Az Ivánka Csaba-díjat 2000-ben alapították, melyet évi egy alkalommal, művészi teljesítményéért egy arra érdemesnek tartott színházművész kaphat.

A díjról Ivánka Csaba emlékének ápolására, a művész édesanyja és testvérei alapítványt hoztak létre azzal az elsődleges rendeltetéssel, hogy évente egy alkalommal egy arra érdemes színházművész elnyerhesse a díjat. Az elismerés az alapítók szándéka szerint elsősorban olyan színházak társulataiban kerül átadásra, amelyek Ivánka Csaba művészi életében fontos szerepet játszottak. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben.

A díjazottak Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását vehetik át.

A kuratórium alapító tagjai Csomós Mari, Hámori Ildikó, Kozák András, Papp Zoltán színművészek, és Bartos Zsóka művészeti referens voltak. Kozák András visszavonulásakor 2003-ban Szakácsi Sándor, az ő halálát követően 2009-ben Kubik Anna színművész vette át a megüresedett helyet.

Díjazottak

2000 – Szakácsi Sándor – a Nemzeti Színház művésze, 2001 – Csernus Mariann – a Pesti Magyar Színház művésze, 2002 – Mihályfi Balázs – a Szolnoki Szigligeti Színház művészeként, 2003 – Fekete Mari – a Magyar Színház zenei vezetője, 2004 – Bubik István – az Új Színház művésze, 2005 – Végh Péter – a Magyar Színház művésze, 2006 – Kézdy György – szabadfoglalkozású színművész, 2007 – Kubik Anna – a Magyar Színház művésze, 2008 – Kováts Adél – a Radnóti Színház művésze, 2009 – Őze Áron – a Magyar Színház művésze, 2011 – Bán János – a Katona József Színház művésze, 2012 – Tóth Éva – a Magyar Színház művésze 2013 – Hirtling István – a Vörösmarty Színház művésze 2014 – Kerekes Éva – az Örkény István Színház művésze 2015 – Rubold Ödön – szabadfoglalkozású színművész 2016 – Papadimitriu Athina – a Budapesti Operettszínház művésze 2017 – Nagy Zoltán – az Új Színház művészeNagy Zoltán kapta idén az Ivánka Csaba-díjat , színház.org - 2017 december 13. 2018 – Soltész Bözse – a Pesti Magyar Színház színművésze 2019 – Rancsó Dezső – a Pesti Magyar Színház színművésze

Jegyzetek

Források Ivánka Csaba Alapítvány: Díjazottak -kt- Ivánka Csaba-díj Őze Áronnak, Kultúra Online - 2009. Petőfi Irodalmi Múzeum: díjak adatbázis Ivánka Csaba-díj

Kategória:Magyar színházművészeti díjak