A Dr. No a James Bond filmsorozat legelső része, amely 1962-ben készült Terence Young rendezésében. A híres Bond filmek Ian Fleming regényei alapján készültek, a Dr. No Fleming hatodik könyve volt, amit 1958-ban írt. A film főszereplője Sean Connery, skót színész, aki a film után még hat alkalommal játszotta el a titkosügynököt. Honey Rydert, Bond barátnőjét Ursula Andress alakítja, az ellenségét Dr. No-t pedig Joseph Wiseman. A film a MGM megbízásából készült.
Történet
Az amerikai kormány milliós rakétaprogramját szabotálták, a drága szerkezet pedig a dzsungel közepén kötött ki. A brit titkosszolgálat is részt vesz a nyomozásban, ügynöküket, John Strangways-t azonban megölik titkárnőjével együtt. James Bond, a 007-es ügynök Jamaicára utazik, hogy nyomok után kutasson. A nyomozás során Bond találkozik barátokkal és ellenségekkel, akikeket azonban nehéz megkülönböztetni egymástól. Bondnak egy este sikerül eljutnia a kísérteties Crab Key szigetére, amit a sziget ura Cerberusként őriztet. James másnap reggel a parton megpillantja Honey Rydert, egy gyönyörű kagylógyűjtő lányt, akivel ezután összefonódik a sorsa. 007 és a Honey végül találkoznak a tudóssal, Dr. Julius No-val a SPECTRE aktivistájával, aki azért térítette el a rakétákat, hogy demonstrálja szervezete erejét. Hiába zárja Bondot börtönbe, a kém megszökik, és szabotálja Dr. No tervét. Végső harcukban a tudós a saját radioaktív medencéjébe esik, Bond pedig elmenekül Ryderrel.
Szereplők SzereplőSzínészMagyar hangJames Bond (007)Sean ConneryVass GáborHoney RyderUrsula AndressSöptei AndreaDr. NoJoseph WisemanTolnai MiklósFelix LeiterJack LordVégh PéterMBernard LeeMakay SándorDent professzorAnthony DawsonIzsóf VilmosMiss TaroZena MarshallOrosz AnnaQuarrelJohn KitzmillerVarga TamásSylvia TrenchEunice GaysonPrókai AnnamáriaMiss MoneypennyLois MaxwellfelügyelőWilliam Foster-DavisMelis GáborJonesReggie CarterGalbenisz TomaszPleydell-SmithLouis BlaazerGalkó Balázskommunikációs elöljáróMaxwell ShawCsuha Lajos
Díjak és jelölések Golden Globe-díj (1964) díj: Golden Globe-díj a legjobb női első szereplésért (Ursula Andress)
Érdekességek Fleming története szerint Dr Julius No egy gazdag kereskedő családból való kínai férfinek és egy német misszionárius lányának a fia, neve tehát kínai vezetéknév és nincs köze a no/nem szóhoz.Dr. Julius No (Villain Fandom)
Jegyzetek
Források Dr. No a filmkatalóguson
Kategória:1962 filmjei Kategória:Metro-Goldwyn-Mayer Pictures-filmek Kategória:Brit akciófilmek Kategória:Brit bűnügyi filmek Kategória:James Bond-filmek