Hadházi László (Debrecen, 1964. február 10. –) Karinthy-gyűrűs magyar humorista, író, rádiós műsorvezető.

Életpályája

A debreceni Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd számos felsőoktatási intézménybe járt (Mezőgazdasági-, Rendőrtiszti-, Egészségügyi, Testnevelési-, Államigazgatási Főiskola), de különböző okokból mindegyiket abbahagyta. Lövészettel is foglalkozott, aranykoszorús sportlövész lett. 1987-ben kezdett el írni, majd 1994-től különböző vidéki rádióknál dolgozott. Írásai jelentek meg a Kretén című magazinban. Első fellépése 1988. december 19-én volt. 1996 és 2000 között az HBO Mennyi? 30! című műsorában dolgozott, de időnként feltűnt a Magyar Televízió Kisváros című sorozatában is, utána pedig mindkét kereskedelmi csatornán feltűnt, a Kész átverés show (RTL Klub), és a Banánhéj (TV2) révén. 1998-ban a Humorfesztiválon is indult egy társával, ahol a döntőig jutott. Az 1990-es évek végén a Danubius Rádióban a Danubius Cappuccino szerzője és előadója volt, később ugyanez volt a dolga a Sláger Rádió Bumeráng című műsorában is. 2002-től saját reggeli műsort kapott a Juventus Rádióban, majd amikor ez véget ért, visszatért Debrecenbe, ahol a Friss Rádióban és az Alföld televízióban is vezetett műsort. A Godot Dumaszínház indulásától kezdve a társulat állandó fellépője, folyamatosan szerepel az RTL Klubon, a Showder Klubban és a Rádiókabaréban is. Humorista kollégáival időnként írnak egy-egy könyvet is. 2008-ban Vida Péterrel együtt Bonbon-díjat kapott, majd 2011-ben megkapta az év humoristájának járó Karinthy-gyűrűt is.

Családja

Nős, három gyermek édesapja.Napindítónak két perc nevetés Szabad Föld Online, 2010. március 6.

Díjai, elismerései

Bonbon-díj (2008) Karinthy-gyűrű (2011)Hadházi László kapta a Karinthy-gyűrűt HVG, 2011. június 23.

Munkái Mozi Dumapárbaj (2014) Bakkermann (2007) A rózsa vére (1997)

Televízió Mennyi?30!, HBO Kész Átverés, RTL Klub Kisváros, Magyar Televízió Mi kérünk elnézést, TV2 Showder Klub, RTL Klub Banánhéj, TV2

Színház Teaház, az augusztusi holdhoz, Schütz Ila Színház, 2005 (színész) Otelló – az afro-velencei, Boscolo New York Café, (konferanszié) Apám beájulna (színész)

Könyvek Hadházi László–Litkai Gergely: Nekem 8 Glória Kiadó, 2003. Hadházi László-Litkai Gergely: Megint 8 Glória Kiadó, 2004. Hadházi László–Litkai Gergely: Nekünk – nem – nyolc; Hinterland Mérnöki Iroda, Bp., 2005 Hadházi László–Kovács András Péter–Litkai Gergely–Pataki Balázs: A Föld kilencvenkilenc legkevésbé ismert csodája Glória Kiadó, 2008.

Jegyzetek

Források Dumaszínház Interjú a hallgato.hu-n Interjú a Hajdú Online-on Interjú a reggel.hu-n Koncz Csaba: A dumán túl. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2013. 317-331. old.

További információk Műsorvezetők Magyar Rádió - Arcvonások

Kategória:Magyar humoristák Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar írók Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Karinthy-gyűrűsök Kategória:Élő személyek