Ladomerszky Margit, született Ladomerszky Margit Anna Mária (Budapest, Terézváros, 1904. december 17. – Budapest, 1979. október 10.) színésznő, érdemes művész.

Pályafutása Ladomerszky István János vasöntő segéd és Hrubi Anna Teréz lánya, testvére Ladomerszky Árpád János atya, felvidéki nemes és görög katolikus pap. Tanulmányait az Országos Színészegyesület színiiskolájában végezte. Először 1924-ben lépett színpadra Székesfehérváron. 1925–26-ban Kaposváron és Szegeden, 1927–29-ben Pécsett játszott, ebben az időszakban partnere Jávor Pál volt. 1929-ben karakterszerepekre szerződtette a Vígszínház. 1945-ben tagja lett a Pódium Kabarénak, 1945 és 1950, valamint 1952 és 1966 között a Nemzeti Színházban játszott.

A legnagyobb sikere George Bernard Shaw: Warrenné mestersége című darabja címszereplőjének alakítása volt, a szerepet 600-szor játszotta el az 1947-es bemutató és 1967 között. A bemutató a Belvárosi Színházban volt. Az utolsó előadás helyszíne nem, csak a színház neve változott meg: a Petőfi Sándor utcai épület ekkor a „Nemzeti” kamaraszínháza volt, Katona József Színház néven.

Színpadi szerepei Roxane (Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac) Júlia (William Shakespeare: Rómeó és Júlia) Nóra (Henrik Ibsen: Nóra) Ophelia (William Shakespeare: Hamlet) Aase anyó (Henrik Ibsen: Peer Gynt) Ökrösné (Karinthy Ferenc: Ezer év) Warrenné (George Bernard Shaw: Warrenné mestersége) Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája) Melinda (Katona József: Bánk bán) Hilda (Henrik Ibsen: Solness építőmester) Titánia (William Shakespeare: Szentivánéji álom) Polezsájeva (Rahmanov: Viharos alkonyat) Gurmizsszkája (Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő) Higginsné (George Bernard Shaw: Pygmalion) Melányija (Makszim Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek)

Filmjei bélyegkép|jobbra|250px|Ladomerszky Margit Góth Sándorral és Mály Gerővel a Cifra nyomorúság című filmben (1938) bélyegkép|250px|jobbra|Ladomerszky Margit (jobbra) cigányasszonyként a Piros bugyelláris című filmben Bordy Bellával (1938) bélyegkép|250px|Ladomerszky Margit sírja Budapesten. Új köztemető: 158/11-1-9. Játékfilmek

Tavaszi zápor (1932) Kísértetek vonata (1933) Emmy (1934) Ida regénye (1934) Édes mostoha (1935) A csúnya lány (1935) Ember a híd alatt (1936) Az én lányom nem olyan (1937) Édes a bosszú (1937) Rozmaring (1938) Úri világ (1938) Piros bugyelláris (1938) Két fogoly (1938) Hat hét boldogság (1939) Áll a bál (1939) Álomsárkány (1939) Toprini nász (1939) Bors István (1939) Sarajevo (1940) Gül Baba (1940) Pénz beszél (1940) Az utolsó Vereczkey (1940) Havasi napsütés (1940) Beáta és az ördög (1941) Tavaszi szonáta (1942) Házasság (1942) Őrségváltás (1942) Dr. Kovács István (1942) Szeptember végén (1942) A hegyek lánya (1942) Éjjeli zene (1943) Megálmodtalak (1943) Rákóczi nótája (1943) Ez történt Budapesten (1944) Zörgetnek az ablakon (1944) Madách: Egy ember tragédiája (1944) Egy fiúnak a fele (1946) Kis Katalin házassága (1950) Első fecskék (1952) Föltámadott a tenger I-II. (1953) Budapesti tavasz (1955) Fűre lépni szabad (1960) Katonazene (1961) Mici néni két élete (1962) A szélhámosnő (1963) Édes és keserű (1966) Nem szoktam hazudni (1966) A Hamis Izabella (1968) Nápolyt látni és… (1972) Csínom Palkó (1973) Egy erkölcsös éjszaka (1977) Drága kisfiam (1978)

Tévéfilmek Othello Gyulaházán (1966) Dorottya (1973) A zöldköves gyűrű (1977) Baleset (1978) Megtörtént bűnügyek sorozat A holtak nem beszélnek című része (1980)

Hangjátékok

Díjai, elismerései Érdemes művész (1966)

Jegyzetek

Források

További információk

HMDB

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1904-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek