Berenice (Bérénice) Jean Racine drámája, bemutatva 1670. november 21., Bourgogne-palota, Párizs.
A drámáról
A Britannicus c. drámával korántsem zárult le Racine drámaírói pályafutása, a következő évben ismét az ókori Rómából merít történetet, melyet Berenice c. drámájában dolgoz fel, Titus római császár és egy palesztinai királynő, Berenice beteljesíthetetlen szerelmi történetét. Titusnak és Berenice-nek kölcsönösen le kell mondaniok az egymás iránti szerelemről, mivel római császár idegen királynőtA hangsúly nem az idegenen van, mint oly sokan hiszik, hanem a királynőn, a királyokat elűző Róma nem fogad el királynőt. Lásd Kardos László (szerk.) (1978). Világirodalom II. Budapest, ELTE 189. nem vehet feleségül. Mindenki megszegheti a szabályt Rómában, de a császár nem.
Racine igazán lírai hangvételű munkája e dráma. Nincs erőszakos cselekmény, a kötelesség, a szenvedély és az akarat vívja tragikus harcát. Titus: “Nagyságom unt rabságát, ugye, szánja? Én a világ ura vagyok s legfőbb szabálya. Királyokat teremt s megint ledönt kezem, S szívemmel szabadon nem rendelkezhetem.”Jean Racine összes drámái. i. m. 364., ford. Vas István.
A drámát 1670. november 21-én mutatták be, egész könyvet is írtak e dráma ellen mindjárt bemutatásakor, hogy ti. a szerkezete nem szabályos, stb. A sok kritika még inkább felhívta a figyelmet a Racine darabokra, s nagy sikerrel játszották azokat.
Jegyzetek
Források
Jean Racine összes drámái. Budapest, Magyar Helikon, 1963. Berenice lásd 331-394.
Kapcsolódó szócikkek Jean Racine
Kategória:Jean Racine drámái