Hugo Lloris (Nizza, 1986. december 26. –) francia válogatott világbajnok labdarúgó, az amerikai Los Angeles FC kapusa.

Pályafutása A Szülővárosában található OGC Nice-ben kezdett el futballozni. Három évig a tartalékcsapatban védett, majd átkerült a felnőtt kerethez, ahol megkapta az 1-es mezt. A Ligue 1-ben 2006. március 18-án debütált. Ekkor 19 éves volt. A következő idényben már ő számított az első számú kapusnak és ennek megfelelően végig védte a szezont. 37 mérkőzésen szerepelt és ebből 13 alkalommal nem kapott gólt. Ez felkeltette néhány klub érdeklődését a fiatal kapus iránt.

Olympique Lyon 2008. nyarán igazolt a francia sztárcsapathoz. Többek között meg akarta szerezni az AC Milan Dida pótlására és a Tottenham Hotspur is akik Paul Robinson helyettesítésére szánták. Az Olympique Lyon-ban a távozó Grégory Coupet utódát látták benne. A franciák végül 8,5 millió euróért igazolták le és azzal a kikötéssel, hogy ő lesz az első számú kapus. Az AC Milan-nál ezt nem tudták garantálni neki. Új csapatában a 2008–09-es idényben mutatkozott be egy Toulouse elleni mérkőzésen, ahol 3-0-ra győztek. Habár a Lyon nem nyerte meg a bajnokságot, a fiatal kapust választották a liga legjobbjának és az év csapatába is bekerült.

A válogatottban Először 2008 február 6-án kapott meghívót a válogatottba egy Spanyolország elleni mérkőzésre. Első mérkőzését 2008 november 19-én játszotta, ahol 0-0-s döntetlent játszottak Uruguay-jal. A 2010-es Dél-afrikai világbajnokságon ő volt a francia válogatott első számú kapusa, de a franciák csúnyán leszerepeltek a VB-n mindössze 1 rúgott góllal és 1 ponttal kiestek a csoportkörben.

2023 januárjában vonult vissza a válogatottól.

Sikerei, díjai Klub Lyon Coupe de France : 2011—2012 Trophée des Champions : 2012

Válogatott U19-es Eb : 2005 Európa-bajnokság döntős:2016 Világbajnokság győztes:2018

Egyéni Ligue 1 Az év kapusa: 2008–2009, 2009–2010, 2011–2012 Ligue 1 Az év csapatában : 2008–2009, 2009–2010, 2011–2012 Hónap játékosa: 2009. szeptember Statisztikái Klubcsapatokban 2022. november 12-én frissítve

Klub SzezonBajnokság Nemzeti kupaLigakupa Európai EgyébÖsszesen Pályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokNice B2004–05120————1202005–0680————80összesen20000000000200Nice2005–2006500050——1002006–20073700000——3702007–20083000000——300Összesen 72000500000770Lyon2008–09350200080104602009–103602000140—5202010–11370200080—4702011–12 360301080—4802012–13 200000000020Összesen 14609010380101950Tottenham Hotspur2012–13270001050—3302013–14 370101060—4502014–15 350001080—4402015–16 370000090—4602016–17340100080—4302017–18360000070—4302018–193300000110—4402019–20210200040—2702020–21380104050—4802021–22380202010—4302022–23150000060—210Összesen35107090700—4370Karrier összesen58901801701100207360

A válogatottban 2022. december 18-án frissítve.

Nemzeti Évek Pályára lépések Gólok Franciaország 2008 1 0 2009 7 0 2010 11 0 2011 11 0 2012 13 0 2013 11 0 2014 11 0 2015 7 0 2016 13 0 2017 9 0 2018 14 0 2019 6 0 2020 6 0 2021 16 0 2022 9 0 Összesen 145 0

Jegyzetek

Források

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Az OGC Nice labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:A Tottenham labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Los Angeles FC labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A Becsületrend lovagjai