanácsára hirtelen abbahagyta a költészetet (Őszi ámulat, fülszöveg), és első verseskötetét csak 1982-ben adta ki Rómában.
Hetvenedik születésnapja (2001) alkalmából II. János Pál pápa táviratban köszöntötte, kiemelve odaadó szolgálatát a Vatikáni Rádió magyar adásának élén.
A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola óraadó tanára volt. Krisztológiai ismereteket tanított.
Díjai, kitüntetései Pro Cultura Hungarica díj ill. emlékplakett (1991) Illyés Gyula-díj (1996) Stephanus-díj (2001) Táncsics Mihály-díj (2002) Doctor of Literature (2003) Pro Cultura Christiana-díj (2008) Magyar Örökség díj (2011) Hit Pajzsa Díj (2019)
Könyvei, publikációi Mai írók és gondolkodók; Collegium Hungaricum, Louvain, 1965 Teilhard de Chardin. Bevezetés Az Isteni Miliő-höz; Ahogy lehet, Párizs-Bécs, 1965 Távlatok. Irodalmi és világnézeti tanulmányok; szerzői kiadás, Róma, 1970 Henri de Lubac az egyházról; szerzői kiadás, Róma, 1972 Isten barátai. Hitünk korszerű bemutatása; szerzői kiadás, Róma, 1973 Az ember és világa, szerzői kiadás, Róma, 1974 Párbeszéd a hitről – Tanulmányok és megemlékezések, szerzői kiadás, Róma, 1975 H. de Lubac – Y. Congar – Mai teológusok 1., Róma, 1976 Miért élünk, miért hiszünk? – Miért élünk, miért hiszünk?, szerzői kiadás, Róma, 1977 Jézus Krisztus megközelítése, Róma, 1978 A rejtett Isten útjain – Párbeszéd a hitről, Róma, 1980 Karl Rahner – Mai teológusok 2., Róma, 1981 Jelek az éjszakában – Tanulmányok és új versek, Róma, 1983 Uram, irgalmazz! – A Jézus Szíve-litánia Prokop Péter képeivel és Szabó Ferenc elmélkedéseivel, Róma, 1983 Életfordulókra – Bevezetés a kereszténységbe, Róma, 1986 Lélekben és igazságban – Tanulmányok és vallomások, Róma, 1986 Mielőtt szürkülnek a színek – Szabó Ferenc versei – Triznya Mátyás akvarelljei, Róma, 1987 Az emmauszi úton – Hitünk megalapozása, Róma, 1987 Szomjúság-forrás – Olvasónapló, versek és tanulmányok, Római Kat. Plébánia, Mezőhegyes, 1989 A teológus Pázmány – A grazi «theologia scholastica» Pázmány művében, Róma, 1990 Napfogyatkozás – Kereszténység és modernség – Eszmetörténeti tanulmányok, Róma, 1991 Hiszek tebenned – Bevezetés a kereszténységbe, Róma, 1992 Zsoltárhangon – Zsoltárfordítások és parafrázisok, válogatott és új versek, Szt. István Társulat, Budapest, 1993 »Csillag után« – Istenkeresés a modern irodalomban – Válogatott tanulmányok, Távlatok Szerkesztősége, Budapest, 1995 Szomjazod hogy szomjúhozzalak – Válogatott versek, Jézus Társasága, Budapest, 1995 Jézus Krisztus – Bevezetés a krisztológiába, Agapé Kft.-Ferences Nyomda és Kiadó-Távlatok Szerk., Szeged-Budapest, 1996 Két végtelen között – Pascaltól Teilhard de Chardinig – Naplójegyzetek és tanulmányok, Távlatok-Korda, Budapest-Kecskemét, 1999 De Profundis, Agapé Kft., Szeged, 2000 Keresztények az ezredfordulón, Távlatok, Budapest, 2001 Tajtékzó idő – Új versek, Távlatok-Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, 2003 Keresztény gondolkodók a XX. században, Agapé Kft., Szeged–Budapest, 2004 Kegyelem, győzelem, szerzői kiadás, 2005 Prohászka Ottokár időszerűsége – Újabb tanulmányok Prohászkáról, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006 Arcodat keresem – Az élő Isten és az élet kultúrája felé, Kairosz kiadó, 2008 Mindennap hazajöttem – Szabó Ferenccel beszélget Sághy Marianne, Magyarnak lenni sorozat LII. kötet, Kairosz Kiadó, 2009 Molnár Antal–Szabó Ferenc: Bangha Béla sj emlékezete; JTMR, Budapest, 2010 Prohászka Ottokár élete és műve, 1858–1927; Szt. István Társulat, Budapest, 2010 Az ember és világa; MMSZ, Budapest, 2011 (Máltai könyvek) Új távlatok. Eszmék és művek mérlegen. Válogatott irodalmi, művelődéstörténeti és teológiai tanulmányok; Éghajlat, Budapest, 2011 Krisztus és egyháza Pázmány Péter életművében; L'Harmattan, Budapest, 2012 (Pázmány irodalmi műhely. Tanulmányok) A Vatikán keleti politikája közelről. Az Ostpolitik színe és visszája; L'Harmattan, Budapest, 2012 (Jezsuita könyvek. Isten és tudomány) Élő évgyűrűk. Naplórészletek, találkozások, arcélek. Szabó Ferenc SJ emlékezése; s.n., Budapest, 2013 Paul Claudel és konvertita barátai. Válogatás Claudel műveiből; Szt. István Társulat, Budapest, 2013 Istenkeresők és megtérők. A XX. század konvertitái; Szent Gellért, Budapest, 2014 "Krisztus fénye". Bevezetés Henri de Lubac SJ életművébe; Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest, 2014 (Jezsuita könyvek Isten és tudomány) Házasság és család Krisztus fényében; Jezsuita, Budapest, 2015 (Jezsuita könyvek. Isten és tudomány) Szabadon és hűségesen Krisztusban. Szerelem, házasság, család, keresztény szemmel; Szent Gellért, Budapest, 2015 A Vatikán keleti politikája közelről. Az Ostpolitik színe és visszája; Jezsuita, Budapest, 2015 (Jezsuita könyvek Isten és tudomány) "Örömben éltem – köszönöm!". Egy jezsuita hivatás története. A 85 éves Szabó Ferenc SJ emlékezése; Jezsuita, Budapest, 2016 (Jezsuita könyvek. Arcélek) Találkozások. Barátok és mesterek; Szt. István Társulat, Budapest, 2016 Katolikus-protestáns hitviták és egyetértés a megigazulás tanában. Pázmánytól az evangélikus-katolikus Közös Nyilatkozatig; Szt. István Társulat, Budapest, 2016 A szeretet szentsége. Régi és új az Eucharisztiáról; Agapé, Szeged, 2017 (Scientia Christiana) Világító emberek, időszerű művek. Válogatott tanulmányok; JTMR–Távlatok, Budapest, 2018 Virág után gyümölcs. Feljegyzések, emlékezések. Kiegészítés az Élő évgyűrűk című emlékezésemhez, 2013; s.n., Budapest, 2017 Reformáció és katolikus megújulás. Válogatott Pázmány-tanulmányok; Szt. István Társulat, Budapest, 2018 Az élő Isten felé. Naplójegyzetek; JTMR–Távlatok, Budapest, 2018 "Hitünk szent titka". Dienes Valéria az Eucharisztia erőterében. Eszméletcsere; JTMR–Távlatok, Budapest, 2019 A tenger és a tűz. Válogatott versek, olasz, angol és francia fordításban is; JTMR–Távlatok, Budapest, 2019 Az isteni erőtérben. Emlékezés, olvasónapló, eszmélődés, tanulmányok; JTMR–Távlatok, Budapest, 2020 Viharban. Egyházunk az ezredforduló után; Új Ember–Magyar Kurír, Budapest, 2021 Hétszáz év után. Dante Alighieri (1265–1321). Dante hite és teológiája – mai szemmel; JTMR–Távlatok, Budapest, 2021
Jegyzetek
Források Az AVKF katekéta-lelkipásztori munkatárs BSc szakának honlapján Szabó Ferenc életrajza Szabó Ferenc életrajza a hátoldalon in Szabó Ferenc: Jézus Krisztus – Bevezetés a krisztológiába, Agapé Kft., Szeged, 1996. Szabó Ferenc kitüntetése (cikk) Születésnapi beszélgetés Szabó Ferenccel (Új Ember cikke)
Kapcsolódó szócikkek Magyar katolikus egyház Nemeshegyi Péter
Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jezsuita szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar teológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kategória:Táncsics Mihály-díjasok Kategória:Stephanus-díjasok Kategória:Pro Cultura Hungarica díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban