A Blood on the Dance Floor (HIStory in the Mix) Michael Jackson 1997-ben megjelent remixalbuma. Az első öt szám kivételével az albumon a HIStory: Past, Present and Future című 1995-ös album remixei találhatóak (összesen nyolc remix). Jackson főleg az új dalok elkészítésében vállalt nagy szerepet, a remixeket mások készítették. Az új dalok szövegeinek témája többek között a paranoia és a drogfüggés.

Az albumot Jackson-albumhoz képest nem kísérte nagy reklámhadjárat, különösen az Egyesült Államokban, de megjelent róla két kislemez, három videóklip és egy rövidfilm, a Ghosts. Megjelenésekor az album vegyes kritikákat kapott, egyesek úgy érezték, Jackson már foglalkozott ezekkel a zenei témákkal, mások gyengének tartották a hangját. A kedvező kritikák Jackson zenéjét Marilyn Mansonéhoz és Trent Reznoréhoz hasonlították. Az azóta eltelt években egyre kedvezőbb kritikákat kap, a kritikusok úgy érzik, sikeresebb is lehetett volna, és a korabeli kritikusok nem a zenére, hanem az énekes magánéletére összpontosítottak.

Az albumból tíz év alatt hatmillió kelt el, ezzel ez minden idők legtöbb példányban elkelt remixalbuma.

Felvételek Az album akkor készült, amikor Jackson a világot járta a HIStory turnéval, így az egyes dalok különböző országokban születtek, többek közt Svédországban, Svájcban és Németországban.Lewis, p. 58 Az album öt, a HIStoryn megjelent dal – Scream, Money, 2 Bad, Stranger in Moscow, This Time Around, Earth Song, You Are Not Alone és HIStory – és öt új dalból – Blood on the Dance Floor, Morphine, Superfly Sister, Ghosts és Is It Scary – áll. Jackson mind az öt új dal írásában és produceri munkálataiban oroszlánrészt vállalt.Jackson, Michael. Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix borítófüzet. Sony BMG. p 2–7. Todd Terry remixelte a Stranger in Moscow-t, Jimmy Jam és Terry Lewis a Screamet (Scream Louder címmel), a The Fugees pedig együtt dolgozott Jacksonnal a címadó dalon és a 2 Bad remixén. Wyclef Jean, a The Fugees tagja így beszélt az MTV-nek erről: „Amikor először csináltunk egy remixet Michaelnek, szerette volna, ha készítünk még egyet.” Az együttes nagyon izgatott volt, amikor Jackson felhívta őket, hogy dolgozzanak együtt.

A Morphine című dalban szerepel egy hangrészlet a The Elephant Man című filmből, a Paramount Pictures engedélyével. Ebben a dalban Slash gitározik, aki már korábban is dolgozott együtt Michaellel. Andrae Crouch kórusa szintén hallható a dalban.Jackson, Michael. Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix borítófüzet. Sony BMG. p 4. A dal központi témája a drogfüggőség, amiből Jacksonnak nem sokkal korábban sikerült kilábalnia.

A Scream Louderben részletek hallhatóak a Sly & the Family Stone Thank You (Falettinme Be Mice Elf Agin) című dalából. (Michael egyébként nem az első Jackson testvér, aki ezt a dalt használja: Janet is felhasznál belőle egy részletet a Rhythm Nationben, LaToya pedig a Wild Side-ban.)

A 2 Bad Jackson 1982-es Beat It című slágeréből használ fel részletet. A dalban John Forté rappel, Wyclef Jean pedig gitározik.Jackson, Michael. Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix borítófüzet. Sony BMG. p 8.

Megjelentetése A 23 oldalas borítófüzetben szerepel a Blood on the Dance Floor, a Stranger in Moscow és a HIStory szövege, több kép a HIStory turnéról és a Ghosts című filmből, valamint Jackson köszönetnyilvánításai családja, barátai (többek között Elizabeth Taylor és Elton John), alkalmazottai és rajongói felé.Jackson, Michael. Blood on the Dance Floor: HIStory in the Mix borítófüzet. Sony BMG. p 18–21.

Az albumot 1997. május 20-án jelentette meg az Epic Records. Ugyanezen a napon jelent meg a HIStory on Film, Volume II, ami Jackson több videóklipjének és tévés koncertfelvételének a gyűjteménye az 1995–1997 közti időszakból. Jackson korábbi albumaihoz képest elenyésző reklámot kapott. A The New York Times az album amerikai népszerűsítését így jellemezte: „visszafogott”, „alig csap zajt” és „sok embert meghökkent”. Jackson kiadója, az Epic Records cáfolta a vádakat, hogy nem reklámozzák kellőképpen az albumot, és így nyilatkozott: „Teljes erővel támogatjuk az albumot... Michael az egyik szupersztárunk, és úgy is bánunk vele. Csak itt a nemzetközi népszerűsítésre összpontosítottunk.” A The New York Times elismerte, hogy világszerte nagyobb reklámot kap az album, mint az USA-ban. Az énekesnek már nem volt szüksége az amerikai piacra ahhoz, hogy sikeres legyen: 1997 júniusára addigi albumaiból már csak minden tizediket az Államokban adták el.

Az album népszerűsítésének részeként az énekes a cannes-i fesztiválon bemutatta Ghosts című rövidfilmjét, ami az Egyesült Államokban 1996 októberében jelent meg a mozikban, az Egyesült Királyságban pedig az Odeon Leicester Square filmszínházban mutatták be 1997 májusában. A világ legtöbb országában megjelent videókazettán. A filmet Jackson és Stephen King írta, és Stan Winston rendezte, története többé-kevésbé Jackson 1993-as gyermekmolesztálási botrányán alapul és azon, amit az énekes ekkoriban érzett. A filmben a Maestrót, akit Jackson alakít, csaknem kiüldözik egy városból a polgármester vezetésével, aki hasonlít az őt vádló ügyészre, Tom Sneddonra. A film vizuálisan hasonló a Thriller videóklipjéhez; sok benne a speciális effektus. A filmben több dal is elhangzik a HIStory és a Blood on the Dance Floor albumokból, és ezek videóklipjeiből is láthatóak részletek. A Ghosts harmincnyolc perces hosszával bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ leghosszabb videóklipje. Elnyerte a Bob Fosse-díjat legjobb videóklip-koreográfia kategóriában.George, p. 48–50Taraborrelli 610–611Lewis, p. 125–126Guinness World Records 2004

Számlista

Helyezések OrszágLegfelső helyezésAusztria2Ausztrália2Belgium (Vl)1Belgium (Wa)2Egyesült Királyság1Finnország3Franciaország1Norvégia2Svájc2Svédország4USA24George, p. 51Új-Zéland1

Közreműködők

Blood on the Dance Floor Zene és szöveg: Michael Jackson és Teddy Riley Producer: Michael Jackson és Teddy Riley Hangmérnök: Teddy Riley, Dave Way és Mick Guzauski Keverés: Mick Guzauski

Morphine Zene és szöveg: Michael Jackson Producer: Michael Jackson Hangmérnök: Keith Cohen, Eddie DeLena, Mick Guzauski és Tim Boyle Keverés: Keith Cohen

Ghosts Zene és szöveg: Michael Jackson és Teddy Riley Producer. Michael Jackson és Teddy Riley Hangmérnök: Teddy Riley és Eddie DeLena Keverés: Dave Way

Is It Scary Zene és szöveg: Michael Jackson, James Harris III és Terry Lewis Producer: Jimmy Jam & Terry Lewis és Michael Jackson Elrendezés: Michael Jackson, Jimmy Jam és Terry Lewis Felvételek: Steve Hodge Keverés: Steve Hodge

Superfly Sister Szöveg: Michael Jackson Zene: Michael Jackson és Bryan Loren Producer: Michael Jackson Elrendezés: Michael Jackson és Bryan Loren Felvételek: Richard Cottrell és Dave Way

Scream Louder (Flyte Tyme Remix) Zene és szöveg: James Harris III and Terry Lewis, Michael Jackson és Janet Jackson Producer: Jimmy Jam & Terry Lewis, Michael Jackson és Janet Jackson További produkció és remix: Jimmy Jam & Terry Lewis

Money (Fire Island Radio Edit) Zene és szöveg: Michael Jackson Producer: Michael Jackson Remix és további produkció: Terry Farley & Pete Heller Hangmérnök: Gary Wilkinson

Earth Song (Hani’s Club Experience) Zene és szöveg: Michael Jackson Producer: Michael Jackson, Bill Bottrell és David Foster Remix: Hani Vágás: Vlado Meller és Frank Ceraolo

2 Bad (Refugee Camp Mix) Szöveg: Michael Jackson Zene: Bruce Swedien, Rene és Dallas Austin Producer: Michael Jackson, Jimmy Jam és Terry Lewis Remix: Wyclef Jean További produkció: Te-Bass és Pras Rap: John Forte Gitár: Wyclef Jean Basszus: Te-Bass Keverés, hangmérnök: Warren Riker

Stranger in Moscow (Tee’s In-House Club Mix) Zene és szöveg: Michael Jackson Producer: Michael Jackson További produkció és remix: Todd Terry Hangmérnök: Bill Klatt Vágás: Matthias Heilbronn

This Time Around (D.M. Radio Mix) Szöveg: Michael Jackson Zene: Dallas Austin Producer: Dallas Austin és Michael Jackson Remix és további produkció: David Morales Hangmérnök: David Sussman Billentyűk: Satoshi Tomiie és Joe Moskowitz Dudák: Paul Sharipo & Company

You Are Not Alone (Classic Club Mix) Zene és szöveg: R. Kelly Producer: R. Kelly és Michael Jackson Remix: Frankie Knuckles További produkció: Frankie Knuckles és Satoshi Tomiie Hangmérnök: John Poppo Billentyűprogramozás: Terry Burrus

HIStory (Tony Moran’s HIStory Lesson) Zene és szöveg: Michael Jackson, James Harris III és Terry Lewis Producer: Michael Jackson, Jimmy Jam és Terry Lewis Remix: Tony Moran További produkció: Tony Moran és Bob Rosa Keverés: Bob Rosa Hangmérnök: Tony Coluccio Programozás: Tony Coluccio és Giuseppe D.

Jegyzetek

Források George, Nelson (2004). Michael Jackson: The Ultimate Collection booklet. Sony BMG

Kategória:Michael Jackson-albumok Kategória:Remixalbumok Kategória:Epic Records-albumok Kategória:1997 nagylemezei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői