A Zalaegerszegi TE–Manchester United UEFA-bajnokok ligája-selejtező 2002. augusztus 14-én került megrendezésre a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. A mérkőzést a 2002-es magyar bajnok ZTE és a 2002-es angol bajnoki bronzérmes Manchester United játszotta az UEFA-bajnokok ligája 2002–2003-as kiírásának harmadik selejtezőkörében. A találkozót végül a Zalaegerszeg nyerte 1–0-ra Koplárovics Béla góljával.
Előzmények A Zalaegerszeg a 2001–2002-es szezonban története során először nyerte meg a magyar bajnoki címet. A bajnoki címvédőként indulási jogot szerzett az UEFA-bajnokok ligája selejtezőjének 2. fordulójában. Európai kupaújoncként a 2. selejtezőkörben a horvát NK Zagreb csapata ellen 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal jutott tovább a 3. selejtezőfordulóba.
A Manchester United az angol bajnokság harmadik helyén végzett az Arsenal és a Liverpool mögött. Bajnoki helyezése az UEFA-bajnokok ligája 3. selejtezőkörébe biztosított indulást.
A találkozó helyszínének a Puskás Stadiont választották, noha az előző hazai bajnokok ligája-selejtezőt az Üllői úti stadionban rendezték. Lang József, a ZTE akkori elnöke elmondta, hogy a döntésre két ok miatt került sor: a mérkőzés napját követően a Ferencvárosi TC selejtezőt játszott az UEFA-kupa 2002–2003-as kiírásában az AÉ Lemeszú ellen, és edzéslehetőséget kellett biztosítani a ciprusiaknak. A választás másik oka az volt, hogy a Puskás Ferenc Stadion több néző befogadására alkalmas.
A mérkőzés összefoglalója A mérkőzés játékvezetője a német Wolfgang Stark volt. A találkozó 4. percében Ole Gunnar Solskjær kapufát lőtt. Már hat perc elteltével cserét kellett végrehajtania a Manchester Unitednek: a megsérülő Wes Brown helyett Phil Neville lépett pályára. Az első félidő végén egyperces hosszabbítást rendelt el Stark, végül gólnélküli döntetlennel ért véget az első játékrész.
A második félidőben David Beckham szögletét Roy Keane csúsztatta meg, amit Ruud van Nistelrooy lőtt a kapuba, ám les miatt érvénytelenítették azt. A második játékrészben az angol csapat tagjai közül van Nistelrooy és Beckham is sárga lapot kapott reklamálásért, míg a Zalaegerszeg cserékkel próbálta tördelni a játékot.
A rendes játékidő leteltéig 0–0-s döntetlen volt kialakulóban, azonban a 90. percben Molnár Balázs indítását követően Szamosi Tamás bal oldali beadását Koplárovics Béla négy méterről a kapuba lőtte. A hosszabbításban Saša Ilić és Molnár is sárga lapos figyelmeztetést kapott időhúzás miatt. Az eredmény nem változott az utolsó percekben, így 1–0-s győzelmet aratott a Zalaegerszegi TE.
Utóhatása Az angol sajtó a vereséget követően bírálta a Manchester Unitedet. „Szerény tudású, de roppant lelkes csapatként jellemezték a ZTE-t”. „A magyar csapat meghökkentette a Manchester Unitedet” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a mérkőzést követő napon az amerikai Los Angeles Times internetes portálján. A cikkben sokkoló vereségként utalnak az eredményre.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője a következő nyilatkozatot tette a találkozó után: „Sokkoló eredmény született. Egy helyzetük volt, amiből egy gólt szereztek.”
Bozsik Péter, a ZTE edzőjének nyilatkozata: „Büszke vagyok a játékosaimra, akik megfogadták a meccs előtti tanácsomat, miszerint legyenek büszkék magukra - mert a Zágráb elleni továbbjutás ugyan szerencsés volt, de a játék biztató -, és lehetőleg ne essenek kétségbe.”
A győztes gólt szerző Koplárovics Béla az „Ördögűző” becenevet kapta a szurkolóktól. Koplárovics első gólját lőtte a ZTE színeiben.
Mérkőzés adatok
ZALAEGERSZEGI TE: K 12 Saša Ilić JV 17 Csóka ZsoltKV 6 Urbán Flórián (Csk.)KV 5 Igor BudišaBV 4 Szamosi TamásJKP 10 Babati FerencKKP 22 Darko LjubojevićKKP 77 Vincze OttóBKP 15 Egressy Gábor CS 11 Faragó István CS 20 Kenesei Krisztián Cserék:K 1 Turi GézaKP 7 Molnár Balázs KP 8 Radu SaboV 18 Radoslav KráľKP 19 Koplárovics Béla KP 21 Balog Csaba KP 23 Józsi GyörgyVezetőedző: Bozsik PéterMANCHESTER UNITED: K 13 Roy CarrollJV 24 Wes Brown KV 22 John O’SheaKV 5 Laurent BlancBV 27 Mikaël SilvestreJKP 7 David Beckham KKP 16 Roy Keane (Csk.)KKP 4 Juan Sebastián VerónBKP 11 Ryan GiggsCS 10 Ruud van Nistelrooy CS 20 Ole Gunnar Solskjær Cserék:K 30 Ben WilliamsV 3 Phil Neville KP 8 Nicky ButtKP 17 Michael StewartKP 18 Paul ScholesCS 21 Diego Forlán V 39 Paul TierneyVezetőedző: Sir Alex Ferguson Asszisztensek: Volker Wezel Georg Greipl 4. számú játékvezető: Uwe Kemmling
Jegyzetek
További információk Jegyzőkönyv a footballdatabase.eu-n Jegyzőkönyv a Soccerbase-en Jegyzőkönyv a magyarfutball.hu-n Hajrágóllal verte a ZTE a ManUnitedet – 2002. augusztus 14., Origo "Fehér Angyalok" győzték le a "Vörös Ördögöket"! Tudósítás a Sport Géza.hu-n Koplárovics gólja az indavideo.hu-n Koplárovics gólja a YouTubeon A mérkőzés videóösszefoglalója: 1. rész • 2. rész ZTE-MU: egy pillanat és az örökkévalóság – 2011. augusztus 16., nso.hu
Kapcsolódó szócikkek Zalaegerszegi TE FC A Zalaegerszegi TE FC nemzetközi kupamérkőzései 2002–2003-as UEFA-bajnokok ligája
Kategória:Zalaegerszegi Torna Egylet Kategória:UEFA-bajnokok ligája Kategória:2002 a labdarúgásban