A fegyvernemi szín az azonos fegyvernembe tartozó katonák könnyebb elkülönítésére szolgál. Leggyakrabban a rendfokozati jelzés alapszíne, de előfordulhat más ruhadarabon is.
Kialakulása A fegyvernemi szín megjelenése a 19. század végén és a 20. század elején következett be. Több tényező is közrejátszott a kialakulásában. A korábbi évszázadokban a hadseregek minél színesebben öltözködtek, hogy már messziről is meg lehessen különböztetni a harcoló feleket, másrészt a füstös lőpor miatt a csatatereken állandó félhomály uralkodott.
A füst nélküli lőpor alkalmazása ez utóbbi problémát kiküszöbölte. A másik "pozitív" hatása a lőtávolság megugrása lett, így már viszonylag messziről is lehetett pontos, célzott lövéseket leadni. Ezért a színes egyenruhák napjai leáldoztak a csatatereken. Ugyanakkor, hogy mégis meg lehessen különböztetni a különféle fegyvernemi katonákat egymástól, bevezették a fegyvernemi színeket. Ez egy ki színes anyagdarab az egyenruhán, meghatározott helyen és méretben, a hozzá rendelt jelentéssel.
Fegyvernemi színek Magyarországon Osztrák-Magyar Hadsereg 1918-ig Kezdetben a gyalogezredeket a gallér hajtóka és a gomb színeinek variálásával különböztették meg egymástól. A dragonyosokat a gombok és a paszomány színei, az ulánusokat a csákó és a gombok színei alapján különítették el. Végezetül a huszárezredek megkülönböztetésére a csákó, a gombok és a zubbony színeinek a variálását használták.
Ez a módszer az első világháború kitörését követően már nem volt tovább vihető, mivel sok új alakulatot állítottak fel. Ezért ezeknél, valamint a speciális alakulatoknál a következő rendszert alkalmazták:
Acélzöld: utász; vasúti csapatok; híradó Alizerin vörös: bosnyák gyalogság Buzérvörös: egészségügyi csapatok Cseresznyepiros: árkász Fűzöld: vadász; osztrák landwehr; tartományi lövész; Császár-lövész Palaszürke: magyar honvéd; magyar népfelkelő (1917-ig) Rózsaszín: magyar honvéd; magyar népfelkelő (1917-től) Skarlátvörös: tüzérség Világoskék: gyalogezredek (103-as számútól kezdődően), trén Zöld: bosnyák vadász
Ez az új rendszer sem tudta biztosítani azonban az összes fegyver- és csapatnem elkülönülését, ezért bevezették a fegyvernemi jelvényeket. Ezek száma 1914-ben öt, 1916-ban nyolc, 1918-ban már tizenkilenc.Ságvári György: Uniformis a Monarchiában. in: Nagy Képes Millenniumi Hadtörténet. p.: 333. Rubicon-Aquila-Könyvek. Budapest, 2000.
Magyar Királyi HonvédségRichard Knötel, Herbert Knötel und Herbert Sieg:Farbiges Handbuch der Uniformkunde, Band 2, Stuttgart 1994 S. 167 1936 és 1945 között
Barna: szállítás; trén (1922-től) Barna bársony skarlátvörössel szegélyezve: műszaki vezérkar; Fehér: Kormányzó Katona Irodájába beosztott tiszt Fekete bársony skarlátvörössel szegélyezve: vezérkar Fűzöld: gyalogos, kerékpáros Kárminpiros: gazdasági tiszt Lila: zenész Narancsszín: helyőrségi tiszt Sárga: trén (1922-ig) Skarlátvörös: tábornok; tüzér Sötét acélzöld: műszaki; híradó Világoskék: gyorsfegyvernemi alakulatok (páncélos, huszár, beosztott gyalogosg) Zöld piros szegéllyel: határőr
"Demokratikus honvédség"Ságvári György: Hajtókaszínek, fegyvernemi jelvények, rendfokozati jelzések a magyar katonai egyenruhán 1945-1965. in: Militaria Modell Magazin. 1992. 5. szám. pp. 8-9 1945 és 1951 között Barna: gépkocsizó- és kocsizó vonatalakulat; hadmérnökök Fehér: repülők Fekete: lelkészek; orvosok; egészségügyi alakulatok Fűzöld: műszaki alakulatok Karminvörös: hadbiztosok; gazdászati, számvevőségi és szertári tisztek Kénsárga: lovasság (huszár) Lila: irattári tisztviselők Meggypiros: hadbírák Palaszürke: gyógyszerészek; szakszolgálatos tisztek Skarlátvörös: katonaállományú tábornok; tüzérek, Skarlátvörös posztón fekete bársony: vezérkar Skarlátvörös posztón barna bársony: hadiműszaki törzskar Sötétkék: híradó alakulatok; állatorvosok Tengerészkék: folyamőr-alakulatok Tengerzöld: gyalogság Világoskék: kerékpárosok; gépkocsizó lövészek; páncélosok
1947-ben történt változások Fehér alapon gyalogsági zöld: ejtőernyősök Fehér alapon világoskék: repülők Fehér alapon skarlátpiros: légvédelem Piros alapon világoskék: határőrség
Magyar Néphadsereg 1951 és 1965 között Barna: gépkocsizó; fogatolt-vonat Fekete: harckocsizó; gépkocsizó lövész (piros szegéllyel); egészségügyi; híradó; műszaki alakulatok Narancs: tábornok Sárga: huszár Skarlátvörös: tüzér; légvédelmi tüzér; tüzértechnikus; igazságügyi Sötétkék: repülő Zöld: gyalogos
A fegyvernemi színeket 1965-ben megszüntetik.
Magyar Honvédség10/2022. (IV. 28.) HM rendelet a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról 1990-től kezdődően, jelenlegi állapot Acélzöld: műszaki; vegyivédelmi, pénzügyi Búzavirágkék: informatikus; híradó; elektronikai harcász Fehér: felderítő (ejtőernyős) Fekete: harckocsizó; tábori lelkész Fűzöld: lövész Kármin: hadtáp; térképész; mérnök, technikus; gépkocsiszállító; közlekedési; logisztikai; jogi- és igazgatási; egészségügyi; katonai nemzetbiztonsági Optikai fehér: díszelgő (lövész) Palack-zöld: palotaőr Skarlátpiros: tábornok; tüzér; légvédelmi tüzér; légvédelmi lokátoros; zenész; katonai rendész; koronaőr Sötétkék: hadihajós Világoskék: repülő tábornok; repülő; légierő
Források
Kategória:Fegyvernemek Kategória:Magyar Honvédség