bélyegkép|jobbra|300px|A még feltöltetlen északi Lágymányosi-tó, a déli Téli kikötő (mai Lágymányosi-öböl) és a Kopaszi-gát egy 1930-as Nagy-Budapest térképen bélyegkép|jobbra|300px|A Lágymányosi tó 1880 körül bélyegkép|jobbra|300px|Légifotó a Lágymányos-öbölről (1943)
A Lágymányosi-öböl egy háromszög alakú öböl Budapesten, a Duna jobb partján. Nevét Lágymányosról kapta, de a fokozatos feltöltések során területe lecsökkent, és a jelenlegi öböl teljes egészében Nádorkert városrészben található.
Földrajz Az öböl az 1642 és 1643 folyamkilométer szelvények között, Budapest XI. kerületében fekszik, nevével ellentétben Nádorkert városrész területén. Keleti oldala (ahol a folyótól a Kopaszi-gát választja el) 750 m, északi oldala 330 m hosszú. 50 m széles bejárata a déli végén található. Az öböl vízfelülete 11,2 ha, amelynek vize állandó kapcsolatban van a Duna főágával. A többnyire egyenletesen lapos mederfenék a budapesti Vígadó téri vízmérce 0 pontjához képest 1,5-2,5 méterrel mélyebben húzódik; a nyugati, Vízpart utca felőli oldalon valamivel mélyebb. A meder alját 0,3 – 2 m vastagságú iszap borítja.„AZ ELŐZETES ÁRVÍZI KOCKÁZATBECSLÉS, VESZÉLY- ÉS KOCKÁZATI TÉRKÉPEK, A KOCKÁZATKEZELÉSI TERVEK ELSŐ FELÜLVIZSGÁLATA” / Összefoglaló tanulmány BUDAPEST FŐVÁROS - VIZITERV Environ Kft. 2021 / vizeink.hu
Élővilág bélyegkép|jobbra|300px|A Lágymányosi-öböl
A Lágymányosi-öböl vízminősége a Dunáénál lényegesen jobb. 1993-as adatok szerint vizében több mint 22 halfaj élt.
Történelem bélyegkép|jobbra|300px|A Műegyetem
CH épülete helyén egykor a Duna medre, illetve ártere húzódott, majd a Kopaszi-gát 1880 körüli megépítése után a Dunától elzárt, vízzel borított „tóvá” alakult, amelyet a 19. század végén – többnyire a fővárosi építkezéseknél kitermelt talajjal – feltöltöttek. A Szent Gellért téren 50 méter széles (a Kemenes utcáig ér) az 1895-ös feltöltés
Az 1838-as árvíz után kezdték meg a folyamszabályozást a területen, amelynek első eleme a Gellért-hegytől délre húzódó töltéspart, a Kopaszi-gát őse, a 3 km hosszú Kopaszi párhuzammű megépítése lett 1870-1876 között: ez választotta le a hegy alatti szakaszon kiszélesedő Dunáról a Lágymányosi-tó területét.Bécs–Budapest – Műszaki haladás és városfejlődés a 19. században – Várostörténeti tanulmányok 8. (Budapest-Bécs, 2005) Vadas Ferenc: Duna-szabályozás és rakpartépítés Budapesten – Budapest Főváros Levéltára és Bécsi Városi és Tartományi Levéltár (Hungaricana online archívum)Látványos Lágymányos virtuális városi séta (Lechner Tudásközpont Youtube csatorna, 2020. október 4.)
A mai Szent Gellért tértől a mai Lágymányosi-öbölig elkészült gát a pesti oldalán 380 méter széles mederbe szorította a Duna főágát, a budai oldalán pedig leválasztotta a sekély öblöt, létrehozva ezzel a Lágymányosi-tavat. Ide kezdetben egy nagy déli kikötőt terveztek felépíteni, de az iszapos terület erre a célra végül is alkalmatlannak bizonyult.
Az 1881-1886 között feltöltött területen elsőként az 1896-ban elkészült Ferenc József hídtól (ma Szabadság híd) délre, a lágymányosi Egyetemváros részeként a 7,2 hektáron elterülő Műegyetem központi kampuszait építették meg 1909-re. A feltöltés anyagát a kiegyezés és az első világháború közötti évtizedek alatt világvárossá fejlődő főváros építkezései során a házak alapozásához kitermelt bőséges föld képezte. 1930-1932 között folytatódott a feltöltés 1,425 millió köbméter földdel, a Petőfi híd budai hídfője számára. Egyebek mellett az 1933–1936 között lebontott Tabán házainak romjait is idehordták. Az 1933–1937 között megépült Horthy Miklós híd (1945 után Petőfi híd) projektjével párhuzamosan a mai Goldmann György tér helyét töltötték fel. (Az anyag jelentős részét vasúton, az Andor utcai vontatóvágányon szállították ide.) 1941-1943 között épült a Pázmány Péter rakpart alsó, 1995-1996 között pedig a felső útpályája.Kolundzsija Gábor – A rakodópart kövei (Postcard Bt. 2018) 1945 után folytatták az 1877-ben felépült Összekötő vasúti hídtól északra eső részének feltöltését a mai Pázmány Péter sétány terepszintjére az ELTE épületek valamint az Infopark helyén. 1945 után további 1,5 millió köbméter föld kellett az új hídtól délre elterülő, maradék tó betemetéséhez. Ehhez a hatalmas anyagmennyiséget a háborús törmelék mellett a körvasúttól délre, az öböl déli feléből kikotort iszap adta az anyagot, amely így az ottani téli kikötő használhatóságát is javította. Belőle jött létre a mai Lágymányosi-öböl.Szávoszt-Vass Dániel: A régi lágymányosi Duna-part nyomában (Dunai Szigetek Blog, 2011. május 30.) (Szintén az Andor utcai vontatóvágány segítségével.) A kotrásnak egyszerre két eredménye volt, mivel feltöltötték a tavat, azzal hasznos építési területet nyertek, ugyanakkor a tervezett téli kikötő öble is használhatóvá vált.
1896-ban a kor ismert mulatós vállalkozója, Somossy Károly hozott létre az akkori Lágymányosi-tó területén egy keleti stílusú vigalmi negyedet „Konstantinápoly Budapesten” névvel, amely mindössze fél évig működött.
A Duna medréről a Kopaszi párhuzamművel leválasztott és elmocsarasodásnak indult északi Lágymányosi-tóban 1931-ig halakat tenyésztettek. A tó utolsó nyílt vízfelületét 1993-ban temették be. Ide épült a Lágymányosi (Rákóczi híd) budai hídfője.
A kikötő mellett már ekkor is fontos szerepet játszott a sport: az déli öböl a városrész kedvelt strandoló, úszó, sporthorgász és evezős helye volt. A második világháború után is megmaradt ez a profil. Az 1950-es évektől a KÉV-Metró telepének területigénye után érte el a mai méretét az öböl vízfelülete.Az Andor utcai iparvágány-hálózat (Villamosok.hu)Lágymányosi légi fotó 1980-ból (Újbuda Anno Retro XI Facebook oldal, 2020. november 25.) A Kádár-korszak iparosítása ide is elért és az öböl partján gyártelepek épültek, így megindult a természeti értékek pusztulása. Az 1960-as évektől vadromantikus élet alakult ki horgásztanyákkal és a vízen a hajóroncsok között ringatózó úszóházakkal, a hiányos közműellátottság miatt csatorna, sok esetben még áram és ivóvíz sem állt rendelkezésre. Az 1990-es évek elejére az öböl partja lepusztulttá vált. Szennyvíz és hulladék lepte el az elhanyagolt partot és a környezetszennyezés kezdett komoly méreteket ölteni.Csutoros Gergely: Rothadó víziparadicsom (Beszélő hetilap, 11. szám, 6 évfolyam, 12. szám, 1994. március 17.)Csutoros Gergely – Rothadó víziparadicsom (Beszélő hetilap, 11. szám, 6 évfolyam, 12. szám, 1994. március 17.)Lágymányos története (Lágymányosi 5-ös számú lakásszövetkezet nem hivatalos honlapja, 2018. december 8.) A kerületi önkormányzat civil kezdeményezésre 1993-ban a területet helyi jelentőségű védett területté nyilvánította.
Nemes Gyula filmrendező 1998-tól dokumentumfilmen követte nyomon a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl átalakulását, valamint a rajta sorakozó régi bódék elbontását, az itt élő és az ide járó emberek korabeli élettereit. A filmet két részben mutatták be: A Mulandóság Gátja című 2004-ben, a Letűnt Világok című 2009-ben jelent meg.Szávoszt-Vass Dániel: Letűnt világok (dokumentumfilmek vízparti fejlesztések romjairól) (Dunai Szigetek blog, 2013. február 20.) Utóbbi a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a 2008 legjobb dokumentumfilmjének járó díjat.
2003-ban az önkormányzat és a környékbeli telkek tulajdonosai létrehozták a terület hasznosítására az Öböl XI Kft.-t, amely így egy 45 hektáros fejlesztési területtel rendelkezik. A cég jelenleg három portugál cég tulajdonában van. Az itteni önkormányzati telkek korrupciógyanús privatizációja ügyében 2010-ben Molnár Gyula polgármestert és Lakos Imre alpolgármestert is meggyanúsította az ügyészség.
Közpark Az öböl környezete 2004-2006 között újult meg a Garten Stúdió tervei alapján. A part menti parkot 2009-től a Bay ParkMészáros Bálint - Újabb fejlemények a Lágymányosi-öböl ügyében / Se vele, se nélküle (Magyar Narancs, 2009.09.10.), a BudaPart 2017-es alapkőletétele óta pedig a Kopaszi Gát Kft. (2022-től Zrt.) kezeli.Épül az új városrész a Lágymányosi-öbölben - Újbuda.hu, 2017.06.02. A közkedvelt park életében 2016-ban érkezett el a pillanat, amikor a napi szintű gondozáson felül nagyobb fejlesztések is időszerűvé váltak annak érdekében. Éppen ezért, a BudaPart projekt konkrét építését megelőzően a tulajdonos nagyobb fejlesztést hajtott végre a területen.
A gát minden szegletére kiterjedt a megújulás: a közvilágítást teljesen kicserélték, parkolót, utat és ülőfelületet újítottak fel, gyepterületet javítottak, 1600 növényt pótoltak, ezen felül új információs táblákat helyeztek ki a park teljes egészében. bélyegkép|középre|500px|Lágymányosi panoráma a Gellért-hegyről: A feltöltött Lágymányosi tó helyén ma már a Műegyetem, a Petőfi híd után az ELTE és az Infopark épületei állnak, a háttérben a Rákóczi hídon túl pedig a Lágymányosi-öböl és a Kopaszi-gát zöld fái látszanak
Jelene
Az öböl nyugati partján elhelyezkedő Nádorkert városrészben 2018 óta épül a Dombóvári út és az erőmű között a BudaPart nevű zsúfolt irodaház és lakópark komplexum, továbbá a Mol Campus 2022-ben átadott tornya.Tenczer Gábor - Száznegyvenhárom méter, amely megváltoztatja Budapestet (Telex.hu, 2021.10.27.)
Fürdő az öböl partján
2006-tól kezdve a nyári szezonban éveken át szabadstrand üzemelt az öböl északnyugati sarkában, ami a 2010-es évekre bezárt, 2021-ben SHO Beach néven fizetős fürdőhelyként nyitott újraZsuppán András - Évtizedes tiltás után újra fürödhetnek a Dunában a fővárosiak / de a puccos vagy a szabadstrand a jobb? (Válasz Online, 2021.08.06.), 2024 nyarától Flava Beach néven ismét ingyenesen látogatható.Tiborcz üzlettársa viszi tovább a budai Duna-strandot - Forbes magazin, 2024.06.04.A SHO Beach bezárt, új koncepcióval nyit a Flava Beach a hétvégén - We Love Budapest, 2024.06.21.
Képgaléria
Jegyzetek
További információk 1992.05.17. A régi Lágymányosi tó, Kopaszi-gát és a Lágymányosi öböl. AZ EREDETI HOSSZABB VÁLTOZAT! - Becsky András Youtube csatornája, 2025.10.05. Lukács Zsolt - A Lágymányosi-öböl átváltozásai – Hírhedt zátonyból rendezett gát, népstrandfürdőből vállalati üdülőtelep, 24.hu, 2023. szeptember 23. Szávoszt-Vass Dániel : Harminc éve töltötték fel végleg a Lágymányosi-tavat, Dunai Szigetek Blog, 2023. március 21. Varga Ákos Endre – A régi "Kopaszi" (hamster.blog.hu, 2022. április 25. Informatív helyszínrajz pontos évszámokkal a Duna Gellért-hegy alatti szakaszának szabályozásáról
Kopaszi gát (2014) A Duna szabályozása 1870 – A pesti rakpart építése, BudapestCity, 2011 Így tűnt el a hatalmas Lágymányosi-tó Budáról, player.hu
Lásd még Kopaszi-gát Budapest XI. kerülete
Kategória:Budapest XI. kerülete Kategória:Duna Kategória:Budapest vízrajza