A zoológiában a kannibalizmus olyan cselekedet, amely során egy egyed részben vagy egészben elfogyasztja a faja egy másik példányát. A kannibalizmus gyakori ökológiai kölcsönhatás az állatvilágban, és több mint 1500 faj esetében ismert példa az előfordulására (ez az adat 1981-ből származik és valószínűleg alábecsült érték).
Eltérően attól, ahogy korábban gondolták, a kannibalizmus nem csak rendkívüli élelemhiány vagy mesterséges körülmények esetén fordulhat elő, természetes körülmények között is megtörténik a különböző fajoknál. A tudósok igazolták, hogy a kannibalizmus a természetes életközösségekben mindenütt ismert. Különösen jellemző a vízi életközösségekre, melyekben az élőlények közel 90%-a valamikor az életciklusa során részt vesz a folyamatban. A kannibalizmus nem korlátozódik a húsevő fajokra, a növényevők és az üledékevők között is előfordul.
Szexuális kannibalizmus 333px|jobbra|bélyegkép|Egy nőstény imádkozó sáska (Stagmomantis carolina) felfalja a párját. Ennél a fajnál a szexuális kannibalizmus a nemek közötti találkozások közel egynegyedében fordul elő.
A szexuális kannibalizmus a kannibalizmus egyedi esete, melynél a nőstény egyed megöli és elfogyasztja ellenkező nemű fajtársát a párosodás előtt, alatt vagy után. Ritkább esetben előfordul, hogy a szerepek felcserélődnek. A szexuális kannibalizmust többek között feljegyezték a vöröshátú pók, a fekete özvegy pók, az imádkozó sáska és a skorpió nősténye esetében.
Méreten alapuló kannibalizmus A méreten alapuló kannibalizmus, mely esetében a nagyobb példány fogyasztja el kisebb fajtársát, jóval gyakrabban fordul elő. Az ilyen méreten alapuló populációknál a kannibalizmus az egyedpusztulás 8 (például a Belding-ürge esetében) – 95%-át (például a szitakötőlárvák esetében) okozhatja, tehát alapvető és fontos tényező a populáció és a közösségdinamika szemszögéből. A méreten alapuló kannibalizmus gyakran figyelhető meg a természetben a különféle taxonoknál.
Utódok elfogyasztása 200px|bélyegkép|jobbra|Egymással táplálkozó fonálférgek A kannibalizmus egy másik gyakori formája az utódokkal való táplálkozás, amikor a felnőttek saját fajuk utódait (néha a saját utódaikat) fogyasztják el.
Klasszikus példái között előfordul olyan, csimpánzokkal kapcsolatos eset, amelynél a felnőtt hímek csoportjai megtámadták és megették az utódokat, de a kannibalizmus e formája a macskákra, a kutyákra, a hörcsögökre, a páviánokra, a medvékre, az oroszlánokra, valamint a halak egyes fajtáira is jellemző.
A halaknál többnyire az alábbiak figyelhetők meg: az összes utód elfogyasztása, amikor a szülő valamennyi ivadékot megeszi az utódok egy részének elfogyasztása, például a kis géb (Potamoschistus minutus) képes a tojások 40%-át megenni anélkül, hogy a szaporodás sikerét csökkentené.
A mezőgazdasági területeken ismert tény, hogy a házi sertések képesek megenni a saját utódaikat, ami jelentősen hozzájárul a malacok elhullásához.
Méhen belüli kannibalizmus A méhen belüli kannibalizmus a húsevő fajoknál tapasztalható, melyeknél a megtermékenyítés során több embrió jön létre, de csak egy születik meg. A nagyobb vagy erősebb példány ugyanis képes kevésbé fejlett testvérével táplálkozni. Egyes esetekben a magzat fogyaszja el embrió testvérét (adelfofágia).
A tojásokkal szaporodó gerinceseknél a méhen belüli kannibalizmus megfelelője az oofágia, a tojásokkal való táplálkozás.
A méhen belüli kannibalizmus ismert a heringcápák és a foltos szalamandra esetében, de egyes csontos halaknál is előfordul. A karbon időszaki tengerimacska-alakúak közé tartozó Delphyodontos dacriformesről azt feltételezik, hogy szintén képes volt a kannibalizmus e formájára, az újszülöttek (vagy talán elvetélt példányok) éles fogai és a beleikben levő ürülék legalábbis erre enged következtetni.
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk
Magyar nyelven
Angol nyelven
Kategória:Zoológia Kategória:Etológia