250px|bélyeg|A Luther-rózsa, az evangélikus egyház jelképe Luther Márton, eredetileg Martin Luder) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a Wittenbergi Egyetem bibliatanára. Reformjait sokáig az egységes (úgymint a katolikus) egyház keretében szerette volna keresztülvinni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltott ki, ami véget vetett a katolicizmus európai egyeduralmának. Az általa lefordított Luther-Biblia (németül Lutherbibel) a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb bibliafordítás.
Élete ÉvEseményJelentősége1483Megszületik EislebenbenEgy bányászcsalád gyermekeként jön a világra.1505Belép az Ágoston-rendi szerzetesek közéEgy viharban tett fogadalma után szerzetesnek áll Erfurtban.1507Katolikus pappá szentelikMegkezdi egyházi szolgálatát és teológiai tanulmányait.1512A teológia doktora lesz WittenbergbenMegkezdi professzori munkáját a Wittenbergi Egyetemen.1517Kiszögezi a 95 tételtA wittenbergi vártemplom kapujára tűzve elindítja a reformációt.1521A wormsi birodalmi gyűlésNem vonja vissza tanait; V. Károly császár birodalmi átokkal sújtja.1521–1522Wartburg várában rejtőzködikGyörgy lovag néven elrejtőzik, és németre fordítja az Újszövetséget.1525Házasságot köt Bora KatalinnalFeleségül vesz egy volt apácát, ezzel mintát ad a protestáns lelkészcsaládoknak.1534Megjelenik a teljes német nyelvű BibliaElkészül a teljes ó- és újszövetségi fordítás (Luther-Biblia), amely alapjaiban változtatta meg a vallást, a kultúrát és a német társadalmat. A hívők közvetlenül, papok közvetítése nélkül olvashatták a Szentírást a saját nyelvükön. Ez megvalósította a reformáció alapelvét (Sola Scriptura). 1546Meghal EislebenbenSzülővárosában éri a halál; a wittenbergi vártemplomban temetik el.
Ifjúkora és tanulmányai Eislebenben született szülei Hans Luder bányász, később városi tanácsos és felesége Margarethe Lindemann voltak. Luther kilenc gyermek közül nyolcadikként született. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent patrónus védelme alá ajánlva. A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol apja kohómesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteljes apai nevelésben részesült; az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a szigorúságot afféle germános kegyetlenségnek minősíti.
1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt, utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta, ahol a közös élet testvérei, a késő középkori újjászületési mozgalom hívei tanítottak. 1498-ban szülei az eisenachi ferencesekhez küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.
Az 1501 és 1505 közötti években Türingiában, az Erfurti Egyetemen tanult és elnyerte a „Magister Artium” címet a bölcsészettudományi karon. Tanulmányai a latin nyelv és nyelvtan, retorika, logika, fizika és metafizika, illetve a zene, matematika, geometria és csillagászat tárgyakra terjedtek ki. Alaposan megismerte Arisztotelész tanításait. Ezek Aquinói Tamás óta uralták a középkori skolasztikát, azonban Erfurtban a nominalizmus szempontjából bírálták őket.
Apja kívánságára Luther jogi tanulmányokba kezdett. 1505 nyarán, hazaúton, Stotternheim mellett nagy vihar lepte meg, és halálfélelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.”Tomlin, G. i. m. 19. oldal Ezen fogadalmának megfelelően, apja akarata ellenére, július 17-én belépett az erfurti Ágoston-rendi remeték soraiba. Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507-ben pappá szentelték.Tomlin, G. i. m. 25. oldal
bélyeg|bal|A wittenbergi egyetem a 19. században A mindennapi vezeklés ellenére Luther nagy lelki válságot élt át. Ennek oka – Luther saját bevallása szerint, aminek a legtöbb forrás hitelt ad – az utolsó ítélettől való félelem, illetve a saját üdvözülésében való kételkedés volt;Tomlin, G. i. m. 23. oldal az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezzel szemben azt állítja, hogy a válság inkább pszichopatológiai, semmint teológiai jellegű volt. Gyóntatóatyja, Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta neki és 1508-ban áthelyeztette Wittenbergbe.Tomlin, G. i. m. 28. oldal Az ottani kolostoriskolában ismerte meg William Ockham teológiáját, ami az isteni szabadságot és az emberi szabad akaratot hirdette, valamint az egyházatyákat, elsősorban Hippói Szent Ágostont tanulmányozta. Egy évre rá baccalareus biblicus (a biblia professzora) lett. Az ógörög, a héber és az erkölcsfilozófia mellett egyéb bibliai tantárgyakat oktatott.
Luther 1510-ben a rend megbízásából Rómába utazott, egyes források szerint Staupitz tervezett egyházszervezési reformjainak támogatására,Tomlin, G. i. m. 30. oldal más források szerint az utazás célja nem ismert. Meggyónt és hason csúszott fel a Laterán „szent lépcsőin”, hogy bűnbocsánatot szerezzen magának és szeretteinek. Ekkor még nem vonta kétségbe a katolikus hitgyakorlatot, de már felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.
1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe, ahol 1512 októberében a teológia doktora lett. A következő években rengeteget dolgozott: az egyetemen tartott teológiai előadások mellett a wittenbergi kolostor területi vikáriusaként tizenegy kolostort kellett felügyelnie, és prédikált a városi plébániatemplomban is.Tomlin, G. i. m. 55-56. oldal Ebben az időben fokozatosan elszakadt a hagyományos exegézistől és a Szentírást nyelvi és történelmi megfontolásokkal értelmezte, a szavak köznapi jelentéséből kiindulva. Noha még elkötelezett volt a katolikus egyház iránt, már eljutott azokra a következtetésekre, amelyek később az attól való szakítását eredményezték.
A reformáció kezdete bélyeg|220px|Luther tonzúrával (id. Lucas Cranach rajza, 1520) A Luther-kutatás vitatott kérdése, hogy mikor fogalmazta Luther első ízben a sola gratia (egyedül kegyelemből) elvét. Luther saját maga egy visszaemlékezésében ezt a fordulatot váratlan megvilágosodásként írja le, amely a wittenbergi kolostorban érte. Miközben a Pál apostol rómaiakhoz írt levele első részének 17. versén elmélkedett, hirtelen felismerte, amit sok éven át hasztalanul keresett:
Ez a bibliai ige vezetett Luther új írásértelmezéséhez: Isten örök igazságossága tisztán kegyelmi ajándék, amelyet az ember a Jézus Krisztusba vetett hit által kap meg. Ezt az ajándékot semmilyen egyéni teljesítménnyel nem lehet kiérdemelni. Ettől fogva kritikusan szemlélte az egyházat, amely úgy tüntette fel magát, mint aki Isten kegyelmét egyedül közvetíti az emberek felé.
Az angol nyelvű katolikus enciklopédia ezt a felismerést úgy tekinti, hogy a „feszült és neurotikus fizikai állapotban” levő Luther, aki labilis lelkivilágából adódóan először túl nagy jelentőséget tulajdonított saját erőfeszítéseinek a megigazulás irányába, teljesen átbillent az ellenkező oldalra.
1516–17-ben Albert mainzi érsek búcsúcédulák segítségével próbálta összegyűjteni a szükséges források ráeső részét a római Szent Péter-bazilika felépítéséhez, illetve saját adósságai kifizetéséhez.Tomlin, G. i. m. 66-67. oldal
1517. október 31-én Luther levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen.Tomlin, G. i. m. 71. oldal A levélhez csatolta a búcsúcédulák erejét és hatékonyságát kétségbe vonó vitairatát is.
Philipp Melanchthon írása szerint Luther ugyanez nap, 1517. október 31-én a wittenbergi Schlosskirche (vártemplom) kapujára ki is szögezte a 95 tételét. (Ekkor még nem állt szándékában szakítani a római katolikus egyházzal.) Ezt később egyesek kétségbe is vonták, azaz hogy Luther a levéllel egy napon ki is szegezte a 95 tétel másolatát a wittenbergi vártemplom kapujára, mivel a köznép nagy része nem tudott olvasni.http://www.ferences-sze.sulinet.hu/tartalom/t_hittan/PMate/24_reformacio.htm De a közismert történetet Luther titkárának feljegyzése is megerősíteni látszik. A tételek kiszegezésének napját tekintik a reformáció kezdetének és ünneplik minden év október 31-én, a reformáció napjaként.
A 95 tételt latinról hamarosan németre fordították, kinyomtatták és széles körben elterjedt, s két hét alatt ismertté vált Németországban, majd rövidesen egész Európában.
Albert püspök megvizsgáltatta a mainzi egyetemmel a tételeket és értesítette róluk X. Leó pápát is.Tomlin, G. i. m. 74. oldal A pápa először nem tartotta fontosnak a vitairatot, és Luthert részeg németnek nevezte, aki meg fogja gondolni magát. 1518-ban azonban már bizottságot állított fel a tanult Silvester Mazzolini (más néven Prierias) vezetésével, hogy vizsgálják meg Luther állításait. Prierias arra a következtetésre jutott, hogy Luther tudatlan, istenkáromló eretnek, és latin nyelvű dialógust írt a tételek ellen. Vitába szállt Lutherrel Johann Eck is; Luther mindegyiküknek külön megfelelt, de a legkimerítőbb válaszát ebben a tárgyban az 1518-ban írt Resolutiones disputationum de indulgentiarum virtute című írása tartalmazza. bélyegkép|220px|Luther elégeti a pápai bullát Wittenbergben Karl Aspelin (1857–1932) festménye A vitának az lett az eredménye, hogy a pápa Rómába idézte Luthert, az eretnekek fölött ítélkező pápai bíróság a Szent inkvizíció elé, III. (Bölcs) Frigyes szász választófejedelem közbelépésére azonban a meghallgatást áthelyezték Augsburgba, ahol a birodalmi gyűlésen Tommaso Cajetan De Vio bíboros is jelen volt. A meghallgatáson utóbbi felszólította Luthert, hogy vonja vissza tanait, de érdemi vitába nem bocsátkozott vele. Luther még ekkor is a „rosszul értesült pápától a jól értesítendő pápához” fordult igaza védelmében, azonban a következő évben egy lipcsei hitvitában már a pápai joghatóságot is vitatta.Colijns, J. i. m. 131. oldal
Luther egyre tovább ment azon az úton, hogy a Biblia alapján szembefordul a katolikus egyház egyes tanításaival. Megerősödött benne az a vélemény, hogy a pápai trónon az Antikrisztus ül; erre vonatkozó gondolatait „A német nemzet keresztyén nemességéhez” című 1520-as írásában tette közzé.
1520. június 15-én X. Leó pápa az Exsurge Domine (Kelj föl, Uram) kezdetű pápai bullájában megparancsolta, hogy Luther hatvan napon belül vonja vissza 95 pontjából a pápa által hibásnak minősített 41-et.
A bullát több német városban is kihirdették, Luther pedig december 10-én nyilvánosan elégette Wittenberg főterén. Ezek után Leó pápa 1521. január 3-án kiközösítette az egyházból, és levélben kérte fel V. Károly német-római császárt, hogy tegyen határozott lépéseket a lutheri eretnek tanok visszaszorítása érdekében.
Luthernek és ügyének a sorsa a birodalom álláspontjától függött. A wormsi birodalmi gyűlésen (1521. jan. 28. – máj. 25.) a fejedelmek, élükön Bölcs Frigyessel, keresztülvitték, hogy Luthert meghívják és meghallgassák. Luther itt császári kísérettel bizonyságot tett meggyőződéséről. Nem sokkal a wormsi birodalmi gyűlésről való távozása után a pápa híveinek sikerült a császárt rávenniük a Luther elleni ediktum kiadására. A rendelet a reformátort Sátánnak bélyegezte. Az állt benne, hogy Luther „maga a Sátán emberi alakban és barátcsuhában”. A rendelet kimondta: mihelyt Luther menlevele lejár, intézkedni kell, hogy munkáját megszüntesse. A császár megtiltotta, hogy bárki is befogadja, enni vagy inni adjon neki, szóval vagy tettel, nyilvánosan vagy magánjelleggel segítse vagy támogassa. A parancs úgy hangzott, hogy el kell fogni, bárhol is legyen, és át kell adni a hatóságoknak.
Száműzetése bélyeg|Wartburg vára 1521. május 4-én Bölcs Frigyes választófejedelem parancsára Luthert elrabolták, amikor hazafelé tartott. A fejedelem abban reménykedett, hogy így Luthert megóvhatja a birodalmi átok következményeitől.