Az Ed Wood (Ed Wood) Tim Burton 1994-ben bemutatott vígjátéka, Johnny Depp főszereplésével, mely Edward Davis Wood Jr. amerikai rendező életéről szól. A forgatókönyvet Rudolph Grey Nightmare of Ecstasy című könyvéből Scott Alexander és Larry Karaszewski írta.
Habár a film az amerikai jegypénztáraknál csak töredékét hozta vissza a költségvetésnek (5 millió dollár bevétel a 18 milliós költségekhez képest), a kritikusok nagyon jól fogadták, számos díjat nyert, így 2 Oscart, amelyből az egyiket Landau kapta. Azóta a nézők körében is klasszikussá vált.
Rövid történet Edward D. Wood Jr. (Johnny Depp) a hollywoodi filmtörténelem legemlékezetesebb negatív hőse. Következetesen végigvitte a "minden idők legrosszabb filmrendezője" szerepet, sőt forgatókönyveket is írt, színész és producer is volt egy személyben. A rendező élete által ihletett film bemutatja a rendező szabados, élvhajhász életét, a "B" kategóriás sci-fi történetek kiötlését és olcsó megvalósítását. Transzvesztita hajlamát és szánalmas barátságát az öregedő, hanyatló Lugosi Bélával (Martin Landau), a Drakula-filmek egykori magyar származású sztárjával.
Történet A film nyitánya, amint Wood egyik kollégája, a szélhámos Criswell (Jeffrey Jones) a Lugosi-féle Drakula öltözetben előbújik egy koporsóból. Wood Criswellt egyik filmjében is alkalmazta, amelyben egy nyitóbeszédet tartott a nézőknek, hihetővé kívánván tenni a filmet. Most Criswell Wood hihetetlen életéről szóló film megtekintésére invitálja a nézőt.
Ed egy kis színház bejáratánál várja a kritikusokat és az újságírókat, de senki sem jön drámainak szánt darabját megtekinteni, amely a békéről szól, s amelyben Ed barátnője Dolores Fuller (Sarah Jessica Parker) is szerepel két barátjával, Paul Marcóval (Max Casella) és Conrad Brooks-szal (Brent Hinkley). Az ováció elmarad, az újságban lesújtó vélemény olvasható, noha Ed pozitívan próbál hozzáállni a dologhoz.
Nyilvánvaló, hogy Ed tehetségtelen, de barátnője vigasztalja, hogy egyetlen kritika még nem lehet a vég, csakhogy Ed azonnali sikerre vágyik, mint Orson Welles.
Napközben Ed egy filmstúdiónál dolgozik, de csak jelentéktelen fizikai munkát végez, bár ezalatt megcsodálhatja a munkára készülő filmeseket, színészeket, jelmezeket. Egyik barátja műhelyében archiválásra váró anyagokat mutat, melyekből szerint nagyszerű filmet lehetne összevágni. A főnökségi irodában figyelmes lesz cseverésző titkárnőkre, akik egy transzvesztitáról készülő filmről beszélnek. Csak kevesen tudják, hogy Ednek is van hajlama a transzneműségre, ezért orozza el barátnője ruháit is. A hallottak nyomán ihlet ragadja meg a képzeletét…
Dolores titkárnői minőségben próbál barátjának valamiféle megbízatást szerezni. Felkeresik telefonon George Weiss filmproducert (Mike Starr), aki az említett férfi esetének megfilmesítésével foglalkozik. Wood úgy jelentkezik be nála, hogy ő a legalkalmasabb személy a rendezői feladatra, de Weiss csak anyagi célzatú, középszerű filmek forgalmazásával foglalkozik az igénytelen közönség számára. Ráadásul egy vita folytán akadozik a film kivitelezése. Wood hízelgő magatartással olcsó és megbízható munkaerőnek mutatkozik, aki a forgatókönyv megírását is vállalja. Weiss hitetlenkedik, mire Wood bevallja, hogy transzvesztita, s úgy érzi bele tudná élni magát a szituációba. De Weiss nem fogadja el a felajánlását, neki a pénz számít és négy nap alatt kell megcsinálni a filmet.
Ed egy temetkezési vállalat boltjában, egy koporsóban fekve látja meg nagy kedvencét, Lugosi Bélát. Lugosi egy Drakula turnéhoz keres magának megfelelő méretű koporsót. Ed bebókolja magát hozzá, hazaviszi rozzant Cadillac-jén. Lugosi már rég nem filmezett. Elbeszélget Eddel a régi idők klasszikus horrorjáról, még pár jó tanácsot is ad. Ed megkéri, hogy találkozzanak majd egy másik alkalommal…
Odahaza Ed elmeséli Doloresnek kivel futott össze, ám nem gyakorol rá nagy hatást. Lugosit a szakma és a közönség elfeledte. Lugosi és Ed a sztár régi filmjeit nézik, ahol felbukkan egy színésznő Vampira. Közben jelmezes gyerekeket ijesztegetnek.
Ed ismét felkeresi Weisst, akinél beajánlja Lugosit, akinek mindössze ezer dollárnyi fizetséget kell biztosítani. Weiss nehezen, de beleegyezik és szoros határidőt szab. Női irányultságú barátját, Bunny Breckinridge-t (Bill Murray) megkéri, hogy szerezzen be neki néhány transzvesztitát és transzszexuálist, mert realista filmet akar csinálni. Lugosi az Isten szerepét kapja, s minden apró mozzanatot megragad a beszélgetésükből, hogy a Glenn vagy Glenda című film sebtében megírandó forgatókönyvéhez felhasználhassa. A forgatókönyvet Dolores is olvassa, sőt felismeri magát az egyik női szereplőben. Ed bevallja neki, hogy ő lopja el a ruháit. Anyja lányt akart és gyerekkorában lányruhákba öltöztette, ezért lett nemi identitászavara. Dolores mélységesen csalódott, de Ed kérésére kötélnek áll.
Ed túl komolyan veszi a filmet, noha Weiss szigorú feltételeket szab. Úgy érzi, hogy egy megrendítő, korszakalkotó drámát fog alkotni. Tapasztalat és képzettség híján mindig csak egyetlen jelenetet vesznek fel, mert eleve tökéletesnek hiszi őket Ed, nem is készít alternatív felvételeket.
A film egyértelműen semmirevalónak ígérkezik, még Weiss sem tudja felfogni ezt a silányságot. Wood persze tényleg azt hiszi ő és stábja profi, magát Orson Welleshez méri. A forgatáson a sminkes meglátja Lugosi kezén a tűszúrások nyomait, amely rögvest megvilágítja azt a tényt, amit Ed pletykának gondolt sokáig: Lugosi drogfüggő. Az öreg színész Conrad miatt felbőszül, mert az szóba hozza Boris Karloffot, akit ő gyűlöl, míg Wood talpnyalással engeszteli ki. Ezután Lugosi drámai hangerővel előad egy értelmezhetetlen monológot.
A kópiát Ed Hollywoodba viszi egy nagy formátumú producernek, Feldmannak (Stanley DeSantis). Feldman megnézi a más filmekből is bevágott, ám teljesen funkciótlan filmkockákkal tarkított alkotást, melyről azt hisz, hogy az egyik kollégája hülye tréfája. Weiss csak Alabama, Indiana és Missouri területén adja le a filmet, de Kaliforniában és pláne Hollywoodban nem hajlandó, sőt közli Eddel, hogy nem akar többet vele dolgozni.
Ed, Dolores és Bunny egy pankrációt néznek éppen, mikor Bunny elújságolja, hogy Ed filmjének hatására eldöntötte, hogy végleg nővé operáltatja magát Mexikóban, majd feleségül megy Jean-Claude nevű francia szerelméhez. Edet lenyűgözi a nagydarab kopasz pankrátor, a svéd Tor Johnson (George Steele). A meccs után rögvest fel is keresi, szerepet kínálva neki Az atom arájában. Tor nem túlzottan intelligens, ámde szimpatikus és higgadt fickó, ezért eleget tesz a felkérésnek.
Egyik este telefonhívást kap Lugositól, aki a segítségét kéri barátjától. Ed az idős színészt a padlóján fekve találja, mellett egy injekciós tű. Lugosi bevallja, hogy morfium-metadol keverékkel lövi magát, helyzete már kilátástalan. Ed ígéretet tesz, hogy segít rajta.
Ed filmjeit senki nem akarja finanszírozni. Dolores szerint neki kell előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Ed szorgosan telefonálgat szponzorok után. Lugosi egy szégyenletes tévés szereplése után Ed összefut Criswellel, aki jóslatával traktálja az öreget, miszerint a következő filmje kirobbanó siker lesz. Edet lenyűgözi a jóslat, Criswell pedig italra invitálja, s elmondja Ednek, hogy amiket jósol valójában csak blöff. A titok a jó megjelenés, a hatásos szöveg és a külsőben, na és persze a laikusok hiszékenysége.
Criswell is bekapcsolódik a szponzorok keresésébe: Brown Derby nevű szórakozóhelyen előkelő személyiségeket próbálnak megnyerni maguknak hetvenezer dollár begyűjtése érdekében. Nem kap egy fillért sem. Egy bárban Ed találkozik Loretta Kinggel (Juliet Landau). Producerként mutatkozik be neki, a forgatókönyvét mutatja és támogatást kér, melyért cserébe a hölgy a női főszerepet kéri. Ezt Dolores nem tud megemészteni, s odahaza egy acélserpenyővel úgy fejbe dobja Edet.
Ed stáb ezúttal sem remekel. Az operatőr Billről (a filmben Harry, Norman Alden) ki is derül, hogy színvak. A forgatáson Tor és Lugosi összebarátkoznak. Lugosi ebben a filmben Dr. Eric Vornoffot, egy őrült tudóst játszik. Hamar kiderül, hogy nincs több pénz a film befejezésére. Loretta csupán 300 dollárt tudott befizetni. Hatvanezerre van szükség. Ed a Brown Derbyben összefut Vampirával (Lisa Marie). Ez a színésznő ráadásul jobban érdekli az embereket, csakhogy Vampira először nem veszi komolyan Ed filmjét.
Ed végül csak a McCoy húsfeldolgozó vállalattól kap pénzt melynek feltétele, hogy a tulajdonos beleszól a forgatókönyv megírásába és a főszerepet fiának Tonynak (Bill Cussack) kéri. Összhang nincs a forgatáson. A hiányosságok miatt Ed, Marco, Condrad, Tor és Criswell elosonnak egy kelléktárba, hogy ellopjanak egy gumipolipot, amellyel Lugosinak kell küzdenie egy hideg patakban. Lugosi kitart, mivel hivatásos színészként kötelességének érzi a feladat teljesítését, hálából Ed ír neki egy új zárószöveget.
A forgatás végeztével Ed estélyt rendez a stábnak a húsüzemben. Bunnyval nagyon szomorú, mert Jean-Claude meghalt autóbalesetben, a mexikói sebészről pedig kiderült, hogy csaló. A Bunny életét megmentő mexikói zenészek szórakoztatják résztvevőket. Ed vámpírfogú transzvesztita hastáncosnőnek beöltözve lép fel. Dolores megelégeli ezt és Eddel, hogy normális életre vágyik…
A csüggedt Wood ismét tesz egy kísérletet Vampira megnyerésére, aki udvariasan visszautasítja. Röviddel ezután ismét Lugosi keresi telefonon, szinte már haldokló hangon beszél. Lugosi saját élete kioltására készül, mert megvonták tőle a segélyt és félő, hogy a lakását is elveszti. Edet is megkéri, ám az lebeszéli erről. Megpróbál rehabilitációt kieszközölni, de nincs elég pénze. A kórházban megismerkedik Kathy O'Hara-val (Patricia Arquette), aki angórapulóvert visel, nyomban levéve Edet a lábáról. A lány később Lugosinak is hoz pár fekete kötött zoknit, majd Eddel randiznak. A lány előtt már nem akar titkolózni, beismeri ferde hajlamait. Kathy megértően fogadja.
Ed Lugosi kedvéért összehoz egy filmet, amit az öreg lakásánál forgatnak. Közben kijön A szörnyeteg arája (eredeti címe Bride of the monster, Magyarországon A szörnyeteg menyasszonya címmel mutatták be), a premierre Ed meghívja Vampirát is, aki a műsoraiban használt vámpíröltözékében jelenik meg. Ott van Kathy is. A moziban a filmet a nézők lehurrogják, Edet és társait megdobálják, kocsijukat darabokra szedik és őket is meg akarják támadni. Másnap Lugosi már jókedvűen emlékszik vissza a történtekre és tetszett neki Kathy a balhénál tanúsított vagányan viselkedése. Röviddel később Lugosi meghal. Kérésére abban a szaténköpenyben temetik el, amivel ő a legendás vámpírt játszotta.
Ed barátja halála miatt megtör, anyagi gondja lesznek, főbérlője Ed Reynolds (Clive Rosengren) is türelmetlen. Reynoldsróla baptista egyház tagja és filmet akarnak forgatni az apostolokról, de túl kevés a pénzük. Wood új lehetőséget lát és egy kommersz film készítésére tesz javaslatot, amellyel szert tehetnek bevételre saját filmes elképzeléseik megvalósításához. Felajánlja neki egyik forgatókönyvét a Sírrablók a világűrből megfilmesítését. Lugosit nem lehet feltámasztani a filmhez, de megvannak az archív felvételek és Wood úgy tervezi, hogy dublőrt használ. A baptisták is feltételt szabnak: a stáb tagjainak meg kell keresztelkedniük.
Az előkészületekben Kathy is segédkezik, ő csinálja az autófelnikből gyártott repülő csészealjakat. Paul Lugosi-dublőröket keres, Ed tökéletesítgeti a forgatókönyvet, szentül hiszi, hogy végre sztárrá avanzsálódik kompromisszumok nélkül. Vampirát időközben, ezért Kathy és Ed szerepet kínálnak neki, amit Vampira kelletlenül, de elfogad, viszont néma szerepet óhajt magának. Dr. Tom Mason (Ned Bellamy), Kathy csontkovácsa lesz Lugosi dublőrje, mert arccal egészen hasonlít rá.