A Waterloo az ABBA svéd popegyüttes második stúdióalbuma. 1974. március 4-én jelent meg, ez volt az együttes első, Skandinávián kívül megjelent albuma. A címadó dallal 1974-ben Brightonban megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált.

CD-n először 1988-ban jelent meg Svédországban, két évvel később Nyugat-Németországban, majd azt követően a nemzetközi zenei piacon. A lemezt három alkalommal újra kiadták digitálisan javított hangminőséggel, először 1997-ben, majd 2001-ben, legutóbb pedig az „ABBA-Összes stúdióalbum”-szett megjelenésekor, 2005-ben. 2004-ben készült egy speciális kiadás, mely az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelmük 30. évfordulóját hivatott ünnepelni.https://www.discogs.com/ABBA-Waterloo/release/2843094

Az eredeti – 1974-ben a Polar Music kiadó által forgalmazott – album nyitódala a Waterloo svéd nyelvű változata, míg a záródal a fesztiválon elhangzott angol nyelvű verzió.https://www.discogs.com/ABBA-Bj%C3%B6rn-Benny-Agnetha-Frida-Waterloo/release/5588185 Az Amerikai Egyesült Államokban 1974-ben forgalomba hozott album (Atlantic Records) a Ring Ring dallal zárt.

A címadó dal a listák élére ugrott Svédországban és Norvégiában, de a többi országban is előkelő helyezéseket ért el. Végül 2004-ben, a dal harmincadik születésnapján Németországban elérte a platina fokozatot.

Az album dalai

A oldal: Waterloo (Andersson, Stig Anderson, Ulvaeus) – 2:44 Sitting In The Palmtree (Andersson, Ulvaeus) – 3:37 King Kong Song (Andersson, Ulvaeus) – 3:11 Hasta Mañana (Andersson, Anderson, Ulvaeus) – 3:09 My Mama Said (Andersson, Ulvaeus) – 3:13 Dance (While The Music Still Goes On) (Andersson, Ulvaeus) – 3:12

B oldal: Honey, Honey (Andersson, Anderson, Ulvaeus) – 2:55 Watch Out (Andersson, Ulvaeus) – 3:49 What About Livingstone? (Andersson, Ulvaeus) – 2:55 Gonna Sing You My Lovesong (Andersson, Ulvaeus) – 3:41 Suzy-Hang-Around (Andersson, Ulvaeus) – 3:10 Ring, Ring (US Remix) (Andersson, Andersson, Ulvaeus) 3:10

Kislemezek Waterloo/Watch Out (1974 március) Honey Honey/King Kong Song (1974 április) Hasta Mañana/Watch Out (1974 október)

Újrakiadások 1997 kiadás Az 1997-es újrakiadás re-maszterelt változata az 1990-es kiadású Polydor kiadó által kiadott tracklistával.https://www.discogs.com/ABBA-Waterloo/release/2400515https://www.discogs.com/ABBA-Waterloo/release/7207768 2001 kiadás Az újrakiadás 3 bónusz dalt tartalmaz, így a CD a Waterloo angol változatával kezdődik. A dalok sorrendje nem változott.

30th Anniversary Bonus Tracks

30th Anniversary Bonus DVD A 30th Anniversary Edition számos bónusz dalt és egy DVD-t tartalmaz.

The Complete Studio Recordings Bonus Tracks A 2008-as újrakiadás a többi korábban megjelent stúdióalbumokkal együtt egy Box-ban került kiadásra korábban is kiadott bónusz dalokkal együtt.

40th Anniversary Bonus Tracks A Waterloo – 40th Anniversary Deluxe Edition 2014. április 7-én jelent meg az Eurovíziós Dalverseny 40. évfordulója alkalmából.

40th Anniversary Bonus DVD

Slágerlistás helyezések Album Slágerlista (1974)Legmagasabbhelyezés Australia Albums (Kent Music Report) 18

Slágerlista (1974)Legmagasabbhelyezés

Kislemezek ÉvDalSlágerlistaHelyezések1974"Waterloo"Brit kislemezlista1Norway Singles Chart1U.S. Billboard Hot 1006RPM Top 1007"Ring Ring (1974 Remix)" UK32"Honey, Honey"Billboard Hot 10027Billboard Easy Listening (AC) Chart27RPM 18

Minősítések {| class="wikitable sortable" !Ország !Minősítés !Eladások |- | Ausztrália ARIA |align="center"|2x platina |align="center"|140.000 |- | Finnország (Musiikkituottajat) |align="center"|Arany |align="center"|25.035 |- | Németország (BVMI) |align="center"|platina |align="center"|500.000http://www.musikindustrie.de/nc/datenbank/?action=suche&strTitel=Waterloo&strInterpret=ABBA&strTtArt=alle&strAwards=checked |- | Egyesült Királyság (BPI) |align="center"|ezüst |align="center"|60.000 |- | Svédország (GLF) |align="center"|platina |align="center"|349.938 https://web.archive.org/web/20110616145338/http://www.ifpi.se/wp/wp-content/uploads/guld-platina-1987-1998.pdf

Közreműködő előadók

Benny Andersson – zongora, billentyűs hangszer, vokál, szintetizátor Agnetha Fältskog – vokál Anni-Frid Lyngstad – vokál Björn Ulvaeus – basszusgitár, gitár, vokál Ola Brunkert – dob Christer Eklund – szaxofon Rutger Gunnarsson – basszusgitár Per Sahlberg – basszus Janne Schaffer – akusztikus gitár, elektromos gitár

Jegyzetek

Kategória:ABBA-albumok Kategória:1974 nagylemezei