Aojama Hirosi, nyugaton Hiroshi Aoyama (Icsihara, 1981. október 25. –) japán motorversenyző, jelenleg a MotoGP királykategóriájának a tagja. Testvére, Súhei szintén motorversenyző.

Karrierje Kezdetek

Karrierjét ugyancsak a 250-esek között kezdte 2000-ben, szabadkártyásként. Sokáig csak a japán versenyeken indult, ezeken a szabadkártyásoktól szokatlan módon rendkívül jól szerepelt, 2003-ban a dobogóra is felállhatott, második lett.

250 cm³

2004-ben immár teljes szezonra szóló szerződést kapott a Hondától. Első évében legjobb eredménye két harmadik hely volt. 2005-ben megszerezte első győzelmét, a hazai pályán, Motegiben.

2006-ban a KTM-hez szerződött, ahol első évében két győzelmet szerzett, a gyár első két győzelmét ebben a géposztályban. Az év végén, hasonlóan 2005-höz, ismét negyedik lett. 2007-ben hatodik lett, az évad során újabb két futamot nyert meg. 2008-ban ismét KTM-mel versenyzett, azonban ebben az évben egyszer sem sikerült győznie. Legjobb eredménye egy malajziai második hely volt, ahol a pole pozíciót is megszerezte.

2009-re, a KTM 250 köbcentiméteres géposztályból való kiválásával visszatért a Hondához, a Team Scot szatellit csapathoz, a nagy rivális Takahasi helyére, aki a MotoGP-ben folytatta. A többi motorhoz képest elavult Hondával (a Honda a többi csapathoz képest bő egyéves lemaradásban volt) kiválóan teljesített, folyamatos kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően megszerezte a világbajnoki címet a jobb motorokkal rendelkező, ám többször is versenyeket feladni kényszerülő Héctor Barberá, Marco Simoncelli és Álvaro Bautista előtt.

MotoGP

A MotoGP-be 2010-re került fel, csapata az Interwetten Racing volt. A viszonylag gyenge motorral azokon a versenyeken, amelyeken elindult, az összesen pontszerzőként intették le. Legjobb eredménye egy hetedik hely volt, ezen kívül nem sikerült bekerülnie a legjobb 10-be egyetlen nagydíjon sem. Az évad során hat versenyt is ki kellett hagynia egy Silverstone-ban összeszedett csigolyatörés miatt.

2011-re a Gresini Racing szerződtette, ahol félig gyári körülmények között dolgozhatott csapattársával, Simoncellivel. Ebben az évben eredményei már jelentősen javultak. Az évad második versenyén, Spanyolországban például negyedik is volt, az egész évet figyelembe véve pedig közel duplaannyi pontot szerzett, mint egy szezonnal korábban. Az utolsó előtti versenyen, Malajziában csapattársával, Marco Simoncellivel történt a szezont beárnyékoló halálos baleset.

2012-ben mindössze egy futamon vett részt, az Avintia Racing a szezonzáró valenciai versenyen adott neki lehetőséget. 2013-ban visszatért teljes szezonra, azonban az Avintia motorjában és Aojama eredményeiben nem volt túl sok köszönet. A tizennyolc futamból mindössze hatszor, vagyis csak a versenyek egyharmadán tudott pontot szerezni, és ezeken sem fért be egyszer sem a legjobb tíz közé, legjobb eredménye egy malajziai tizenegyedik hely volt. A kimondottan gyenge idény után Aojama 2014-re a Gresini Racing csapatához szerződött. Az év során rendkívül kiegyensúlyozottan teljesített, és minden futamon célba is tudott érni. Egy kivételével a pontszerzés is minden alkalommal összejött, az összképbe egy hollandiai tizenhatodik hely rondít bele. 2015-ben három futamon helyettesítette a sérült Dani Pedrosát, immár a Honda gyári csapatának tesztpilótájaként.

Superbike

2012-ben a teljes szezont a Superbike-világbajnokságban töltötte, egy Honda nyergében, a Ten Kate Racing színeiben. A szériamotorokra történő váltás nem sikerült igazán jól Aojamának, ugyanis legjobb eredménye mindössze két nyolcadik hely volt, év végén pedig hatvanegy és fél pontja csak a tizennyolcadik helyre volt elég.

Statisztika

SzezonGéposztályMotorVersenyekGyőzelemDobogóPoleL.körPontPoz.VB 2000 250 cm³ Honda 1 0 0 0 1 8 28. - 2001 250 cm³ Honda 2 0 0 0 0 3 28. - 2002 250 cm³ Honda 2 0 0 0 0 9 27. - 2003 250 cm³ Honda 2 0 1 1 1 31 15. - 2004 250 cm³ Honda RS250RW 16 0 2 0 0 128 6. - 2005 250 cm³ Honda RS250RW 16 1 4 2 0 180 4. - 2006 250 cm³ KTM 16 2 7 1 4 193 4. - 2007 250 cm³ KTM 250 FPR 17 2 4 1 2 160 6. - 2008 250 cm³ KTM 250 FPR 16 0 2 1 0 139 7. - 2009 250 cm³ Honda RS250RW 16 4 7 2 4 261 1. 1 2010 MotoGP Honda RC212V 12 0 0 0 0 53 15. – 2011 MotoGP Honda RC212V 17 0 0 0 0 98 10. – 2012 MotoGP BQR-Kawasaki 1 0 0 0 0 3 25. – 2013 MotoGP FTR-Kawasaki 16 0 0 0 0 13 20. – 2014 MotoGP Honda RCV1000R 18 0 0 0 0 68 14. – 2015 MotoGP Honda RC213V 3 0 0 0 0 5* 23.* – Összesen 171 9 27 8 11 1352 1

Teljes MotoGP-eredménylistája

Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 2000 250 cm³ Honda RSA MAL JPN SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR VAL BRA PAC 8 AUS 28. 8 2001 250 cm³ Honda JPN 13 RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR VAL PAC 21 AUS MAL BRA 28. 3 2002 250 cm³ Honda JPN 12 RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR BRA PAC 11 MAL AUS VAL 27. 9 2003 250 cm³ Honda JPN 2 RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR BRA PAC 5 MAL AUS VAL 15. 31 2004 250 cm³ Honda RSA 11 SPA Ret FRA 4 ITA 9 CAT 6 NED 10 BRA 6 GER 4 GBR 9 CZE 7 POR 9 JPN 3 QAT 3 MAL Ret AUS 7 VAL DSQ 6. 128 2005 250 cm³ Honda SPA Ret POR 6 CHN 3 FRA 6 ITA 7 CAT 4 NED 4 GBR Ret GER 3 CZE 5 JPN 1 MAL 5 QAT 6 AUS 6 TUR 3 VAL 6 4. 180 2006 250 cm³ KTM SPA 6 QAT 5 TUR 1 CHN 3 FRA 4 ITA Ret CAT 6 NED 9 GBR 3 GER 8 CZE 3 MAL Ret AUS 3 JPN 1 POR 2 VAL Ret 4. 193 2007 250 cm³ KTM QAT Ret SPA 6 TUR Ret CHN 9 FRA Ret ITA 21 CAT 7 GBR 3 NED 5 GER 1 CZE 6 RSM 2 POR Ret JPN 8 AUS 4 MAL 1 VAL 10 6. 160 2008 250 cm³ KTM QAT 16 SPA 4 POR 5 CHN 2 FRA 7 ITA 8 CAT 7 GBR 6 NED 6 GER 8 CZE 13 SMR Ret IND C JPN 9 AUS Ret MAL 2 VAL 5 7. 139 2009 250 cm³ Honda QAT 4 JPN 2 SPA1 FRA 8 ITA6 CAT2 NED1 GER4 GBR1 CZE4 IND2 SMR4 POR4 AUS7 MAL1 VAL7 1. 261 2010 MotoGP Yamaha QAT10 SPA14 FRA11 ITA11 GBRDNS NED CAT GER USA CZE IND12 SMR12 ARA13 JPN10 MAL7 AUS13 POR12 VAL14 15. 53 2011 MotoGP Honda QAT10 SPA4 POR7 FRA8 CATRet GBR9 NED8 ITA11 GER15 USA10 CZE9 IND9 RSM11 ARA11 JPN9 AUSRet MALC VAL12 10. 98 2012 MotoGP BQR QAT SPA POR FRA CAT GBR NED GER ITA USA IND CZE RSM ARA JPN MAL AUS VAL13 25. 3 2013 MotoGP FTR QAT15 AME17 SPA18 FRA19 ITARet CATWD NED GER17 USA16 IND15 CZE14 GBR18 RSM14 ARA14 MAL11 AUS20 JPN17 VAL16 20. 13 2014 MotoGP Honda QAT11 AME12 ARG10 SPA12 FRA14 ITA14 CAT15 NED16 GER12 IND10 CZE13 GBR14 RSM12 ARA8 JPN13 AUS8 MAL11 VAL15 14. 68 2015 MotoGP Honda QAT AME11 ARGRet SPARet FRA ITA CAT NED GER IND CZE GBR RSM ARA JPN AUS MAL VAL 23.* 5*

Teljes Superbike-eredménylistája

Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Poz. Pont V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 2012 Honda AUS8 AUS9 ITA18 ITARet NED12 NED13 ITAC ITA11 EUR17 EUR10 USA17 USARet SMR16 SMR12 SPA14 SPA15 CZERet CZERet GBR13 GBR14 RUS13 RUSRet GER10 GER15 POR8 PORRet FRARet FRA14 18. 61,5

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldala

Kategória:Japán motorversenyzők Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:Élő személyek