Az AC Horsens, teljes nevén Alliance Club Horsens egy dán labdarúgócsapat. A klubot 1994-ben alapították, miután a Horsens fS-be beolvadt az FC Horsens, amely további két klub, a Dagnæs IF és a Boldklubben 1940 fúziójából jött létre.
Története
A klub első évében, 1994-ben, hatodik helyen végzett a másodosztályban, így rájátszást vívhatott a feljutásért.Klubhistorie , AC Horsens Mivel a csapatnak a rájátszásban a tizennégyből csak két meccset sikerült megnyernie, a feljutást végül nem sikerült kivívni.Danmarksturneringen 1993-94 , Peders Fodboldstatistik
Ez egy egyszeri eredmény volt a klub számára, ugyanis a következő szezonban visszacsúszott a harmadosztályba, ahonnan csak két év múlva sikerült visszajutnia.Danmarksturneringen 1994-95 , Peders FodboldstatistikDanmarksturneringen 1995-96 , Peders FodboldstatistikDanmarksturneringen 1996-97 , Peders Fodboldstatistik
Az 1997-98-as szezontól kezdődően stabilizálódott a helyzet, ekkor szilárdította meg helyét a másodosztályban.Danmarksturneringen 1997-98 , Peders Fodboldstatistik Legjobb eredménye a feljutás majdnem kivívása volt, öt éven keresztül épphogy lecsúszott róla.
2001 júliusában a korábbi válogatott Kent Nielsen érkezett vezetőedzőnek. A 2002-03-as szezon sokáig nem ment túl jól, a téli szünetkor a Horsens kieső helyen állt. Egy jó tavasszal a gárda végül a tizenegyedik helyig kapaszkodott fel.Danmarksturneringen 2002-03 , Peders Fodboldstatistik A következő idény első fele fantasztikusan sikerült, félidőben a Horsens vezette a bajnokságot. Egy gyengébb tavasznak köszönhetően viszont megelőzte a Silkeborg és a Randers is, így, 4 ponttal, ismét lemaradt az első osztályú tagságot jelentő helyek valamelyikéről.Danmarksturneringen 2003-04 , Peders Fodboldstatistik
A régóta áhított feljutást a 2004-05-ös szezonban sikerült kivívni.Danmarksturneringen 2004-05 , Peders Fodboldstatistik
A Horsens első szezonjában elhíresült kiváló védekezéséről, ezenkívül a kiesést is sikerült elkerülni, a tizedik lett a csapat. A 33 meccsből 13 döntetlennel végződött, ebből nyolc eredménye 0–0 volt. A Horsens a szezont mindössze 41 kapott góllal zárta, ez az első három helyezett mutatójánál is jobb volt.SAS Ligaen 2005-06 , Haslund.info
Az ACH egészen a 2008-09-es szezonig maradt az első osztályban, ekkor esett ki.
2012-ben ismét feljutott, de rögtön kiesett.
Jelenlegi keret 2020. október 7-i állapotnak megfelelően.AC Horsens squad , achorsens.dk
Ismertebb játékosok
Claus Olesen (GK) Jan Abrahamsen (MF) Jimmy Mørup (DF) Lars Kjer (MF) Ken Martin (DF) Torben Jacobsen (DF) Thomas Vestmark (DF) Henrik Jespersen (MF) Jacob Rasmussen (MF) Kenneth Olsen (MF) Ole Mortensen (MF) Morten Bech (MF) Simon Elbæk Jensen (FW) Søren Borup (FW) Christoffer R. Olsen (DF) Fatih Yüksek (DF) Johnny Tveen Jensen (FW) David Roest (DF) Jerry Brown (FW) John Dyring (MF) Jonas Truelsen (MF) Frank Nielsen (MF) Steen Olsen (FW) Henrik Ravn (FW) Jørgen Grønlund (MF) Jan Allan Müller (FW) Henrik Jensen (GK) Jens Erik Rasmussen (MF) Tony Henriksen (GK) Stefan Jensen (GK) Kenneth Krabbe (DF) Lars Pagh (MF) Johan Byrial Hansen (DF) Michael Blom Ulrich Elkjær (GK) Søren Skovsbøl (MF) Kenneth Merrild (GK) Jakub Siwierski (GK) Peter Skjøth (FW) Jacob Fynboe (MF) Lars Holm (FW) Steven McDermott (MF) Kim Mortensen (MF) Jan Mortensen (MF) Mik Gertsen (MF) Nikolaj Rasmussen (FW) Daniel Kümmel (FW) Karsten Pedersen (FW) Kolja Afriyie (DF) Claus Bech Jørgensen (FW) Besart Berisha (FW) Blerim Rrustemi (DF) Jesper Stücker (MF) Ulrik Kristensen (FW) Lars Olesen (DF) Søren Holdgaard (DF) Martin Jensen (DF) Lasse Lauth (MF) Claus Troelsen (FW) Lasse Holmgaard (MF) Brian Priske (DF) Anders Rasmussen (GK) Simon Kjær (DF) Abdul Sule (FW) Frank Nielsen Jørn Simmenæs Jacob Gregersen Glenn Jørgensen Bent Åmand Kaj Huttel Michael Kvist (FW) Jesper Højlund Anders Jensen Morten Randløv (DF) Anders Mandrup (FW) Mikael Knudsen (DF) Anders Nordstrøm (MF) Martin Henriksen (DF) Hans Mathiesen (MF) Steffen Ernemann (MF) Martin Halle (DF)
Bajnokság: Bronzérmes (1): 1967 (Horsens FS néven)
Kupa: Döntős (1): 2011-12 Elődöntős (3): 1956-57, 1969-70 (Horsens FS néven), 2004-05
A legutóbbi szezonok
{|class="wikitable" |-bgcolor="#efefef" ! Szezon ! ! Poz. ! Mérk. ! Gy ! D ! V ! RG ! KG ! P !Kupa !Megjegyzés |- |1994 tavasz |QL |align=right bgcolor=red |8 |align=right|14||align=right|2||align=right|4||align=right|8 |align=right|14||align=right|30||align=right|11 ||Nem vett részt |Kiesett |- |1994 ősz |1D |align=right|10 |align=right|18||align=right|1||align=right|6||align=right|11 |align=right|15||align=right|50||align=right|8 |rowspan=2|3. kör
|1995 tavasz |1D |align=right bgcolor=red|8 |align=right|14||align=right|3||align=right|6||align=right|5 |align=right|15||align=right|26||align=right|12 |Kiesett |- |1995 ősz |2D |align=right|6 |align=right|14||align=right|5||align=right|3||align=right|6 |align=right|27||align=right|29||align=right|18 |rowspan=2|4. kör
|1996 tavasz |2D |align=right|3 |align=right|14||align=right|6||align=right|6||align=right|2 |align=right|27||align=right|14||align=right|24
|1996 ősz |2D |align=right|1 |align=right|14||align=right|9||align=right|2||align=right|3 |align=right|35||align=right|22||align=right|29 |rowspan=2|2. kör
|1997 tavasz |2D |align=right bgcolor=lime|2 |align=right|14||align=right|8||align=right|4||align=right|2 |align=right|32||align=right|10||align=right|28 |promoted |- |1997-1998 |1D |align=right|5 |align=right|30||align=right|12||align=right|8||align=right|10 |align=right|49||align=right|44||align=right|44 ||4. kör
|1998-1999Danmarksturneringen 1998-99 , Peders Fodboldstatistik |1D |align=right|6 |align=right|30||align=right|13||align=right|5||align=right|12 |align=right|47||align=right|44||align=right|44 ||4. kör
|1999-2000Danmarksturneringen 1999-00 , Peders Fodboldstatistik |1D |align=right|5 |align=right|30||align=right|14||align=right|8||align=right|8 |align=right|57||align=right|31||align=right|50 ||4. kör
|2000-2001Danmarksturneringen 2000-01 , Peders Fodboldstatistik |1D |align=right|7 |align=right|30||align=right|11||align=right|10||align=right|9 |align=right|41||align=right|38||align=right|43 ||5. kör
|2001-2002Danmarksturneringen 2001-02 , Peders Fodboldstatistik |1D |align=right|7 |align=right|30||align=right|12||align=right|8||align=right|10 |align=right|39||align=right|31||align=right|44 ||3. kör
|2002-2003 |1D |align=right|11 |align=right|30||align=right|9||align=right|9||align=right|12 |align=right|45||align=right|49||align=right|36 ||3. kör
|2003-2004 |1D |align=right|3 |align=right|30||align=right|19||align=right|5||align=right|6 |align=right|50||align=right|26||align=right|62 ||Negyeddöntő
|2004-2005 |1D |align=right bgcolor=lime|2 |align=right|30||align=right|19||align=right|6||align=right|5 |align=right|51||align=right|23||align=right|63 |bgcolor=cc9966|Elődöntő |Feljutott |- |2005-2006 |SL |align=right |10 |align=right|33||align=right|8||align=right|13||align=right|12 |align=right|29||align=right|41||align=right|37 ||5. kör
|2006-2007SAS Ligaen 2006-07 , Haslund.info |SL |align=right |10 |align=right|33||align=right|6||align=right|10||align=right|17 |align=right|29||align=right|53||align=right|28 ||Negyeddöntő
|2007-2008SAS Ligaen 2007-08 , Haslund.info |SL |align=right |5 |align=right|33||align=right|14||align=right|10||align=right|9 |align=right|47||align=right|43||align=right|52 ||3. kör
|2008-2009 |SL |align=right |12 |align=right|33||align=right|5||align=right|9||align=right|19 |align=right|35||align=right|58||align=right|24 ||3. kör |Kiesett
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Hivatalos weboldal Fanklubben Den Gule Fare – Hivatalos rajongói oldal De Gule Bønder – Nem hivatalos rajongói oldal AC Horsens Fanz – Nem hivatalos rajongói oldal ac-fan.dk – Hírek
Kategória:Dán labdarúgócsapatok Kategória:1994-ben alapított labdarúgócsapatok