A Bëlga egy magyar könnyűzenei együttes, amely 1998 tavaszán alakult Budapest XVII. kerületében. Szövegeikre gyakran jellemző a szatirikus és társadalomkritikus hangvétel.
Története A csapat alapító tagjai: Bauxit, Még5lövés és Tokyo, mindannyian a Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatói voltak. Az 1990-es évek végén a Tilos Rádió egyik műsorában találkoztak, ahol megismerték DJ Tituszt és Sickratmant (akkor még „Secretman” volt). 2001-ben léptek fel először a Sziget Fesztiválon.Pepsi Sziget fesztivál plakát (2001) 2003 tavaszán Sickratman és Lord Cursor elhagyta a csapatot. Az első fellépésük a Pepsi Sztárcsináló című tehetségkutató műsorban volt, ahol egészen a döntőig jutottak el az Ovi című számukkal. A 2002-ben kiadott Majd megszokod című debütáló album hozta meg az ismertséget a csapat számára, az album egyik dala, a Nemzeti hip-hop a nacionalista nézeteket kifigurázó szövegeivel híresült el (egy városi legenda szerint az azóta megszűnt Pannon Rádió – mivel ők komolyan vették – egyik kedvelt dala lett), de az Ovi, A gyaloglás vége és a Kalauz is sikereket ért el. A 2004-ben megjelent Jön a Gólem! című album kicsit poposabb hangzású, mint elődje, amely aranylemez lett. Az album kislemezei: Hazakísérlek, Királyok a házban, Az a baj és Képviselő boogie. 2005 októberében megjelent a csapat harmadik, dupla albuma, ami a Bokorpuszta, illetve a Zsolti a béka címeket viseli. Érdekesség, hogy a Bokorpuszta felnőtteknek, a Zsolti a béka gyerekeknek készült.
2007-ben látott napvilágot a következő Bëlga-album, a Zigilemez. 2008. november 15-én jelent meg hatodik albumuk, az Élő 2008, amely 21 koncertfelvételt tartalmaz.
2010-ben négy albumuk jelent meg. Az első, politikai témájú március 5-én jelent meg, és az Arany nevet kapta; a második, „oktatási segédanyag” (az április 1-jei Bravo magazinhoz adták ajándéknak) címe Platina, április 1-jén jelent meg. A harmadik album, amely „hagyományos” Bëlga-dalokat tartalmaz, a Gyémánt címet viseli, május 5-én jelent meg. A negyedik album a Farost címet kapta, 2010. június 4-én jelent meg. Mind a négy album letölthető ingyenesen az együttes honlapjáról – a csapat már a kezdetektől támogatja a szabad zenemásolást.
2012 decemberében megjelent a Stég FM 84 című album, ezt követte 2013-ban a Sanyi című lemezük. Emellett 2012 óta a csapat egyes számait a Bandcamp-oldalán teszi elérhetővé.
2015 márciusában a Szerelmes vagyok című dalt 10 éves jubileumára 14 nyelvre fordították le. Ugyanebben az évben jelent meg Disco! című nagylemezük, amely a későbbiekben aranylemez lett. A lemezen található Rendőrmunka című dalhoz készült remixeket 2017. január 9-én adták ki Rëmixrazzia címmel. December 6-án jelent meg Csumpa című albumuk.
2019. január 20-án jelent meg Huszonëgy című EP-jük, melyben az együttes alakulásának huszonegyedik évfordulója alkalmából mondanak köszönetet.
2021. május 28-án megjelent az együttes Karnevál című albuma, mely a korábbiakkal szemben nem csak CD-n és a streaming szolgáltatók kínálatában vált elérhetővé, hanem kazettán, illetve hanglemezen is megvásárolható volt, korlátozott számban.
2023. június 15-én megjelent a Gyúrni kéne című kislemezük, ami arról szól hogy izmot szeretnének építeni, és kondiba járni. Rá három hónappal az-az 2023. szeptember 8-án DJ Titusz készített egy remix-et belőle.
2023. november 23-án megjelent a Fém Of Bëlga album ami néhány szám átdolgozása metál stílusba. Ebben az albumban szerepel a Zsolti a béka aminek külön klipet is forgattak a Budapest Parkban.
2023 óta a Bëlga tagjainak színpadi megjelenése számozással bővült. Még5, Tokyo, és Bauxit az 1, 2, 3 számokat viselik fellépőruhájuk hátulján. A számozás eredete és a sorrend eldöntése úgy alakult, hogy Bauxit szerencseszáma alapból a 3-as, így nem volt kérdés, hogy ő azt kapja, amúgy sem érdekelte a sorrend. Ezután úgy volt, hogy Tokyo és Még5 megverekszenek az 1-esért, de Tokyo nem ment el a bunyó megbeszélt időpontjára, így Még5 nyerte meg az 1-est és Tokyonak maradt a 2.
Tagok Még5milliárd (Jáger Barnabás, korábban Még5lövés, 1998 óta) Bauxit (dr. Kékesi Balázs,Filozófia, buddhizmus és Bëlga – Alumni.pte.hu, 2023. augusztus 10. korábban Simson, 1998 óta) Tokyo (Győrffy Tamás, 1998 óta) DJ Titusz (Bicskei Titusz, 1998 óta) DJ Marvin (Leányvári József, 2014 óta)radiocafé98 - a nap embere Leányvári József, akit a radiocafé... | Facebook
Korábbi tagok Secretman (Paizs Miklós, később Sickratman, 1998–2003) Lord Cursor (Tóth Szabolcs, 1998–2003) MC Fedora (Lukács Dóra, 2019–2025)
Diszkográfia Nagylemezek AlbumMegjelenésLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemezMajd megszokod2002. március 15. -Jön a Gólem!2004. március 15. 1Bëlga 3 Bokorpuszta Zsolti a béka2005. október 1. 4Zigilemez2007. október 15. 3Bëlga Tavasz Arany – Szociológiai terepmunka Platina – Oktatási segédanyag Gyémánt – Hagyományos Bëlga Farost – Zabilemez2010. március-június 30Stég FM 842012. december 6. -Sanyi2013. október 11. 28Disco!2015. november 23. 2Aranyalbumhttp://zene.slagerlistak.hu/archivum/kereso-eloado-cim-szerint/belgahttp://mymusic.hu/20151209_masfel_het_alatt_aranylemez_a_belga_discoCsumpa2017. december 6.Karnevál2021. május 28.Fém of Bëlga2023. november 23.Egyre gondolunk2025. május 15.
Kislemezek Bóvli (2012) Filozófiai munkálatok (2013) Tuti a buli! (2014) Szerelmes vagyok (2015) Cimbi EP (2016) Huszonëgy (2019) Pontyfénykép (2020) Gyúrni kéne (2023) Mivót? - Fém Of Bëlga (2025) Mulatozin Forte (2026)
Remixalbumok
Rëmixrazzia (2017)
Koncertfelvételek Élő 2008 (2008) Fehérlófia 1 / Fehérlófia 2 (Livë 2012 Nyár) (kislemez, 2012)
Díjak, elismerések Fonogram díj Év Jelölés DíjEredmény2003Majd megszokodAz év hazai felfedezettjeAz év hazai rap- vagy hiphop albuma2005Jön a Gólem!200632008Zigilemez2014Sanyi2025Fém Of BëlgaAz év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
VIVA Comet Év Jelölés DíjEredmény2005BëlgaLegjobb együttes2006Szerelmes vagyokLegjobb videóklip
Videóklipek
Nemzeti hip-hop (2002) Lyuk-lyuk (2002) Az a baj (2004) Gyere kislány, gyere (2004) Hazakísérlek (2005) Szerelmes vagyok (2005) Egy-két-há (2005) Zsolti, a béka (2005) Mit parodizálsz (2007) Halmazok (2010) A piki lapika (2010) Zenevírus (2010) Bebukta (2010) Politikus 2 (2010) Tesi (2010) Ingyen (2010) Angol rendhagyók (2010) M.K.V.G. (2010) Zsolti A Béka (Titusz Version) (2012) Fuck You (BZMG English Version) (2012) Gyarmat (2013) Tini Rock (2013) Tuti a Buli! (reklámdal) (2014) Bezzeg régen (2014) Rímálom az Elme utcában (2014) Szaros senki (2014) LTP (2014) Szerelmes vagyok (külföldi változatok) (2015) Egyszer fent (km. Wahorn András) (2015) Benzinkút (2015) Tervek (2017) Mi vagyunk Az Emberek (2017) Pia (2017) Mivót? (szövegvideó) (2018) Cica (2018) Huszonëgy (2019) Zsolti a Béka III. - Zsolti a Béka vs Megabéka (2020) Pontyfénykép (km. Busa Pista) (2020) Össznépi trepni (km. Kiss Erzsi, Krúbi, Dé:Nash) (2021) Maria Morcos (2022) Gyúrni Kéne (2023) Zsolti a Béka - Fém Of Bëlga (2023) Biokert (2025)
Jegyzetek
Források Hivatalos honlap Zene.hu
További információk
Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:1998-ban alakult együttesek