Valentin Debise (Albi, 1992. február 12. –) francia motorversenyző.
Karrierje Valentin Debise 1992 februárjában született Albiban, Franciaországban és 2005-ben kezdett el motor versenyezni hazai bajnokságban. Debise a 2009-es MotoGP-szezon harmadik futamán, Spanyolországban mutatkozhatott be. 17 évével ő volt a mezőny egyik legfiatalabb tagja. Ennek ellenére már a második versenyén, a francia nagydíjon pontszerzőként, a tizenharmadik helyen ért célba. Később még hét alkalommal tudott pontszerző helyen célba érni. 2010-ben a negyedliteres géposztály helyébe a Moto2 lépett, a változással pedig nem tudott megbirkózni, ugyanis sem 2010-ben, sem egy évvel később nem szerzett egyetlen pontot sem.
2012-ben a Supersport-világbajnokságba szerződött. Első évében két futamon összesen tíz pontot szerzett. Egy évvel később két versenyhétvégén vett részt, azonban vasárnap egyik alkalommal sem tudott vasárnap elindulni, Olaszországban sérülés miatt, az orosz futamot pedig a rossz időjárás miatt törölték. 2014-ben két tizennegyedik helyezést, ezzel pedig négy pontot tudott felmutatni.
2015-től kezdve leginkább a francia nemzeti Superbike-bajnokságban állt rajthoz több kategóriában is. 2020-ban debütált a Superbike-világbajnokságon (WSBK) az Outdo Kawasaki Team Pedercini csapatnál egy Kawasaki ZX-10R-el, Sandro Cortese helyettesként. 2021-ben visszatért a Supersport-világbajnokság mezőnyébe is a GMT94 Yamaha színeiben vagy hettes-, vagy pedig szabad kártyásként. Egy idénnyel később visszahívták honfitársa, Jules Cluzel pótlására. 2022 októberében bejelentésre került, hogy 2023-ra teljes idényes szerződést kapott.
Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Géposztály Motor Helyezés 2004 Spanyol Superbike-bajnokság 70 cm3 2005 Spanyol Superbike-bajnokság 80 cm3 2006 Francia Superbike-bajnokság 125 cm3 2007 Francia Superbike-bajnokság 125 cm3 2008 Francia Superbike-bajnokság 125 cm3 2009 MotoGP-világbajnokság 125 cm3 Honda 21. 2010 MotoGP-világbajnokság Moto2 ADV HN 2011 MotoGP-világbajnokság Moto2 FTR HN 2012 Supersport-világbajnokság Supersport Honda 28. Francia Endurance-bajnokság Stocksport 2. 2013 Supersport-világbajnokság Supersport Honda HN 2014 Supersport-világbajnokság Supersport Honda 28. Francia Superbike-bajnokság Supersport 600 7. 2015 Francia Superbike-bajnokság Supersport 600 6. 2016 MotoAmercia Superbike-bajnokság Supersport Suzuki 3. 2020 Francia Superbike-bajnokság Superbike Kawasaki 3. Superbike-világbajnokság Superbike Kawasaki 27. 2021 Francia Superbike-bajnokság Superbike Kawasaki 3. Supersport 600 1. Supersport-világbajnokság Supersport Yamaha 20. 2022 Francia Superbike-bajnokság Superbike Yamaha 2. Supersport 600 1. Supersport-világbajnokság Supersport Yamaha 17. 2023 Supersport-világbajnokság Supersport Yamaha 5. 2024 Supersport-világbajnokság Supersport Yamaha 4. Forrás: * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Mivel szabadkártyás volt, ezért nem részesült bajnoki pontokban.
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2009 250 cm³ Honda QAT JPN SPA20 FRA13 ITA19 CAT17 NED14 GER20 GBR19 CZE15 IND13 RSM14 POR13 AUS19 MAL13 VAL15 21. 18 2010 Moto2 ADV QAT24 SPA31 FRA22 ITA23 GBR26 NED30 CAT20 GER16 CZE32 IND18 RSM22 ARA27 JPN26 MAL20 AUS28 PORKi VALKi HN 0 2011 Moto2 FTR QAT23 SPA30 PORKi FRA28 CAT20 GBR22 NEDKi ITA18 GERKi CZE21 IND30 RSM25 ARA29 JPN21 AUSKi MALKi VALKi HN 0
Teljes Supersport-világbajnokság eredménylistája
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Helyezés Pont 2012 Honda AUS ITA NED ITA GBR SMR SPA CZE GBR RUS GER POR FRA 28. 10 Ki 23 8 Ki Ki 14 Ki 18 18 Ki 2013 Honda PHI ARA ASS MNZ DON POR IMO MOS SIL NÜR IST MAG JER Hn 10 Ni T 2014 Honda PHI ARA ASS IMO DON SEP MIS POR JER MAG LOS 28. 4 16 14 14 17 Ki
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont R1 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 R1 R2 2021 Yamaha ESP POR ITA NED CZE ESP FRA ESP ESP POR ARG IDN 20. 29 Ki 7 Ki Ni 6 6 Ni Ni 2022 Yamaha ESP NED POR ITA GBR CZE FRA ESP POR ARG IDN AUS 17. 43 4 8 7 4 2023 Yamaha PHI MAN ASS BAR MIS DON IMO MOS MAG ARA POR JER 5. 181 13 8 6 Ki 4 6 8 4 10 7 Ki 7 11 12 3 2 10 7 5 Ki 5 6 2024 Yamaha PHI BAR ASS MIS DON MOS POR MAG CRE ARA POR JER 4. 238 Ki 5 5 5 3 18 4 3 5 8 2 4 6 3 10 Ki 21 5 3 4 Ki 3 Ki 2
Teljes Superbike-világbajnokság eredménylistája Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 V1 SV V2 2020 Kawasaki PHI JER POR ARA ARA BAR MAG EST 27. 2 20 14 Ki 14 16 17
Jegyzetek
További információk Profilja a MotoGP hivatalos weboldalán
Kategória:Francia motorversenyzők Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:Élő személyek