A Szaturnusz-díjat 1972-ben alapította meg az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films nevű, akkor még nonprofit szervezet, Dr. Donald A. Reed vezetésével. Dr. Reed úgy érezte, hogy a sci-fi-, horror- és fantasyfilmek nem kapják meg azt az elismerést, amit érdemelnének. Jelöltjeik listája éppen e szakosodás miatt élesen eltér az Oscar- vagy a Golden Globe-jelöltekétől. A díj jelképe a Szaturnusz bolygó egy filmgyűrűvel körülvéve.
A többi díjhoz hasonlóan a Szaturnusz-díj győzteseit is az Akadémia tagjai szavazzák meg. Az első díjátadás 1973-ban történt. Bár a díj elsődlegesen a science fiction, fantasy és horror kategóriákban jutalmaz, a drámai stílusok elismerésében is megkezdte munkáját. A 2009-ben megrendezett, 35. díjkiosztó ünnepségen például jelöltként szerepeltek filmek az 1940-es évekből ismert Casablancától a 2008-as Gettómilliomos című filmig.
A díjat gyakran éri kritika, amiért az értékelés szempontjából eredetileg körülhatárolt filmes műfajokra túlságosan elnagyolt és következetlen definíciókat alkalmaz. Bírálói azt is felróják, hogy olyan műveket is értékelnek a díjjal, melyek egyáltalán nem kapcsolódnak a science fiction, a fantasy vagy a horror műfajához.
Kategóriák Mozifilmek bélyegkép|jobbra|200px|James Remar a Szaturnusz-díjjal, 2011-ben.
Televíziós műsorok
Házimozi-megjelenés Legjobb DVD Legjobb DVD extrák Legjobb klasszikus film DVD Legjobb DVD gyűjtemény Legjobb televíziós műsor DVD
Már nem díjazott kategóriák Legjobb televíziós sorozat (1988-2015) Legjobb televíziós websorozat (2015-2017)
Rekordok
Rekord Jelölt mű/személy Díjak száma Év(ek) legtöbb díj (egyéni) James Cameron 10 díj 1984 és 2022/2023 között legtöbb jelölés (egyéni) John Williams 23 jelölés 1977 és 2022/2023 között legtöbb díj (film) Star Wars IV. rész – Egy új remény 15 díj 1977 legtöbb jelölés (film) 18 jelölés legtöbb díj (televíziós sorozat)The Walking Dead 24 díj 2010 és 2020 között legtöbb jelölés (televíziós sorozat) 62 jelölés legtöbb díj (színészi alakítás) Robert Downey Jr. 4 díj 1993 és 2019 között Anna Torv 2009 és 2012 között Caitríona Balfe 2014 és 2022/2023 között Patrick Stewart 1988 és 2022/2023 között Mark Hamill 1977 és 2023/2024 között legtöbb jelölés (színészi alakítás) Tom Cruise 12 jelölés 1994 és 2021/2022 között legtöbb díj (egyazon kategóriában) John Williams 10 díj (legjobb filmzene) 1977 és 2022/2023 között legtöbb jelölés (egyazon kategóriában) 23 jelölés (legjobb filmzene) Legtöbb díj (film-franchise) Csillagok háborúja 49 díj Legtöbb jelölés (film-franchise) Marvel-moziuniverzum 180 jelölés 2008 és 2022/2023 között
Lásd még Az előző évek győztesei
Jegyzetek
További információk
A Szaturnusz-díj hivatalos honlapja Szaturnusz-díj az Internet Movie Database-ben