Buday Árpád (Marosgezse, 1879. január 17. – Szeged, 1937. április 7.)Halálesete bejegyezve a szegedi állami halotti akv. 440/1937. folyószáma alatt. régész, egyetemi tanár. Buday György grafikus édesapja.

Fő kutatási területe a római felirattan, provinciális római régészet és a limeskutatások. A limeskérdéssel összefüggő ásatásai úttörő jellegűek voltak Magyarországon. 2000-ben post mortem, Marosludas város díszpolgári címet kapott.

Életpályája Buday Árpád 1879. január 17-én született Marosgezse faluban Buday János és Sipos Anna fiaként. Középiskolai tanulmányokat a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folytatott. 1904-ben kapta meg középiskolai tanári oklevelét, 1906-ban doktorált. 1900-tól az Erdélyi Múzeum Régiségtárának első tisztviselője volt, majd a Régiségtár vezetői posztját töltötte be. 1911-ben a kolozsvári egyetemen magántanárrá habilitálták Római tartományok régiségtana tárgykörből, 1917. október 2-án címzetes nyilvános rendkívüli tanárrá léptették elő, majd a két háború közt, 1924-től haláláig a szegedi egyetem Régészeti Intézetét vezette, mai fogalmakkal élve, tanszékvezető egyetemi tanár volt.

Még kolozsvári tartózkodása idején számos külföldi tanulmányutat tett, Bécsbe, Németországba, Olaszországba, sőt Albániába is. A két világháború közt Németországban és Görögországban járt. Római felirattan (1914) címmel úttörő epigráfiai kézikönyvet írt. Főleg a Limes dacicus problémáival foglalkozott az idevágó német kutatások szellemében. Az első világháború után eredményeit már mint a Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetem tanára dolgozta fel. Cikkei az általa felélesztett és szerkesztett (1924-1937) Dolgozatok a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetéből című régészeti szakfolyóiratban jelentek meg. Az egyetemi közéletből is kivette részét, 1931/32-ben a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt, 1931-1937 között pedig a Diákvédő Iroda elnöke. Szeged városának is nagy szolgálatot tett 1930/31-ben, amikor a Cs. Sebestyén Károly által felfedezett Dömötör-torony megmentését, megóvását szorgalmazta Móra Ferenccel, Banner Jánossal együtt.

58 éves korában, hivatása gyakorlása közben érte a halál (gyomorrák), a szegedi Református temetőben nyugszik.Református temető, Szeged, D/2-I-29/30 lásd Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára. Szeged : Tóth Tamás, 2008. 24. o. Felesége Hilf Margit volt.

Művei (válogatás) Római provinciális archeológia Erdélyben. Az Erdélyi Múzeum Egyesület nagyenyedi vándorgyűlésének emlékkönyve, (1906.) A Fratres Arvales Collegiuma. Egyetemi doktori értekezés. (1907.) A római limes Németországban. Erdélyi Múzeum, (1910.) Megjegyzések Dácia meghódításának történetéhez. Erdélyi Múzeum, (1912.) A Bács-Bodrog vármegyei római sáncok. Erdélyi Múzeum, (1913) Római felirattan (Kolozsvár, (1914.) Rómaikori kőemlékeinkből. Erdélyi Múzeum, (1916) 2. Szórványos rómaikori emlékek Erdélyből. Erdélyi Múzeum, (1916) Az ún. thrák lovasisten problémája. Dolgozatok a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetéből, (1926, 1928, 1929.) Újabb adatok rómaikori lovasábrázolásaink problémáihoz. Dolgozatok ... i.m., (1930) Dacia Superior Egyeteme (Budapest, 1931)Ser. Erdélyi Férfiak Egyesülete Jancsó Benedek Társaság kiadványai 9. Erdély földjének római kora. Történeti Erdély. Budapest, (1936).

Társasági tagság Országos Régészeti és Művészettörténeti Társulat (választmányi tag) Németbirodalmi Régészeti Intézet (levelező tag, 1925-) Osztrák Régészeti Intézet (levelező tag, 1929-) Erdélyi Irodalmi Társaság Dugonics Társaság (igazgatósági tag) Mikes Irodalmi Társaság Társadalomtudományi Társaság

Kitüntetés Az észt vöröskereszt II. osztályának I. fokozata

Irodalom

J. B. (Jancsó Béla): Buday Árpád. Erdélyi Fiatalok, 1937/2. Dolgozatok a M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetéből, (1937) Protestáns Szemle (1937) Archeológiai Értesítő (1937)

Jegyzetek

Források

Szegedi egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. Szeged, kiad. Mészáros Rezső. Buday Árpád lásd 98-99. p.

Külső hivatkozások

[ Magyar életrajzi lexikon] SZTE Egyetemi Könyvtár, évfordulós emlékcsarnok [ Ódon Erdély]

Kategória:Romániai magyar régészek Kategória:Romániai magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:Szegediek Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek