Adamo Coulibaly (Párizs, 1981. augusztus 14. –) elefántcsontparti származású francia labdarúgó, csatár.
2006-ban még egy párizsi külvárosban, Poissyban, a Peugeot gyárban éjszakai műszakos targoncavezetőként dolgozott, hogy kiegészítse a francia hetedosztályú RC Neauphle-Le-Château-nál futballistaként keresett sovány jövedelmét.
Pályafutása A 2011–12-es szezonban 20 góllal járult hozzá a veretlenül bajnokságot nyert Debreceni VSC bajnoki címéhez, amivel a gólkirályi címet is megszerezte. A 2012–2013-as szezonban is csapata meghatározó, és legeredményesebb játékosa volt, a Győri ETO FC elleni kupadöntőben két gólt szerzett, a DVSC pedig 2–1-re győzött. Az idény végén másodszor is gólkirállyá koronázták, ezúttal 18 lőtt góllal végzett a góllövőlista élén
A francia támadó a debreceni csapat színeiben négy év alatt az NB I-ben összesen 108 meccsen 64 gólt szerzett, amivel a klub második legeredményesebb labdarúgója Sándor Tamás mögött. Két bajnoki címet és három Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett, valamint pályára lépett a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörében is a DVSC tagjaként.
2013 nyarán a francia másodosztályú RC Lens-hez igazolt.
2015. november 3-án ismét a Debreceni VSC labdarúgója lett. Kontraktusát 2016. június 30-ig írta alá a hétszeres magyar bajnok együtteshez. A szerződés a klub részéről opciós joggal egy évvel meghosszabbítható.
Fél év alatt hét NB I-es bajnokin jutott szóhoz, gólt nem szerzett. A DVSC 2016 májusában nem élt opciós jogával, így Coulibaly szabadon igazolhatóvá vált.
2017 januárjában a belga ötödosztályban szereplő RFC Tilleur csapatához írt alá.
Fél évet követően, szabadon igazolható játékosként az élvonalban újonc Balmazújváros csapatánál jelentkezett edzésre. Végül a balmazi klub nem szerződtette a kétszeres magyar gólkirály francia támadót, mivel előző belga csapatánál amatőr szerződéssel rendelkezett, így szerződtetni őt kizárólag átigazolási időszakban, tehát legkorábban 2018 januárjában lehetett volna, azonban a balmazi klub végül elállt a szerződtetésétől.
Sikerei, díjai Debreceni VSC Magyar bajnok: 2010, 2012 Magyar Szuperkupa-győztes: 2009, 2010 Ligakupa-győztes: 2010 Magyar-kupa-győztes: 2010, 2012, 2013 Egyéni Magyar gólkirály: 2012, 2013 Zilahi-díj: 2013
Statisztika Utolsó elszámolt mérkőzés: 2015. 07. 21.Adamo Coulibaly in Soccerway.com
Csapat Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen Szezon Klub Liga Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Mérk. Gól Franciaország Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen 2006–07 AS Poissy Championnat 23 11 — — — — 23 11 Belgium Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen 2007–08 Sint-Truidense Jupiler League 28 7 — — — — 28 7 2008–09 Royal Antwerp Tweede Klasse 31 2 — — — — 31 2 Magyarország Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen 2009–10 Debreceni VSC OTP Bank Liga 30 14 8 8 10 3 48 25 2010–11 26 13 8 2 11 3 45 18 2011–12 27 20 5 2 — — 32 22 2012–13 27 18 9 9 6 2 42 29 Franciaország Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen 2013–14 RC Lens Ligue 2 31 6 6 2 — — 37 8 2014–15 RC Lens Ligue 1 33 4 2 1 0 0 35 5 Magyarország Bajnokság Kupa Nemzetközi Összesen 2015–16 Debreceni VSC OTP Bank Liga 0 0 0 0 — — 0 0 Összesen Franciaország 87 21 8 3 — — 95 24 Belgium 59 9 — — — — 59 9 Magyarország 110 65 30 21 27 8 167 94 Karrier összesen 256 95 38 24 27 8 321 127
Jegyzetek
További információk
Kategória:Francia labdarúgók Kategória:A Royal FC Antwerp labdarúgói Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:Az RC Lens labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Magyar bajnoki gólkirályok Kategória:Párizsiak Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Zilahi-díjasok