Veresegyház város Pest vármegyében, a Gödöllői járásban, a budapesti agglomerációban.
Fekvése A községet már Secretarius Lazarus 1510 és 1520 között készült térképe is feltünteti Vesereghatz néven. A település (mely 1999. június 30. óta város) Budapestől 30 km-re északkeletre található, a Gödöllői-dombságban a Sződ–Rákos-patak széles völgyében terül el, a Cserhát vonulatainak délnyugati vége közelében. A várost déli irányból a mogyoródi Gyertyános és a Fóti-Somlyó, nyugatról a csomádi Magas-hegy, keletről a 345 méter magas Margita, valamint a Bódis-hegy határolja. Északnyugatra az őrbottyáni Őrhegy, majd a váchartyáni Várhegy látható. A hideg vizű tavait a Mogyoród és Gödöllő között fakadó Püspök-forrásból eredő Sződ–Rákos-patak mellett a szadai források táplálják.Várdombi Attila - Miért jó Szadán élni? / Ahol a források fakadnak (szada.hu, 2024.08.12.) Közülük az Öreg-tavat (Malom-tavat) már a középkorban a patak felduzzasztásával hozták létre, és egy 1430-as forrás szerint mesterséges halastóként hasznosították. Fényes kiemeli Szadával való szomszédságát: „ezen helységnél emelkedik fel azon dombsor, mely Szada felé nyúlik, 's mely hires fehér bort termő szőlőtőkéktől borittatik”. Ez utóbbi aztán számos határvillongásra szolgált okot a két falu között.
A közvetlenül határos települések: észak felől Őrbottyán, északkelet felől Erdőkertes és Vácegres, kelet felől Domony, délkelet felől Gödöllő és Szada, délnyugat felől Mogyoród, nyugat felől pedig Csomád. (A szomszédos Őrbottyánnal, Erdőkertessel és Szadával szinte teljesen összeépült.)
Közlekedés A térség két forgalmas útvonala, a Budapesttől Fóton át egészen Galgamácsáig húzódó 2102-es, illetve a Vác térségét Gödöllővel összekötő 2104-es utak keresztezésében fekszik, ezek révén a környék minden fontosabb települése felől könnyen elérhető.
A hazai vasútvonalak közül a szeli át, amelynek négy megállási pontja van a határai között: Ivacs megállóhely az Ivacsi-tó és a Pamut-tó között (a tóvidék a város délnyugati részén helyezkedik el), Veresegyház vasútállomás (a központtól nem messze délre), Erdőkertes megállóhely (a keleti határszéle közelében, a névadó település legdélebbi házainak közelében, a 2102-es út vasúti keresztezése mellett) és Vicziántelep megállóhely (a lakott terület északi szélén). Külön kiszolgáló útja csak az állomásnak van, az a 2104-es útból kiágazó 21 311-es számú mellékúton érhető el.
Története A néphagyomány szerint Veresegyház és Szada őse Ivacs falu volt, ami ma a városhoz tartozik. Első említése egy 1375. április 25-én kelt oklevelében van, ahol „Szepesi Jakab országbíró Syday-i István fia Domonkosnak Wereseghaz-i Lanchk fia Miklós elleni perében elengedi a felperesre kirótt 6 márkányi bírság kétharmadát”. Egy 1430-as határjárás szerint közelében volt Sárfő puszta, a Sárfő-patak mellett.Horváth Lajos 1976: Falvak hajdani sorsa III. Mitől puszta a puszta? Pest Megyi Hírlap 1976. június 6.
Veresegyház területe átlagosan valamivel kevesebb mint 6 ezer hold volt. Az 1788-ban mért adatok arányaikban az 1920-as évekig nem sokat változtak. Veresegyház tiszta magyar falu volt, földesura 3/4 részben a váci püspök, 1/4 részben a nagyváradi káptalan. Önálló pecséthasználata a XVII. század végétől van, 1876-ig hat különböző pecsétje ismert.
Neve Mai nevének eredetéhez két hagyomány is fűződik. A kettő közül kevésbé valószínű, hogy a tatárok elől a templomba menekülő, majd lemészárolt lakosok vérétől pirosló falakról kapta volna nevét a település. Az elfogadhatóbb magyarázat szerint a vakolatlan, vörös téglából épült temploma után hívják Veresegyháznak. A település nevével több alakban találkozhatunk: Vőrős Egyháza, Veres-Egyháza, Veresegyháza, Vorősegyháza, Vörös-Egy-Ház, Veres Egy Háza, Veresegyhaza, Wörösch-Egyhása, Veres Egyháza, Vörösegyháza. Érdekes névforma olvasható egy 1399. március 9-én Visegrádon kelt csonka nádori oklevélen: Weruseghaz. „Adoma szerént a helység hajdani neve Véresegyház volt”, utalva Szent László király Salamon ellen folytatott csatájára, valójában azonban a veres – azaz piros – melléknév és az egyház – vagyis templom – főnév összetételéből ered neve – mivel a régi, vakolatlan temploma vörös színű téglából épült.
A városrészek nevei Veresegyház (a központ a két főút kereszteződése és a vasúti átjáró között) Fővég Alvég Mézesvölgy Ivacsok Fenyvesliget Tópart Laposok Revetek Széchenyihegy Öreghegy Hegyek Harmatok Ligetek Táborhely Csonkás
Közélete +TelepülésvezetőkTanácselnökök1965–1990Pásztor BélaHazafias NépfrontPolgármesterek1990–1994Pásztor Bélafüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006független2006–2010független2010–2014független2014–2019független2019–2023függetlenHivataláról lemondott2023–2024Cserháti FerencfüggetlenIdőközi választás: 2023. május 21.2024–2112 Veresegyházért Egyesület
Pásztor Béla több mint 57 éves, folytonos településvezetői megbízatása nem csupán Magyarországon, hanem valószínűleg Európában is példa nélkül áll. A többszörösen veterán településvezető 2023. február közepén jelentette be, hogy csaknem 60 évi szolgálati idő után leköszönt posztjáról, ami miatt 2023. május 21-én időközi polgármester-választást kellett tartani a településen.
Népesség Veresegyház lakónépessége a 2022-es népszámlálás alapján 20 764 fő.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85,5%-a magyarnak, 0,8% cigánynak, 0,7% németnek, 0,5% románnak mondta magát (14,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 29,4%, református 13,5%, evangélikus 1,4%, görögkatolikus 0,6%, felekezeten kívüli 21,3% (31% nem nyilatkozott).Veresegyház Helységnévtár
2022-ben a lakosság 88,5%-a vallotta magát magyarnak, 0,9% németnek, 0,4% cigánynak, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% lengyelnek, horvátnak, görögnek, románnak, ruszinnak, szlováknak és szerbnek, 5,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 23,8% volt római katolikus, 11,3% református, 1,7% evangélikus, 1% görög katolikus, 0,1% ortodox, 2,1% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 16,8% felekezeten kívüli (42,4% nem válaszolt).Veresegyház Helységnévtár
Nevezetességei műemlék római katolikus templom: 1777-ben Migazzi Kristóf váci püspök építtette copf stílusban, tornyának homlokzatán is az ő neve s bíborosi címere látható. Híres félköríves szentélye, valamint XVIII. századi főoltárképe, amelyen Jézus elé egy gyermeket hoznak. a plébánia műemlék épülete és a tótól nem messze lévő kőkereszt, talapzatán Szűz Mária, Szent János evangélista és Mária Magdolna. római katolikus temető: 1806 és 1849 közötti vörös márvány sírkövek református templom: 1786-ban épült, féltve őrzött kincse az 1683-as óntányér, a száz évvel későbbi ónkehely és ónkanna, valamint az 1700-as réztányér. medve- és farkasmenhely, múzeumvasút és bányászati gyűjtemény Veresegyházi Termálfürdő Veres 1 Színház, Mézesvölgyi Nyár szabadtéri színházi fesztivál Szentlélek római katolikus templom 2016-ban épült, főként helyi összefogással
Veresegyházi múzeumvasút Városi Múzeum - Helytörténeti gyűjtemény Szabadidős és Gazdasági Innovációs Központ - Veresart galéria Tájház
Képgaléria
Testvérvárosai Schneeberg, Németország Atyha, Románia Sáró, Szlovákia Givat Shmuel, Izrael Ipolypásztó, Szlovákia
Kulturális kapcsolatot ápol Szlovákiában: Sáró, Nyitra, Ipolyság, Pozba, Ipolybalog, Párkány, Léva, Köbölkút, Ipolyszakállos, Ipolypásztó, Kürt, Szete, Lukanénye, Lontó, Ipolybél, Ipolynyék, Kisölved, Ipolynagyfalu, Zseliz, Béla, Bény
Romániában: Korond, Farkaslaka
Szerbiában: Kishegyes, Bácsfeketehegy
Ukrajnában: Csongor
Szakmai kapcsolattartás Franciaországban: Brumath
Dániában: Horsens
Izraelben: Givat Shmuel
Kínában: Xianning
Jegyzetek
Források Lea-Katharina Steller (Virághalmy Lea): Veresegyház (2005 január 26. In: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye (a Helytörténeti Műhely előadássorozata, 2004 december) Horváth Lajos: Veresegyház. Helytörténet és községrajz. Veresegyház, 1977. 251 p.
További információk Veresegyház Önkormányzatának honlapja Veresegyház Város Önkormányzatának hivatalos facebook oldala Veresegyház Római Katolikus Egyházközség honlapja Veresegyház az utazom.com honlapján Élni Veresegyházon Egyesület honlapja Veresegyház várossá nyilvánításának 10 éves évfordulója kapcsán készült dokumentumfilm ZENELIGET Alapítványi Óvoda és Családi Napközi - óvodás és bölcsődés gyerekek részére Veresegyház műemlékei Veresegyházi Helytörténeti Gyűjtemény Facebook-oldala
Kapcsolódó szócikkek Veresegyházi asszonykórus
Kategória:Magyarország városai Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései Kategória:Pest megye települései