A Superleague Formula egy együléses autóverseny-sorozat, amely 2008-ban indult. A sorozatban labdarúgócsapatok által szponzorált istállók indulnak, a versenyzők pedig már többen is versenyeztek a Formula–1-ben.

A sorozat főszponzora jelenleg a Sonangol Group. Az autókat az Élan Motorsport Technologies gyártja.

Története 2008

A 2008-as volt az SF első szezonja. Az első versenyt a világ 62 országában látták, az utolsó versenyen, Jerezben pedig 34 ezren voltak a helyszínen. Az első győztes az FIA GT Championshipben versenyző Davide Rigon lett, a konstruktőrök között a kínai Beijing Gouan végzett az első helyen.

2009

A sorozat második szezonja két angol csapat küzdelmet hozta, végül 30 pont előnnyel a Liverpool F.C. istálló és Adrián Vallés örülhetett. A spanyol versenyző elsősorban egész évet átfogó stabilitásának köszönheti a bajnoki címet, ugyanis valamennyi versenyen pontszerzőként intették le. Egy futamgyőzelem (Magny-Cours) és 4 dobogós helyezés fűződik a nevéhez.

2010

Lebonyolítás 2008

Szombat: 45 perces szabadedzés, időmérő, és egy újoncok számára megrendezett gyakorlás Vasárnap: két 45 perces verseny, a második fordított rajtráccsal Egy millió eurós pénzdíj versenyhétvégénként

2009

Szombat: két 45 perces szabadedzés, egy edzés az újoncoknak, időmérő edzés Vasárnap: két 45 perces verseny (a második fordított rajtráccsal) Egy harmadik, „Super Final” verseny, ahol a két verseny első hat helyezettje versenyez 333 000 euró összdíjazás. 5 000 a pole-ért, a dobogós helyekért sorrendben 3 000, 2 000 és 1 000 euró jár, de minden további versenyző a befutás sorrendje szerint kap valamekkora pénzösszeget. A győztes csapat 111 000 eurót kap.

Pontozás

Pozíció12345678910111213141516171819202122Pont504540363229262320181614121087654321

Az eddigi győztesek

SzezonGyőztesMásodikHarmadikKonstruktőr2008 Beijing Guoan (Davide Rigon) PSV Eindhoven (Yelmer Buurman) AC Milan (Robert Doornbos) Zakspeed 2009 Liverpool F.C. (Adrián Vallés) Tottenham Hotspur F.C. (Craig Dolby) FC Basel (Max Wissel) Hitech Racing 2010 R.S.C. Anderlecht (Davide Rigon) Tottenham Hotspur (Craig Dolby) FC Basel 1893 (Max Wissel) Azerti Motorsport 2011 Ausztrália (John Martin) Japán (Duncan Tappy/Robert Doornbos) Luxembourg (Frédéric Vervisch) Alan Docking Racing

Ismertebb versenyzők és csapatok

Versenyzők, akik versenyeztek a Formula–1-ben is Antônio Pizzonia (2003, 2005) Baumgartner Zsolt (2003,2004) Enrique Bernoldi (2001, 2002) Giorgio Pantano (2004) Narain Karthikeyan (2005, 2011) Robert Doornbos (2005, 2006) Sébastien Bourdais (2008, 2009) Csapatok, akik versenyeztek a Formula–1-ben is Zakspeed (1985-1989)

A sorozat jövője

A sorozat szervezői 2012-ig fokozatosan bővíteni szerették volna a versenynaptárat. Az eredeti elképzelés ez volt:

Szezon Európai versenyek Európán kívüli versenyek Összes verseny 1. év 6 0 6 2. év 8 1 9 3. év 10 2 12 4. év 12 3 15 5. év 13 4 17

A jelenlegi bővítési terv a következő: Szezon Összes verseny(Európán kívül) 3. év (2010) 9 (1) 4. év (2011) 12 (2) 5. év (2012) 15 (3)

A jövőbeni versenyhelyszínek közül Assen, Zandvoort, Abu Dhabi és egy brazil versenypálya volt biztos.http://www.rtl.nl(/sport/rtl_gp/rtlgp/nieuws/)/sport/rtl_gp/superleagueformula/nieuws/articles/081203_superleague_nederland.xml

Érdekességek

A PSV csapatának egészen 2013-ig szerződése van, azonban csak akkor, ha más holland csapat nem indul a Superleague Formulában.http://www.ed.nl/sport/psv/article5135955.ecehttp://www.rtl.nl/(/sport/rtl_gp/overig/nieuws/)/sport/rtl_gp/superleagueformula/nieuws/articles/090810_ajax.xml A sorozathoz csatlakozni szeretne a Bordeaux csapata is, azonban hiába volt úgy, hogy már 2009-ben elindulnak, még a 2010-es előzetes nevezési listán sem szerepelnek.http://www.sudouest.com/gironde/sports/football/article/620951/p/1/mil/4662720.html

Technikai adatok Az autók felépítése

Hat sebességes félautomata váltó Slick gumik Minimum súly: 750 kg

A motorok felépítése

Hengerek száma: 12 Hengerűrtartalom: 4,2 liter Súly: 140 kg Maximális fordulatszám: 12 000

Jegyzetek

További információk

Hivatalos weboldal V12 Racing: Superleague Formula internetes magazin Facebook Twitter Youtube

Kategória:Superleague Formula